Gégecső (Hajnóczy Péter)
A romos pálinkafőzde körül rozsdával behúzott bádoghordók, pattant abroncsok s nyúlszarszárazra összetöppedt szőlőszemek. A cefreszagú délutánt egy szódásszifonját elhagyott műanyagcső uralja, s az arasznyi hosszú, savófehér, egyik végén a napmelegtől kérgessé változott gumikorong. Ott fekszik a diópácos asztalon, kecskedarazsak kilátóhelyeként. A tüllszárnyak röptette testek mozgása pontosan követhető, érzékelhetőbben, mint a Balaton-parti tömeglüktetés, a lassú vitorlák, a jegenyék hajladozása.
A püspöki jószágkormányzóság hajdani birtokának közepén áll a felvidék legnagyobb présháza-pincéje: hátulról ráfut, elfedi a hegy, előtte azonban kiterjedt teraszos udvar, szélfogóval, meszelt madáritatóval, fává növekedett jázminnal, három-négy évenként elfagyó fügefával, amely azonban valahányszor megújul, levendulával, tárkonnyal. A rozmaring hiányzik. Pedig nélküle egyetlen felvidéki szőlősgazda sem élhet meg. Az nem lehet, hogy itt, amíg a papi birtok növényei tenyésztek, ne lett volna néhány dézsás rozmaring, csak letörték, ellopták, tövét kiszárították. Mondom a tulajdonosnak, hozok rozmaringhajtást, és nézem, mint törnek szilánkokra a fénysugarak a mozgékony darázsszárnyakon.
A pincébe beállhattak a szőlőhordó társzekerek: most vagy ötvenszemélyes körasztal a helyén, a faltőben gönci hordók, prések, dugózó gép, vincellérszerszámok. S régi parasztbútorok. Az emeleten a tizenkilencedik század megmaradt eszközei, tárgyai. Ami még föllelhető volt a környéken. De ezeket nem használhatták a Cholnoky-testvérek, az apjuk, a városi duhaj notabilitás nem ilyenekhez szoktatta őket.
Sívó nyarakon ezt a házat bérelte népes családjának a főjegyző úr. Ő Veszprémben, a fiai itt és az arácsi kocsmákban ittak, s a füredi promenádon és kokettériákban udvaroltak a gyógyhely mellbeteg, láztól izzó kisasszonyainak. Akkor már élt e fügefa: félig puhult termését a másnapos gyomor megnyugtatására használta László, meg arra, hogy a természettudós báty ülepe alá csúsztassa a kiadós estebédnél.
Az arácsi szabad strandra nem lehet kutyát vinni. Itt sosem szerették a kutyákat. Már a három testvér is elverte maga mellől a kóbor, fürdőzni vágyó ebeket. Hajnóczy Péter sem szerette, aki cellaszobája polcán állandóan ott tartotta Jenő nagy földrajzkönyvét. Igen, ha a borókát, tuját, füzet lespricceli egy kutya, elhal a fa kérge, leperzselődik a levele.
A strandot, ahonnan puskalövéssel jelezték, hogy hajnali früstökre készül haza a három fiatal úr, látni lehet a ház teraszáról.
Ha lennének lakói most az épületnek, innen láthatták volna azt a csődületet, amely körbevette az óriás termetű Hajnóczyt, amikor rosszul lett. Az alkohol annyira legyengítette a szervezetét, hogy az enyhe mellhártya- és tüdőgyulladás ölte meg. Köhögött, nem jutott levegőhöz. A felesége szódaszifon csövét dugott le férje torkán, azzal szívta ki belőle a slejmet, tisztította meg a férfi tüdejét a váladéktól. De urát az orvos sem tudta megmenteni. A városka kórházában boncolták. Halotti maszkot senki nem tudott csinálni róla. A boncnok, aki nap mint nap a házunk udvarába települt drinkbárba jár kávézni, sietve készítette el s adta ki a jegyzőkönyvet. Nem szeret szesztől puffadt tetemet trancsírozni.
