Szőcs Géza: Szűcs Ernő vrag

Huszár Tibor könyvének kilenctized részét korabeli dokumentumok, feljegyzések, levelek, a kor aktorainak visszaemlékezései teszik ki. Belemerülve ezek nyelvezetébe, főként pedig mentalitásuk – végső fokon pedig a szóban forgó idők – valóságába, a könyv egy szürrealisztikus, rendszerváltás utáni ésszel már-már felfoghatatlan érintés élményével ajándékozza meg az olvasót. Ez annyira intenzív, hogy már amiatt sem berzenkedünk, hogy a Szűcs Ernő életét tárgyaló bevezető érezhetően összecsapott, legalábbis elnagyolt, annyira, hogy még az ezredes halálának évében is téved.
Akkor hát merüljünk alá. Farkas Vladimíré a szó, Farkas Mihály fiáé, Szűcs egyik alárendeltjéé. Elmondja, hogy Szűcsnek volt egy szupertitkos csoportja, amelynek tevékenységéről senki nem tudott semmit. Kik tartoztak ide? A Koós házaspár, vagyis Koós Béla és a felesége, Sós Vera, Szűcs bizalmasa. Sós Vera később börtönbe kerül, aztán, hiszen tudjuk, hogy a súlyos titkok nyomasztólag hatnak az emberre, „valamikor a 60-as években nem tudom miért, öngyilkos lett” – emlékszik vissza a hétpróbás ávós, aki Vlagyimir Iljics nevét kapta a keresztségben. Talán a férj többet tudhat az egykori titkos ügyekről? „Biztos, hogy a Béla erről nem fog beszélni” – vélelmezi a kérdezőnek a Farkas fiú a nyolcvanas évek második felében. A Béla örülhetett a szerencséjének, hogy egyáltalán életben maradt és hallgatott, mint a csuka.
Prágában letartóztatják Noel H. Field amerikai kommunistát, kémkedés gyanújával. „…amikor az amerikai illetékes diplomáciai szervek elkezdték keresni, akkor a csehszlovák állambiztonsági szervek választ adtak, hogy nem tudják, hol van.” Lehet, hogy egészen pontosan így fogalmaztak: Nincsen nálunk. Nem is volt, ugyanis Fieldet átadták Szűcsnek, aki átcsempészte őt Magyarországra. De milyen az amerikai ember: naiv, hiszékeny és nincs képzelőereje. Mert mi történt Field családjával? „…rövid időn belül letartóztatják, azt hiszem ugyancsak Prágában a feleségét, aki utána ment őt keresni és tudtommal őt is Magyarországra hozták. És letartóztatják Varsóban a testvérét, és Berlinben a nevelt lányát. A nevelt lánya a Szovjetunióban volt valami lágerben vagy börtönben. A testvére, egy építész, nem tudom, hogy hol volt börtönben, a feleségének a sorsáról nem tudok.” Szűcs biztosan jobban informált volt Field asszony életének további alakulását illetően.
Farkas Vladimír, amikor már tűrhetetlennek érezte Field üvöltözését, átmegy a vallatószobába, „megkérdeztem, hogy erre miért van szükség, hogy mi van itt”. Fejtegetés következik arra nézve, hogy a bűnöst meg kell törni, „…mert az másképp nem fogja – bizonyítékok hiányában – bevallani a bűnös tevékenységét.” Tetszik érteni? Bizonyítékok nincsenek. Zseniális elszólás. Mi tudjuk, hogy az illető bűnös, igaz, hogy erre semmiféle bizonyíték nincs, annyi baj legyen.
Sós Vera mellett Szendy György hozzáértésére támaszkodott leginkább Szűcs Ernő. Milyen volt Szendy? Farkas portréja szerint (figyelem, nem egy széplélek véleményét olvassuk, hanem az egyik főpribék osztja meg velünk emlékeit) Szendy „…egy nagyon rossz arcú ember és egy rettenetesen erőszakos ember… a Szűcsnek volt szürke eminenciása és bizalmasa”.
