A nem-ártás elve - Vasárnapi levelek II/41.

Ahimsa, a nem-ártás elve volt Ghandi politikájának egyik kiemelkedő eleme. A nem ártás elvét követve kéne élnünk. Hogy így lesz, vagy nem így lesz? Meglátjuk.
Az én generációmba tartoznak azok a fiúk, akiknek tegnap a vére folyt, s azok is, akik a vérüket ontották. Egy Európában, egy bolygón, egy hazában élünk. Felelősek vagyunk mi mind. De mit fogunk mindebből kihozni? Azt, hogy még több vér folyjék? Azt, hogy még több gyűlölet? Azt, ami már annyiszor megtörtént?
El fogják mondani, hogy az oktatás, a közbiztonság, a drogok és az alkohol, a megoldatlan ügyeink felelősek mindezért. És ez mind igaz is. De alkalom a szélsőségek még erősebb fellobbanására. Kérdést fognak ebből is csinálni, mert a kérdés eltávolít, tárgyiasít kissé, s tárgyiasítani kell a valóságot, mert nem lehet elviselni a tudatot, hogy én is ebben a valóságban élek. Pedig mi mind ebben a valóságban élünk. A valóságban, amely személyek és relációk, történetek és sorsok, emberek hosszú sora.
Ezek között az emberek között időről-időre áldozatokká és gyilkosokká válnak egyesek, és mindenki érzi: ennek nem így kellene lennie. Ennek nem szabadna megtörténnie. Megdöbbennek, pénzt adnak, vagy pénzt vesznek el, választásokat nyernek, vagy veszítenek, mocskolnak, vagy mocskolódnak. Mindegy, csak folyjék a vér… – mondják a gyűlölködők.
De, aki valóban figyel, aki érzi, hogy most csöndben kell maradni, gyertyát kell gyújtani. Most valami nagyon sötét ébredezik, egy nép lelkének sötét éjszakája, s ezt fénnyel kell távol tartani, akár csak egyetlen gyertya fényével is az otthonoktól és a szívektől.
Nem szabad gyűlöletet kelteni. Nem szabad okolni, és önbíráskodni. Nem szabad ölni. Nem szabad ártani. Ahimsa, mondja az indiai elv. Ha megütik egyik orcád, tartsd oda a másikat, mondja Krisztus. A mi „másik orcánk” most az, hogy megtanulunk valamit az indiaiaktól, amit a kereszténység is tudott, és talán – őszintén hiszem, hogy – még mindig tud.
Megtanuljuk az ahimsát. Nem ártunk. Nem ártunk sem tettben, sem gondolatban.
A gyász teljes a szívemben. Őszintén gyászolom ezt a fiatal fiút, és társaiért komolyan aggódok. És – talán csak páran fognak érteni – de sajnálom azokat, akik elkövették.
Azért viszont komolyan aggódok, hogy a gyűlölet éjszakai fekete tüze majd  elterjed, elmarja a zöld növényeket, az életet, az erdőt, a józan észt is. Van, hogy a tüzet csak tűzzel lehet eloltani. A gyűlölet sötét tüzére nincs más oltóanyag, csak a nem-ártás árva lángocskája.
Ha a mi generációnk lesz oly szerencsés és megöregedhet, akkor majd látni fogja, hogy mit hagyott maga után. Kérdések lesznek, amelyekre válaszolnia kell. Mit tettél apa? Mit tettél anya? – ezt fogják tőled és tőlem kérdezni, ha még lesz élet a földön, s reméljük lesz. Öltél?
Nem követhetjük el apáink és nagyapáink bűneit és hibáit újra, ráadásul hatványozottan. Nem válhatunk gyilkosokká sem szóban, sem gondolatban, főleg nem cselekedetben.