Diurnus naplójegyzete – Vályog-felhőkarcolók
Legutóbb újra végigjártam Pakisztánt, ahol Körösi Csoma Sándor nyomában forgattam a hetvenes években, a bukaresti magyar TV-műsornak. Lahoréba nemcsak Csoma Sándor miatt utaztam; Faiz Ahmed Faiz, kinek „Afrika, óh, Afrika” című versét németből s franciából fordítottam, itt tanított az egyetemen. Boldogan ígérték vendéglátóim, hogy összehoznak vele, aztán mindig közbejött náluk valami. De azért voltak szép percek is. Fogadás a tévéscsoport tiszteletére a helyi TV-nél. Egyetlen hölgy van jelen, de az gyönyörű. Másnap megtudom: műsorvezető a helyi TV-nél – Faiz Ahmed Faiz lánya. Harmadnap hazai film bemutatójára visznek. Romantikus politikai krimi. A főszereplő gyönyörű nő. „Tetszett a lány?” – kérdezi kísérőm. Gyönyörű! – ismertem el. Boldogan vágja ki: „Ez Faiz Ahmed Faiz másik lánya!”
Persze, költő apjukhoz sosem vittek el, s nem nézhettem meg, filmezhettem le, hogy hol lakott, dolgozott Csoma Sándor. Csak arra a két gyönyörű női arcra emlékszem.
Pártos Roland svájci francia vegyész doktornő édesanyjának kálvinista vallását követte, a Piariból együtt jártunk a (Tőkés László révén) híres temesvári református templomba, a szalontai születésű Debreczeni István esperes hittanóráira. Arany János leszármazottja volt, 1968-ban a Gondolat Kiadónál jelent meg „Arany János hétköznapjai” című könyve. Az én életemben azzal is óriási szerepet játszott, hogy (míg a Piariban románnyelvű volt az oktatás végig), Ő gyönyörű magyarsággal (és magyarságra) tanított.
Pártos gyönyörű (műhold)-felvételt küld Gibraltárról, amikor Afrikában már sötét éjszaka van, s az éj épp nyomul Észak felé: az Ibér félszigetre. Madridban még nappal van. Ez így volt Cervantes idején is: észak-afrikai börtöne (kalózok rabja volt, öt évig sínylődött ott, az emberrablók azt hitték a nála talált levelek alapján, hogy nagy váltságdíjat fizetnek majd érte, s ők is csalódtak…) Sose felejtem azt az öreg madridi kvartált, ahol egyszerre lakott, de nem beszélt egymással az 1800 „profán”, 400 vallásos színművet és sok egyebet írt (Felix) Lope de Vega (Carpio), a nagy költő Quevedo (azaz: Francisco Gomez de Quevedo y Villegas) és szomszédjuk, akitől csak a Don Quijote-t emlegetjük, holott óriási az életműve...
Vajon a három klasszikus miért nem állt szóba egymással? Nem voltak tán titkon magyarok?
