Találkozásom Szolzsenyicinnel
Moszkvai otthonában, szívelégtelenségben elhunyt a nyolcvanhárom éves
orosz író, Alekszandr Szolzsenyicin. Azt követően, hogy 1974-ben elüldözték
a Szovjetunióból, csak néhány közszereplésre és interjúra vállakozott.
Hamarosan az Egyesült Államok festői Vermont vidékén vett egy farmot és oda
vonult vissza a családjával. Dolgozni akart, nem társasági életet élni.
1994-ben tért vissza hazájába, már idősen és betegesen, nem szívesen
fogadott látogatókat.
Amikor, útban Amerika felé, 1976-ban néhány napra Londonba érkezett,
mindenképp fel akarta keresni a BBC orosznyelvű adásában rendszeresen
szereplő Janis Sapiets-et. Ez a lett származású író volt éveken át az orosz
rádióadás egyik legnépszerűbb munkatársa. Vallásfilozófiai és kulturális
témákról beszélt, melyeket a kazahsztáni kényszermunka táborból nyolc évi
rabság után szabadult Szolzsenyicin, rjazáni magányában, a tiltás ellenére, rendszeresen
hallgatott. Most szemtől szembe akarta látni azt a gondolkodót, aki vígaszt
nyújtott számára rádió-esszéivel. A Nobel-díjas író igen vallásos ember
volt.
Röviden összefoglalva Szolzsenyicin életét: matematika tanár volt, a
második világháború idején a fronton harcoló szovjet százados.
Egy hazaküldött magánlevélben bírálta Sztalint. A cenzúra feljelentette, előbb
fegyházra, majd Gulág láger-rabságra ítélték. Onnan szabadulva lett íróvá,
két regénye megjelenhetett, de a koncentrációs táborok életét leíró,
1973-as Gulág szigetcsoport nem. A kéziratot az előző műveiért, a
Rákosztályért és az Ivan Gyenyiszovics egy napjá-ért 1970-ben Nobel-díjjal
jutalmazott Szolzsenyicin külföldre csempészte, emiatt újból letartóztatták.
A Lefortovó börtönben közölték vele, hogy halálra ítélhetnék, de
azután feltették egy Frankfurtba induló repülőgépre, megtiltva, hogy valaha
is hazatérjen.
Egy ideig Svájcban tartózkodott, majd elindult Amerika felé.
Akkoriban a BBC magyar osztályán dolgoztam és jó kollegális viszonyban
voltam Janis Sapiets-szel. Egy februári délelőttön áttelefonált, hogy
érdekes vendége érkezik, ne szóljak erről senkinek, de néhány barátot áthív
a látogató tiszteletére. Másnap Sapiets irodájában vártuk Szolzsenyicin
érkezését Mikes György londoni íróval, aki a Száműzütt Írók PEN-klubja
londoni csoportját vezette, továbbá egy albán kommentátorral. Az orosz író
impozáns jelenség volt, barátságosan parolázott velünk és készségesen
dedikálta nekem a Gulág 1975-ben, Münchenben megjelent magyar változatát.
(Az eredeti mű címe Arhipelag Gulag volt, erre jól rímelt volna magyarul a
Gulág szigetvilág, de a fordító Szente Imre A Gulag szigetcsoport mellett
döntött.)
Szolzsenyicin csak negyed órácskát töltött a társaságunkban, aztán
bezárkózott egy stúdióba Sapiets-cel. Albán kollegánk kezét vidáman
rázogatta, mert – mint mondta – a lágerben nem volt albán, ehhez a nációhoz
most volt először szerencséje. Magyart bezzeg látott.
Három évig volt együtt a kazahsztáni Ekibasztusz táborban Rózsás
Jánossal, aki azután megírta gulág-memoárjait. Szerinte magyar volt
az orvos, aki Szolzsenyicint egy rosszindulatú daganattal a táborkórházban
megoperálta. Rózsás leventeként került szovjet hadifogságba
és kényszermunkára ítélték. A kazah tábor rabjai főként szénbányában
dolgoztak, de a fiatal magyar és a betegeskedő Szolzsenyicin építkezésekre
kapott beosztást. Néha beszélgettek. Elsősorban klasszikus orosz írókról.
Rózsás János később felvette a kapcsolatot az íróval, de szabadon csak akkor
levelezhettek miután Szolezsenyicin Amerika lakója lett.
Janis Sapiets irodájában szerencsére nem csak A Gulag szigetcsoport
frissen megjelent magyar kiadása volt nálam, hanem filctoll és papír is. Így
megörökíthettem Szolzsenyicin jellegzetes vonásait.
Munkásságáról vita folyik. Egyesek orosz nacionalizmusát róják fel a
számlájára. De legjobb művei a nagy orosz regényírók közé sorolják, A Gulag
Szigetvilág-nak feledhetetlen epizódjai vannak. Amikor panaszkodunk
valamiért nyugati elkapatottságunkban, gyakran gondolok arra,
milyen kivételes szenzáció volt a rab Szolzsenyicin számára, ha olykor
kiszökhetett a barak ajtaja elé és nézhette a fekete égen ragyogó
csillagokat.
Sárközi Mátyás rajza Szolzsenyicinről