Farkas Vladimír azt is tisztázza, hogy tévedés azt gondolni, hogy a dolgok azért fajultak el, mert nem a legjobb „szakembereket” vonták be a munkába. „Én határozottan merem állítani, hogy ennek az ellenkezője az igaz… Akik ott voltak, azok az államvédelmi szervek operatív apparátusának a krémje. A krémje volt.” Kiemelkedő tudású, művelt jogászok, orvosok stb., két vadállati verőemberről megtudjuk, hogy nagyköveti rangban is szolgáltak. „…a Fieldnek a verésében Szűcs Ernő is részt vett személyesen is.”
A Rajk-perben, melynek nyomozását, emlékszünk, könyvünk hőse irányítja, letartóztatják Aczél Györgyöt is, a későbbi nagyhatalmú politikust. Mi is volt a vád ellene? Noha az egyik fővádlott, Szőnyi Tibor leszögezi, hogy a Rajk-féle összeesküvésbe nem vonták be Aczélt, mivelhogy az egy rohadt karrierista, Kádár János későbbi jobb keze életre szóló élményekkel gazdagodik az Andrássy út 60-ban. „Kihallgatásom úgy kezdődött, hogy levetették velem a cipőmet, kört alkottak körülöttem, előbb ököllel, majd gumibottal vertek. Közben azt mondották, hogy valljam be, miért voltam ÁVH-ellenes, és hogy miért erőszakoltam meg egy nőt. A kihallgatás során olyan állapotba kerültem, hogy kijelentettem, hogy hajlandó vagyok aláírni, hogy megerőszakoltam egy nőt. Kérdeztem tőlük, hogy ki az a nő, akit „megerőszakoltam”, de erre választ nem kaptam, úgy láttam, hogy nem is érdekli őket.” Persze, hiszen csak az volt fontos, hogy megtörjék a foglyot. „…felvittek egy szobába, ahol Bánkuti és egy ismeretlen személy reggel 8-tól este 9-ig kisebb megszakításokkal vert. Részben talpaltak, részben kezemet, lábamat gúzsba kötve két asztal közé akasztottak fel egy rúdra és úgy talpaltak. Három kérdést kaptam egy papírlapra írva. Miért voltam ÁVH-ellenes, mennyi pénzt loptam el a párttól illegalitásban, és milyen utasításokat kaptam Demeter Györgytől. (…) Miután levittek a zárkába, ott reggelig „tornásztattak”, ami abból állt, hogy egész éjjel a fal mellett kellett állnom föltett kezekkel.” Telik-múlik az idő. „Következő héten új kihallgatóhoz, Faludi Ervinhez kerültem, aki mindjárt a kihallgatásom elején kijelentette, hogy régen utál engemet, mert amikor beosztott volt, pimaszul viselkedtem vele szemben. Azt is kijelentette, hogy felejtsem el azt, ami az eddigi kihallgatásaimon volt, mert asz csak gyerekjáték volt az ez utánihoz képest.” De nemcsak a fizikai tortúra lett kifinomultabb, az új kihallgató pszichés fegyvereket is bevetett. „…ha továbbra is makacskodom, behozatja a feleségem, és a gyereket elveszik az apósoméktól. Hivatkozott másokra, akiknek benn a feleségük már.” A gyerek elvételével való zsarolás sem volt puszta elméleti fikció: a kivégzett Rajk László fia sokat tudna mesélni erről. Aczél 15 évet kapott, négyet le is ült.
