Egy vers ára - Vasárnapi levelek II/37.

Nézzük csak, hogyan is kezdődik a vers?

 

„Fönn az égen ragyogó nap

Csillanó tükrén a tónak

Mint az árnyék leng a csónak.”

 

Mindebből levonhatjuk a következtetést, hogy a költő szabadságon van, nyár van, vélhetőleg eleve nem fog most annyit keresni, mintha végigmelózná orrvérzésig a hónapot, de sebaj, végre pecázik. Igen ám, csakhogy a pecázást sem adják ingyen! Bár élővize válogatja, de a horgászengedélyt is ki kell váltani, nem beszélve az utolsó sorban említett nélkülözhetetlen felszerelésről: a csónakról, amire motor kell, aminek valahol parkolnia kell, ha épp nem használják, szóval csak úgy nyeli a pénzt. Az érvényes szabályok szerint szükség van jogosítványra, mentőmellényre, elsősegélyládára, elemlámpára, fejlámpára, viharlámpára, s bár kis tételek ezek, de a pontosság és a gazdasági realitás megtartása végett a józan ész megkívánja, hogy mindent feljegyezzünk.

Éppen ezért a második strófa félreérthetetlen utalásainál sem adhatjuk alább. Ott ugyanis, ahol derék Vajda Jánosunk azt írja, hogy

 

„Mint az árnyék olyan halkan,

Észrevétlen, mondhatatlan

Andalító hangulatban.”

 

– nem lehet semmi kétségünk, hogy zenét hallgat. Ez minimum egy MP3 lejátszó kell hogy legyen, de inkább Ipod, vagy ismerve a költők sznobságát az elektromos kütyük terén, ilyen ihletett pillanatban semmi kétség, hogy a legmodernebb és legdrágább kütyüt, egy mobiltelefonba oltott szuperlejátszót szorongat kis zsebében költőnk, vagyis egy Iphone-t, amit egyben nem tudott megvenni, úgyhogy havi tízezret törleszt, és két évre aláírta a rabszolgasági nyilatkozatot az illetékes mobilcégnek. De sebaj, a cucc jól működik, menő, még Komjáthy Jenőnek sincs ilyen, a kölyök Ady csak álmodozik róla a nagyváradi kirakatokat nézve, sőt okarinázni is lehet rajta, úgyhogy a hülyének is megéri. Eztán jönnek azonban csak a komolyabb tételek, a harmadik strófa így szól:

 

„A vad alszik a berkekben

Fegyveremmel az ölemben

Ringatózom önfeledten.”

 

Eltekintve a szexuális célzásoktól minden kétséget kizár ez a pár sor. Nem csak pecázni jöttünk! Vadászni is! Ez azonban igen megnöveli az árakat. Biztos forrásból tudom, hogy nem lehet ám akárki vadász. Először egy évig hajtónak kell lennie, fegyvert nem is foghat a kezébe. Ennek az egy évnek a költséges kiszállásait, a vadásztársakkal való cimbizést is kénytelenek vagyunk felszámolni a vers önköltségéhez. Ezután jön a vadászjegy megváltása, amit meg kell hogy előzzön egy költéseges tanfolyam. A felszerelés legköltségesebb darabja éppen a szövegben említett és az ölben elhelyezett „fegyver”, amely attól függően, hogy sörétes, vagy sem, akár kétszázezer forint is lehet barátok között, s akkor még nem szaladt meg költőnkkel nagyon a ló. Csak mellékesen említem meg, hogy az önfeledt ringatózáshoz bizonyosan valami nemes alkohol tartalmú nedűt is magához vesz a költői-ő, azért ezt is írjuk a listára. Hogy a felszerelés mennyire komoly és kimerítő, azt csak a következő strófából tudjuk meg:

 

„Nézem ezt a szép világot.

Mennyi bű báj talányok!

Mind a mit körülöttem látok.”

 

Vagyis azonnal felírhatjuk a listára a távcsövet és a digitális fényképezőgépet. Előbbi, ha nem román vendégmunkásoktól szerezte, akkor meglepően költséges darab is lehet, akár a puskával egyenértékű, utóbbi mondjuk csak a fele. De mindez csak a kezdet, hiszen nélkülözhetetlen ebben a melegben a napkrém, a márkás UV szűrős napszemüveg, a búvárfelszerelés, és az ehhez szükséges búvártanfolyam, hiszen:

 

„Nap alattam, nap fölöttem,

Aranyos tüzes felhőben,

Lenn a fénylő víztükörben.”

 

Ugye nem is egyszerű költőnek lenni. Egyszerre horgász, vadász, búvár kell hogy legyen az ember, de az igazán kimerítő felkészülés erre az egyszerűnek tűnő, egyesek szerint pusztán csak lírai pillanatra eztán jön. A következő strófa egyáltalán nem homályos utalása, hogy

 

„Itt az ég a földet éri,

Tán szerelmese csókját kéri…

Minden oly csodás, tündéri.”

 

– nem kevesebbet, mint hosszú telefonbeszélgetést jelent a múzsával, vagyis előfizetéses telefont. A múzsával való törékeny viszonyt, amely mint tudjuk elengedhetetlen kelléke a költészetnek, igen vaskosan meg is kell fizetni, s ennek a három sornak az ára, midőn azt írja költőnk:

 

„Mi megyünk-e vagy a felhő,

Vagy a tenger déli szellő,

S szelíden rám lehellő?”

