Kivilugas-terv - Vasárnapi levelek II/3.

Épp olyan, mint egy szőlőlugas, csak éppen kivi fut szerteszét. Fehéren virágzik majd, s a méhek mámoros táncban mesélik otthon mit találtak.

A Duna Galéria után nénémmel sétáltam a városban, s Pest régi épületeinek feslett báját elemeztük. A kiállítás, ahol Kő Boldizsár, Lévai Ádám és Szarka Fedor Guidó közös témát dolgozott fel (a Zoodiákust) jobban megérintett, mint az eddigi közös akciók.

Ebben ugyanis az tetszett nagyon, hogy a három - javarészt különböző – alkotó, most egy témát dobott föl, s a saját eszközeikkel közelítették, gyúrták, masszírozták, addig míg tényleg a csillagképek csodaszép sokasága ömlött a képekből a nyitott szemeket mámorossá vagy tűnődővé téve. Hogy a képekben volt humor, s megmosolyogtatott egyik-másik az meg igazán nagy érték.

Gulácsy kiállítás van a fővárosban, s ez, mint egy nagy mágikus lehelet átjár a szakadt harisnyákon és a repedt üvegek opálján. Pest bohémsága inkább bájos, de még élő emlék, mint jelenvalóság. Szerencséje, hogy lakói szeretnek emlékezni, jól vagy-rosszul, tévesen, vagy helyesen, de szeretnek a múltba hajolni öreganyáink állott locsolóvizét illatolni. Mert szeretünk régi tájabroszokat kihajtogatni a Balatonról, vagy Budáról és Pestről, s eltűnődni milyen is lehetett Füred, a Tabán, vagy a New York és a Japán Kávéház. A nosztalgikus sétákhoz azonban vagy fantázia porával teliszórt szem, vagy nagyon jó társaság kell ma már. Vagy mindkettő.

Másnap Hegyi barátomat kerestem meg a Múzeum-körúton. Végig sétáltam az Andrássyn, át az Oktogonon. Az Írók Boltjánál szomorogtam kicsit, hogy mért mérik arany árba' azt a füzetet, amibe annyira szeretek írni. Nem könnyű ugyanis manapság költőnek lenni. S nem a világ, az emberek, a történelem miatt csupán, hanem azért mert irtózatosan nagy feladat normális füzetet találni. Nem elég hogy kézre kell állnia, nem elég, hogy vékony és finom papirosok kell hogy sorakozzanak benne, hogy jó vastag legyen, de még se súlyos, hanem elképesztően fontos, hogy ne legyen a borítóján semmi. Se kismacska, se popsztár. Ha bemégy a papírboltba csak állatkás vagy idolos füzetek sorakoznak, ugyanis füzeteket alapvetően kisiskolásoknak és megérni képtelen ifjaknak gyártanak. Ez azonban végtelenül kétségbeejtő. Annyira komoly a helyzet, hogy néhány barátom egy időben saját és igényes, kézzel készített füzetmárkán kezdett dolgozni. Hiszen gondold csak el: ott ülsz az azúr tengerparton, isteni ragyogás ölel körbe, s akkor le akarsz jegyezni egyetlen mondatot, csak egyet, mondjuk ezt: „Pillantásom kék, miként az ég / Békés, mint a napsütötte víz. / Kék és békés, / Mert nem kérdez és nem retteg…”

De midőn a zsebedbe nyúlsz füzetedért, akkor kismacska vagy popsztár vigyorog. Felállsz a sziklán és behajítod a füzetet és már a sor is tovatűnt. Tengerbe velük! Tengerbe! Had tisztuljanak meg. Boldog tárgyak országában kívánok élni, ahol nem csak kisiskolások írnak füzetbe, s ahol jó megfogni a dolgokat, jó a tapintásuk, finoman csúszik rajtuk a toll. És aztán persze ezt is elfelejtem, mert ez is feledhető.

Végre Hegyivel a Vásárcsarnokban csavargunk némi gombát és friss zöldséget felhajtva. A hely külön írást érdemel. Innen aztán elindulunk hozzájuk. Csak sejtettem, hogy hol lakik herbaristám, zenészem, bárdom, akvaristám, levéltárosom, vagy egy szóval: barátom, de inkább a csöndes érdeklődő szempontjából figyeltem, ahogy kiértünk a siklóhoz, Zugligetbe. Itt láthatatlan aranyos kapun haladtunk át, s minden megváltozott.

Hegyi barátom egy időben akváriumokat tartott, rengeteg halat, s megismerte a tengerek világát, a tavak és folyók univerzumát, és kitanulta a halak néma nyelvét. Aztán egyik napról a másikra eladta az akváriumokat. Zenélt, hogy zenekart alapítson, lemezeket készítsenek. De ezt is csak addig, amíg jól esett neki, s ma már esténként, feleségével együtt házimuzsikálnak, énekelnek. Huszonévesen festett, mint egy Csontváry, akit Dalíval ijesztettek meg. Ám amikor megfestette nagy képét, s már éppen kezdett kialakulni a Hegyi-stíl, melyre később iskolák épülhettek volna, inkább kirakott polcára egy Caravaggio képet, s már nyugodtan tudta élvezni a festészetet.

Mióta kiköltöztek erre a gyönyörű környékre, a Hunyadorom és virágzó völgyek közé, kertészettel is komolyabban foglalkozik. Gyógy- és főleg fűszernövények mellett belevágott egy hatalmas kísérletbe. Déli növényeket honosít, próbálgat, vagy egyszerűen csak ültet kertjébe, s ezekkel a déli virágokkal csalogatja haza a tengert. A tenger hullámai megérzik, hogy vérei nyílnak Zugliget árnyas völgyében, s a napsugarak mosolyából szárnyat csavar magára. Így lelke feláramlik egészen az ország szívébe. Hegyi ezzel kívánja megmenteni a hazát. Nem tüntet, nem tolakszik, nem tombol, nem akar talán még sikeres sem lenni. Virágokat ültet. Kislányuk a kertben szaladgál a focizó fiúkák után, s én hanyattfekszem a virágok között a gyepen. Pihenek. Odajön mellém Mimike és kacagva lefekszik mint én, nevet egy nagyon jóízűt, majd tovaszalad. Bejárjuk a környéket, aztán este katicabogárnak öltözött elefántot rajzol, aki álarcosbálba indult. Megrendít a rajz humora. Rokonléleknek érzem a farsangi ormányost.

Még az estebéd előtt siklósi borocskával kezünkben ücsörgünk a kivilugasban. Épp olyan, mint egy szőlőlugas, csak éppen kivi fut szerteszét. Fehéren virágzik majd, s a méhek mámoros táncban mesélik otthon mit találtak.Ülünk, és ahogy Hegyivel és feleségével beszélgetünk megfogalmazódott bennem a kivilugas-terv. Arra gondoltam, ilyen helyen Herakleitos töredékeket és orpheuszi himnuszokat kéne olvasni. Meghívni pár embert, s Kerényi és Hamvas Herakleitos fordítását összevetni a Kirk, Raven, Schofield könyvében szereplő töredékekkel. Esetleg itt-ott belekóstolni az eredetibe is. Aztán a Taylor által kiadott himnuszokat olvasni, meg a Derveni-papiruszról elmélkedni. Meghívnánk festőt, filozófust, görögöst, latinost, zenészt, és talán egy kedves nőt is. És beszélgetnénk. Ez lenne a kivi-lugas terv. Semmi több.