Apropó Rajkék. Az özvegy, a vasakaratú Rajk Júlia visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy férjével Balatonaligán szoktak nyaralni, egy csöndes utcácskában. Idilli helyzet, az egyik házikóban Fischer Annie gyakorolgat, a zongoraszó betölti a környéket. Rákosi elvtárs is itt nyaral. „…egyszercsak szaladt utánunk valaki, akit kiküldött Rákosi utánunk, hogy menjünk be. Akkor mi bementünk, és Rákosi nagyon kedves volt. (…) Leültetett maga mellé, kérdezte, hogy hogy van a gyerek. Mondtam, hogy nagyon szépen fejlődik. Kérdezte, hogy nincs-e nálam fénykép. Elővettem a fényképeket, mutogattam, megnézte figyelmesen a feleségével együtt.” Rákosi elvtárs (úgy képzeljük, mézédes mosollyal) megállapítja, hogy a négy hónapos kis Rajk nagyon hasonlít az apjára és megbeszéli a feleségével, hogy el kellene látogatni Rajkékhoz, gyereknézőbe. Mindez vasárnap történik. „…megkérdezte, hogy csütörtök délután, estefelé, mielőtt fürdetem a gyereket, a feleségével együtt átjönne, eljönne hozzánk, megfelel-e? Mondtam, hogy igen.” Ám az a csütörtök soha nem érkezett el. Másnap, hétfő este negyed 12-kor Rajkéknál csöngetnek, a régi cimbora, Péter Gábor áll az ajtóban. Itthon van a Laci? Hogyne lenne, mondja nagymama, tessék, jöjjön be. (A jó barátokat éjféltájt is szívesen látják.) A nagymama befele indul, észre sem veszi, hogy közben egész különítmény nyomult be a lakásba, élén Szűcs Ernővel. A belépő Rajknak mintegy 10 ember elkapja kezét-lábát, s már viszik is. Egy hét múlva Rajknét is letartóztatják, a négy hónapos gyereket otthonba adják, anyja öt év múlva látja majd viszont.  
Ezek után még a történelemben járatlan olvasó is kitalálja, mi lett Szűcs Ernő további sorsa, hiszen itt törvényszerűségek működtek, a terror-uralmak mindig, mindenhol érvényes törvényei.
Egy évvel Rajk kivégzése után, 1950 őszén Londonból megint Pestre érkezik Szűcs Ernő öccse, a kémgyanús Miklós. (Nemsokára százszor is elátkozta azt a pillanatot, amikor felült a repülőre.) Rákosi kiadja az utasítást Péter Gábornak, amit ő Farkas Vladimírnak oszt le feladatként. „Hogy a két Szűcs testvért, ha kell két napon keresztül addig verjék, amíg a csontjaik ropognak, mert ezek elvetemült ellenségek.”  Mi történik ezután? „Ha jól emlékszem Szűcs Ernő azt mondta, hogy belőle veréssel kiszedni semmit nem lehet.” Ezt minden kolléga tudta. (Meg azt is, hogy nincs is mit kiszedni, Szűcs nem lehet angol kém.) De adjuk át a szót Farkasnak. „…kijött valamelyik közülük, abból a szobából, ahol a kihallgatás folyt, és közölte velünk, hogy ezek az emberek elájultak. Hogy mind a ketten elájultak. Tudniillik mind a két testvérről volt szó.” Értesítik Bálint doktort. „Nem tudom, hogy mondtam-e önnek, hogy 45–46-ban a Bálint előadássorozatot tartott az ÁVO-n arról, hogy hogyan kell szakszerűen verni.” Jól tetszett érteni: a téma ez volt, hogyan kell szakszerűen verni. (Adalék dr. Bálint István jellemképéhez: 1949-ben Péter Gábor utasítására és Janikovszky Béla volt áv. ezredes kérésére bezáratta a lipótmezei elmegyógyintézet zárt osztályára Janikovszky Béla feleségét. (…) Anélkül, hogy megvizsgálta volna.)
Bálint doktor injekciót ad be a testvéreknek, és szakvéleményt mond: egy óra múlva folytatható a verésük. Ám a szakértő doktor, aki hajdan letette a hippokratészi esküt, a szakma krémjéhez tartozó tapasztalt profi ezúttal melléfogott. A két fivér többé már nem tért magához. „…akkor megállapították, hogy mind a két ember meghalt. Egyszerre halt meg. Akkor közvetlenül azt mondták, hogy azért haltak meg, mert az egész testüket össze-vissza verték és olyan – most lehet, hogy nem jól mondom – hogy olyan harmadfokú égési sebeket szenvedtek, aminek csak halál lehetett a következménye.”