 

– miden kétséget kizárólag egy tengeri emlékre utal, vagyis itt fel kell írnunk e költemény írását megelőző két személyes, Adriai utazást, amelyet egy másik, vélhetőleg nőnemű egyeddel, lásd múzsa, követett el a vers szerzője. Csak ilyen tapasztalatok után lehet szó a „tenger déli szellő” felismerésére a nyári tavon. Ami azonban ezután jön minden eddigi költséget megdupláz:

 

„Gondolatom messze réved

Kék űrén a semmiségnek.

Földi élet, hol a réved?”

 

Kedves gazdasági elemzésben jártas uraim és hölgyeim, önök, kik minden órában a hírekből mást sem hallanak, csak azt, hogy mi és mennyi, önök, akik a mennyiség rémuralmának és a minőség hanyatlásának világkorszakában élnek, bizonyosan felismerik e ködös három sor mögött, hogy ezen soroknak az ára legalább egy bölcsészkar elvégzése volt. Ami nem csak azt jelenti, hogy a listára, most azt a minimum kétmilliós tételt is fel kell írnunk, amibe ma az egyetem kerül egy államilag finanszírozott magyar diáknak, hanem azt a diákhitelt is, amit rosszabb esetben nyomorult kis élete végig törleszthet szegény költőnk minden hónapban. S mindezt miért? Ezért a három ontológiai kérdéseket feszegető sorért? Igen, kérem szépen, igen. A költészet mindennél inkább befektetéseket igényel, s a hasznot állítólag a túlvilágon hozza. E bizonytalanság igen kevés más tudomány és művészet esetében ennyire evidens minden érintett számára. Ám, ha tovább olvassuk a verset, láthatjuk, hogy költőnk tájékozottsága nem merül ki a bölcseleti tanulmányokban:

 

 „Szélei nádligeteknek,

Tünedeznek, megjelennek,

Képe a forró a jelennek…”

 

Feltételezhetjük, hogy némi földrajzi, biológiai, asztrofizikai – tehát természettudományos ismeretekre is szert tett az évek során, amit mondjuk folyóiratok járatásával, szakkönyvek laikus, de elmélyült tanulmányozása révén sajátított el. E három sor feltétlenül erről árulkodik, s akkor még nagyvonalúak voltunk, hogy szegény Vajda Jánost nem írattuk be a természettudományi karra is. Ám a következő strófát bizonyos tanulmányok nélkül nehezen írhatta volna meg:

 

„Mint a nap megáll az égen,

Dicsőség fényözönében,

Csöndessége fönségében.”

 

Ezeket a „bizonyos tanulmányokat” komoly asztrológiai és csillagászati tanfolyam keretében sajátíthatta el költőnk, mely – megint csak biztos forrásokból értesültem – legalább kétszázharmincezerre jön ki a végén. Az eddig felsorolt összeg megdöbbentő nagysága, mely mindössze ezen egyetlen költemény létrejöttéhez nélkülözhetetlen befektetésnek tűnik, a költő előtt is nyilvánvaló, erre engednek következtetni az alábbi sorok:

 

„S minden olyan mozdulatlan

Múlt jövendő tán együtt van

Ebben az egy pillanatban?”

 

Kissé tehát elbizonytalanodik a befektetett tőke és a megtérülő haszont illetően. Arra gondol, hogy miért nem lett biológus, vagy még inkább pszichológus, s hogy fogja a következő versét kifizetni:

 

„A levegő meg se lebben,

Minden alszik…és a lelkem

Ring egy méla sejtelemben:”

 

Mire végre elér az utolsó versszakban kifejtett keleti bölcsességhez, hogy hát tulajdonképpen mindegy:

 

„Hátha minden e világon,

Földi életem, halálom

Csak mese, csalódás, álom?”

 

Egyébként csak megjegyzem, hogy ez utolsó versszak feltételez egy „lásztminit” indiai utazást is, és minimálisan a keleti bölcselet tanulmányozását is, de ezt talán már az egyetemi évek alatt összeszedhette költőnk. A vers megírása után előszedett, színes szalvétába csomagolt szalámis szendvicset nem számolhatjuk fel extra költségnek, mert azt, amint láttuk a valamirevaló múzsa csomagolta költőnknek, s még ha közös kasszán is élnek, vagy adott esetben költőnk vásárolt is véletlenül be a konyhára, akkor sem lenne szép dolog ezt is a vers árába bevenni, hiszen utána fogyasztja el. 

 

Mindezeket racionálisan végiggondolva, azt mondhatjuk tehát, hogy summa-summárum Vajda Jánosnak, A nádas tavon című versének megírása mainapság az alábbi költségeket vonja maga után:

 

 

ÖSSZESEN: kb. 4 052 100  Ft

 

Azonkívül, hogy rengeteg lételméleti kérdést felvet a vers, legnagyobb értéke mégis csak annak tűnik, hogy rácáfol minden morcos apára, mindenkire, aki a világot csak és kizárólag anyagias oldaláról hajlandó megközelíteni. Ugyanis Vajda Jánosnak úgy tűnik, megéri befektetni négy millió forintot abba, hogy megírjon egy verset, s költőnk – erre bizonyíték maga a vers – meg is tette. 

Amint látják, lehet a világot számokban leírni, de egyrészt nem érdemes, másrészt valahogy, mégis inkább a vers tűnik szebbnek, tehát ha javasolhatom ne számolgassuk, hogy megéri-e vagy sem költőnek, írónak, vagy adott esetben embernek lenni.