XXI. századi magyar nyelvemlék – Vasárnapi levelek II/38.
Mindenekelőtt tisztában kell lennünk azzal, hogy a nyomtatott kiadványok közül sem a verseskötetek, sem a regények, de még csak a folyóiratok sincsenek olyan nagy számban jelen a világban, hogy a szórólapokkal fel tudják venni a versenyt. Ha tehát valaki a mai nyelvállapotokat akarja vizsgálni, akkor leghelyesebb a szórólapokat tanulmányoznia. Igen ám, de a szórólapok között van néhány kiemelkedően izgalmas, s nekem épp egy ilyen került a kezembe.
A szórólap bangkoki utazást és különböző túralehetőségeket ajánl a magyar közönség figyelmébe. Ahogy kezdi: „Kedves Utazo! Az uticelok kivalasztasahoz ,tanacsot adnak az utikonyvek. Egy utazasi iroda, avagy turaprogramokat nyujto ceg kivalasztasaban mar, jobbara tampont nelkul maradunk. Bizalom kerdese lesz a dontes.” Nos, kétségtelen, hogy „ bizalom kérdése lesz a döntés”, de minek is az eldöntése? „Ha On szep orszagunk Thaifold, mint desztinacio mellett dontott, valasszon bennunket “hazigazdajanak”!” – semmi kétség ezután irány a desztináció, ahol „ma mar alapveto turisztikai elvaras a magyar anyanyelvi idegenvezetes”. A nyelvemlék tehát magyar anyanyelvű.
Itt azonban előre meg kell jegyezni, hogy nem holmi kifigurázás végett idézem a szöveget, tanulságait, csak a tartalmi elemzés után fogjuk levonni. A mondatszerkezetek, a nyelvi sajátosságok elemzését meghagyjuk a hozzá értő későbbi kutatóknak. Jogosan merül fel tehát a kérdés: „Miert is kellene egy magyar turistanak es familiajanak angolul hallagtnia a guid-jat? (Ha magyarul is lehet...)” – tényleg, miért? Nem elég szegény magyaroknak, hogy tudnak egy ilyen nagyon nehezen beszélhető anyanyelvet, még angolul is hebegjenek kicsit? Ugyan már! Elég, ha mások eljutnak az alábbi belátásra: „Bar mi thai-ok sokan es jol beszelunk angolul, azonban megtapasztalasom, hogy azon mas nepek fiai, akiknek szinten nem anyanyelve az angol, azsiai akcentusunkat neha nehezen ertik meg, az egyebkent angolul jol beszelok is!” – Ez az udvarias gesztus igen megtisztelő. Nem azt írja tehát, hogy a „más népek fiainak” akcentusa annyira kétségbeejtő, hogy mosolygással lehet fogadni, hanem önkritikát gyakorol. Itt válik a XXI. századi nyelvemlék tanító jellegűvé, minden megmosolyogtató hiányossága, bakija, és félreértése mellet.
Tehát javasolja a beszélő, hogy „ha On magyar, hat eljen a lehetoseggel, es valassza a mi magyar anyanyelvu idegenvezetesunket!” Jogos. Érthető, ha tehát ő azt mondja nekem: „Velelmezem, ha On idegenvezetot igenyel, teszi ezt annak okan, hogy On erdeklodo utazo.” – Igazán kedves. Csak azt nem tudom, hogy milyen alak ez a „vélelmezem”? Nem egyszerű germanizmus, vagy anglicizmus, ez már a magyar nyelvbe átszövődő thaiizmus. Következtetésünk az, hogy tekintettel a csodálatos Thaiföldre történő nagyfokú magyar oda-, és visszavándorlásra, és az egyre inkább elszaporodó budapesti thai-éttermekre, és masszázsszalonokra, a magyar nyelv legújabb korszakában nem angol, nem német hatásokkal kell számolnunk, hanem thai nyelvi elemek és alakzatok beépülésével. De vajon a magyar nyelvre kétségtelenül üdítően ható thai lányok és nyelvi elemek meghozzák-e a mentalitásbeli változást?
Például az imént már érintett szerénységet, amely elismeri angol-akcentusunk esetlegességét? Érdemes a nyelvemléket tovább olvasni, ahol ismeretelméleti problémák vetődnek fel: „Nem megismerni azt, amit latunk: Csak fel elmeny! Megtalalni egy latvanyossagot, egyszeru dolog: taxival, egyedul is lehet…De felfedezni Thaifoldet, kulturankat, szokasainkat csak helyi, itt elo, tapasztalt, az On anyanyelven beszelo guide-dal lehet igazan!” – Oké, engem megdumáltak.
Lássuk tovább: „Mikent pereg az elet, milyenek a tradiciok, a vallaskulturank es nepszokasaink, mikent elunk es dolgozunk,h azasodunk es unnepelunk? Mikent mukodik a thai allamigazgatas ,adozas, oregseg, foglalkoztatas, es sok mas? Hat persze hogy erdekli! Egy orszag, amely titokzatos vilag Onnek, es amelyet csak az ebben elok tudnak megismertetni igazan!” – Persze, hogy érdekel! Ezután következik még egy kis rábeszélés, majd az utószó, amely sajátos bájával végleg levesz a lábunkról: „Utoirat: Bocsanatukat kerem az ekezetek elmaradasaert, de sajnos itt Thaifoldon minden szamitogep ennek hianyat szenvedi.”
És ez az, ami után igen komolyan elgondolkodtam. Aki valaha is találkozott már nyomtatott termékekkel, a betűtípusokkal, a „nyomda ördögével”, tudja, hogy milyen veszedelmes világ az, ahol ékezeteket kell használni. Hányszor látjuk, hogy az ő-betűn elgörbül az ékezet, vagy adott esetben elmarad. Sőt, van olyan, hogy a nyomda teljesen elszúrja a magyar ékezeteket, s helyére kicsi, ám annál figyelemreméltóbb kockák kerülnek, vagy még ennyi sem. Ahogy a költő mondja: „lehull nevedről az ékezet”. Az azonban egyedülálló, hogy ezt előre beépítik a szövegvilágba, s az utóiratban bocsánatot kérnek érte.
A bájos és megmosolyogtató szövegemlék kínosan komoly tanítást hordoz a magyar-mentalitást illetően. Különösen, ha a túraajánlatok melletti jó tanácsokat olvassuk: „A thai ember nagyon baratsagos, ezt konnyu megtapasztalni. Mosolyert mosoly jar cserebe. Ha egy holgy viszonozza mosolyunkat, ne gondoljunk feltetlenul tobbet a gesztus moge…” Nem gondolunk. Ugyanitt olyan szavakat használ a beszélő, mint „fukar”, „pantalló” és „skanzen”. A szókincs tehát csakugyan elgondolkodtató, ám a végső tanulság, ami után már nem mosolygunk tovább, ott van, hogy „A thai ember viselkedesi szokasai sok mindenben elternek az europaitol. Alapveto kulonbseg az idosebbnek a tiszteletadas!” – és akkor már csak reméljük, hogy a thai-magyar barátság virágzó jövő előtt áll.
