A ravasz-jóga, az agy-zen, és a füstölgő szkepszis - Vasárnapi levelek II/36.

Az hogy a Keleti-tanok beáramoltak a Nyugati-világba nem ma kezdődött el, s a mindezekkel szemben megfogalmazott szkepszis sem új keletű. A jóga és a zen gyakorlásának és eredményeinek nyugati, vagy európai lélekre való alkalmazhatóságát erősen kétségbe vonja még egy olyan tekintély is, mint C. G. Jung. Ugyanakkor nem tud elmenni szó nélkül a két jelenség mellett, s bár a jógával szemben igen szigorú, míg a zent a lehető legtöbbre értékeli.
Tudományos szkepszise azonban soha nem magával a jógával, vagy a zennel szemben lángol fel, hanem sokkal inkább azoknak itteni alkalmazhatóságát véli kockázatosnak, de legalább is kérdésesnek. A világ legfontosabb tulajdonsága azonban a változás. A különbség Nyugat és Kelet között is változik. Ma már egyre inkább beszélhetünk egyfajta Észak és Dél relációról, de még ez is csak ködös viszonyítás ahhoz képest, hogy sugármeghajtású repülőkkel járunk, és a világháló összeköt mindent.
A dolgok megváltoztak, Doktor Jung, s elmosódnak a határok Kelet és Nyugat között éppen úgy, mint pszichoterápia és zen között.
Mégis bizonyos kijelentései Jungnak annyira pontosak és megfontolandók, hogy mielőtt a jóga olyan mélységeibe merülnénk, ahol mester révén gyakorolnánk azt, s a Kelet világosságát tanulmányoznánk Kacsvinszky Józseftől, vagy valódi zen ülésekre, úgynevezett sessienekre járnánk, s ott gyakorolnánk a kiüresedést, elengedést, a nem-ragaszkodást, vagy elmélyednénk a Jung által is említett Suzuki Nagy felszabadulás című könyvében, vagy Sodó Harada Rósi útmutatásaiban…, tehát mielőtt a valódi gyakorlás útjára lépnénk nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy félig-meddig még mi is „Nyugatiak” vagyunk, bármit is jelentsen ez a XXI. század hajnalán, s Jungnak kijelentései ránk is vonatkoznak.
„Az utat vesztettség nálunk a lelki anarchia határát súrolja.” – mondja A jóga és a Nyugat című tanulmányában, s ahelyett, hogy „utánoznánk” a jógát abban reménykedik inkább, hogy „A Nyugat az évszázadok során létre fogja majd hozni a saját jógáját, mégpedig a kereszténység által megteremtett alapokon.”
Ez bizonyos szemszögből pozitív felértékelése a keresztény alapoknak, s komolyan megfontolandó jövőkép. De vajon éppen a jóga által felkínált lehetőség nem az-e, hogy különböző gyakorlatok és elmélyülések révén segít felszabadítani és nem túl szépen kifejezve szinten vagy kondícióban tartani az egyén testét és lelkét? Valamiféle egyensúlyra való törekvést segít elő az egyén maga és „ön-maga”, lénye és léte között. Mindazon évszázadokig, amíg a Nyugat kifejleszti „saját jógáját” nem zárkózhatunk el a keleti tradíciók adoptálásától. Ugyanakkor helyes a szkepszis, mondjuk a csakrákkal szemben, amit nem oly rég egy magyar festőnő egyik képén láttam a lehető legjobban megjeleníteni. Rutkai Bori képének címe Hófehérke és a hét csakra, ahol az ismert Hófehérke testében a hét kicsi törpe a közhelyszerűen megszokott színábrázolással a hét különböző csakra-központokban helyezkedik el. Humor nélkül minden szokássá és beidegződéssé válik. A szokás előszobája a dogmatikus befagyott elmének, amely nem képes a széles horizontra rácsodálkozni, s önnön nyomorúságából kiutat keresni. A humor mindig leleplezi a bigottságot, és a hülyeséget. Ezért helyes, ha a mi – úgynevezett „Nyugati-jógánk” alapjainál már elvetjük a humor csíráit. De ezek csak az első gondolatok, melyek még jócskán továbbgondolásra tartanak igényt.
Egészen más a helyzet a zennel. Ahogy Jung mondja „a zen maga is talán a legjelentősebb ága annak a fának, amelynek gyökereit a páli kánon gyűjteményei képezik” – s amelynek célja a szatori „a megvilágosodás egy olyan fajtáját és útját jelöli, amire európainak csaknem lehetetlen ráéreznie.” Ahelyett, hogy azzal a hiú ábránddal kecsegtetnénk önmagunk és olvasónk, hogy mi le tudjuk írni mi az a zen, hiszen az éppen olyan lehetetlen mint megmagyarázni a lélek fogalmát, a bálnák énekét, az élet kialakulását a szervetlenből a szervesen át és vissza, vagy egy fa teljes alakjának – az utolsó gyökerétől a legvégső lombkoronájáig – a leírása, tehát mindezek helyett, el kell tűnődni Jung alábbi kérdésén: „miért kerül egyáltalán sor a megvilágosodásra, és az miből áll, vagyis mitől vagy miről világosodik meg az ember”?
Elég, ha eltűnődünk ezen, itt nem feladatunk megmagyarázni mindent szerencsére.
Mindezek után Jung példákat hoz európai megvilágosodásokra, lehetőségekre és utakra, úgyis mint Jacob Bhöme, Eckhart Mester, vagy Swedenborg, s megállapítja, hogy „sok szatori-élmény nem csak súrolja a groteszket, de annak közepébe toppan és szinte teljes sületlenségnek hangzik”. Mindezek ellenére vagy éppen ezért a szatori felszabadító ereje nem kétséges előtte sem, s „olyan átalakulási élményről” kezd beszélni „mely gyakran a leghevesebb szülési görcsök közepette megy végbe”. Nem egyszerűen arról van szó, hogy az ember „mást lát”, hanem arról, hogy „másképpen lát”.
Az európai útról van egy igen fontos kijelentése, mégpedig, hogy „A mi próbálkozásaink – kevés kivétellel – mind elakadtak vagy a mágikusban (misztériumkultuszok, ahová a kereszténység is sorolható), vagy az intellektusban (a Püthagorasztól Schopenhauerig terjedő filozófiák).” Ez az egyik legmegfontolandóbb kijelentése számomra. Megakadni a mágikusban és az intellektusban? Igen. A nagy bukfenc.
Semmivel sem elégedhetünk meg, mert „minden illúziók legelőkelőbbike azonban az, hogy valami elég.” – éppen ezért a zennel kapcsolatban is áll az a kijelentés, hogy „Teljességélménnyel csak maga az egész szolgálhat, semmi olyasmi, ami annál olcsóbb, vagy csekélyebb.” Amikor ideértem eszembe jutott a szufi költő, aki azt mondta, hogy amit barátaimnak adnál – add ellenségeimnek, amit nekem adnál – add barátaimnak, én megelégszek veled magaddal. Ez a veled-magad, ami mégis elég, mert minden benne foglaltatik lenne talán a zen célja. Talán nem, s itt is valami egészen más megközelítésre van szükség, nem elég ülni és gyakorolni, teljes élettel kell odafordulni felé. Hiszen, ahogy Jung zárja sorait „a zen intelligenciát és akaraterőt kíván, mint minden nagyobb dolog, ha valódivá akar válni.” – De mit jelent ez a valódiság?
Kutyaharapást szőrével. Mit tudom én!
De kiderítem.