Farkasnak Szűcsnéről is vannak emlékei, aki beosztottja volt az Operatív-technikai főosztályon (lehallgatások stb.). Valentyina „roppant szimpatikus, kellemes, szerény, nyugodt ember” volt, így jellemzi őt a volt főnök. Most azonban „…az asszonyon láttam, hogy valami történt, mert az asszonyra nem lehetett ráismerni. Nyúzott, kisírt arc. És akkor azt mondja neki Jevdokimenko, a főtanácsadó, hogy Szűcs Ernő vrag, hogy Szűcs Ernő ellenség. És a nő elkezdett zokogni. Ernő már le volt tartóztatva (…) Én is teljesen megdöbbentem, Szűcs Ernő vrag? (…) az asszony azt mondta, hogy ez lehetetlen. Hogy az Ernő ellenség legyen? Hát a Szovjetunióban élt. Élt-halt, az életét adta volna érte. És a Jevdokimenko, aki egy nagyon kimért bürokrata volt, valami olyasmit mondott neki, hogy csak nem feltételezi a SZU állambiztonsági szerveiről, hogy egy tisztességes kommunistáról azt mondja alaptalanul, hogy vrag.”  A tanácsadó szavaiból mély szakmai önérzet süt, majdnem megbántottság.
 Mi a tanulság az egészből, mindazon kívül, amit evidenciának mondhatunk?
A Szűcs-fivérek halálordítása sem nyomhatta el az Andrássy út 60 folyosóin az ávósok elméjében a kérdést: mi történik? Hogyhogy kinyírjuk a tegnapi nagyfőnököt? Mi lesz ennek a vége? Nyilván Szűcs sem értette, hogy lehetséges, hogy őt, a szovjet ügynököt – a félelmetes Viktor Szemjonovics Abakumov bizalmasát, Abakumovét, akinek fotóiról mintha John Lennon egy zombi-mutánsa tekintene ránk  –  csak úgy agyonverhetik Magyarországon. Aligha gondolta végig azt a paradoxont, hogy míg egy elvont vagy akár hús-vér szovjet katonáról vagy „szovjet emberről” kötelezőleg csak a legnagyobb elragadtatással lehetett beszélni, addig a bolsevik hatalom több szovjet embert irtott ki, mint amennyit az imperialisták és burzsoák egy harminc éves háborúban képesek lettek volna.
De vajon hogyhogy életben maradt bárki is a térségben?
A két agyonvert Szűcs fivér mellett volt még egy harmadik testvér is, a Dezső, akinek sorsáról nem tájékoztat a könyv. Talán volt annyi esze, hogy ne ártsa magát a politikába, s ha nyugatra távozott, volt annyi életösztön benne, hogy ne látogasson haza. Ez kétségtelenül választ ad arra a kérdésünkre, miként fordulhatott elő, hogy maradtak életben is keleteurópaiak –  mely kérdés nyilván Abakumov népbiztost is foglalkoztatta a kivégzése előtti éjszakán. A Lennon-arcú Viktor Szemjonovicsot, az állambiztonsági minisztert, akinek protezsáltja volt a mi Szűcs Ernőnk, néhány hónap múlva ugyancsak letartóztatják és három évnyi kihallgatás (meg ami ezzel járt) után osztozott Szűcs Ernő, meg saját elődei, Jezsov és Jagoda  sorsában.
Szűcs Miklósné 1962-ben 5000 forint kártalanításban részesül. Az ezzel kapcsolatos gépiraton kézírással még ma is ez olvasható: Ki ez? Nem a BM-ben agyonvert Szűcs özvegye?
Néhány évvel később levél érkezik Moszkvából Kádár János titkárságára. Szűcs Ernő özvegye folyamodik a magyar pártvezetéshez azzal a kéréssel, hogy tegyék lehetővé számára és gyerekeinek, hogy meglátogathassák Szűcs sírját. A könyvből úgy tűnik, erre a látogatásra nem kerülhetett sor.
Köszönet Huszár Tibornak, amiért e könyvvel mint keskeny fénysugárral bevilágított a 60 évvel ezelőtti (történelmi, politikai, mindenekelőtt azonban emberi) viszonyok világába.