A darazsak a gégecső műanyagját rágják - állapítom meg, s figyelmeztetem a sárgán világító ház tulajdonosát. A napokban egérfészket bontottam ki - feleli -, Komfort feliratú nylonzacskókból állt. Errefelé újabban már a vörös mókusok sem félnek.
Hinnem kell Tolnai Ottónak. Tegnap éjszaka kiültünk a sétáló utca betonkávájára, a Cholnoky-ház alá, megbeszélni, hogy milyennek látnánk szívesen a három Cholnoky-kiadványt. Veszprém készül, hogy tudomást vegyen szülötteiről. Mindhárom fiú külön kötetet érdemel. Dugó, a puli leült mögénk, majd elfeküdt, szokása szerint a kakukkfűágyás közepében (merthogy kedvét leli az illatos növények szagolgatásában, a kertünkben is rendre a szibériai ternye egérszürke szigetében szöszmög), amikor Ottó egy mozgékony állatkára figyelmeztet. Az egykori takarékpénztár lépcsőházának kukái közül trappol elő a mókus, ide-oda cikázik az éjjeli járókelők hosszú, csizmás lábai között, majd betelepedik, kutyabosszantóan, a bánáti fás bazsarózsa és a sárga moharózsa közé. Nem hittem Ottónak, sem a szememnek. A dühödt pulinak sem, hiszen általában patkányt kerget és macskákat ver.
Mókusok tehát vannak.
A parkban, amelynek közepén áll az épület, ahol valamikor dolgoztam, s a helyiek csak Davidikumként ismerik, éltek mókusok. Azokat etetve ért a telefonhír, hogy Hajnóczy meghalt, és a kérés, hogy segítsek intézni a temetkezési vállalatnál a Pestre szállítást. Nem akartam (mertem! - javítom magam) megnézni. A szobrászok egyébként sem találtak alabástromgipszet a maszkvételhez.
Hajnóczyt egyszer, ha láttam életében. Szép férfi volt. És a nők is, akik körülvették. A New York kávéházba jött a könnyű rőtbundás nővel, nagy társaságban - de csak kettejüket figyeltem. A tükrök közül léptek elő. A közelembe ültek le, konyakoztak. A szőke, szépséges asszony a hátán hagyta a bundát, aztán apró vállrándítással a szék karfájára ejtette. Akkor csattant el festetlen arcán a pofon. Hajnóczy ütötte meg, áthajolva az asztal márványlapja fölött. Arcon csapta. Nagy tenyere volt. A nő lezuhant a földre, a mókusszőrbunda utána. Hajnóczy egyetlen mozdulattal emelte fel mindkettőjüket, s ismét ütött. Az asszony vonítva sírt. De néhány perc múltán ismét csendben ültek, és szörpölgették italukat.
(Utólag Mányoki Endre tudatosítja bennem, hogy még volt alkalom, amikor láthattam az Cholnokyakért rajongó írót: az egyetlen szerkesztőség, ahová szerettem bejárni, a régi Mozgó Világ lerobbant helyiségei mindig nyitva álltak a szerzők előtt. Onnan vágódtam ki, amikor a fékező, megálló taxiból kiszállt apró írógépével egy kóválygó ködlovag. De nem ez lepett meg. Hanem hogy selyempapírba csomagolt süteményeket egyensúlyozott egyik - a bal? - tenyerén. Krémesek voltak, azokra tud úgy tapadni a zizegő papír! Óvatosan vitte - de kinek?)
Lemegyek a darazsakhoz, látom, az eresz alatt a fészküket. Konyakot csöppentek a gégecsőre, dühödten támadnak. Igen, ez az a hely, ahol Cholnoky László első regénye, a Piroska játszódik. Ő sem tudott magánál kevesebbet írni. Mit kezdjek ezekkel a kopár megállapításokkal?
Esszék. Orpheusz Kiadó, Budapest, 1998.
