Onagy Zoltán

Musset

2009. május. 01. - 08:20

Ha a szerelem felől ünnepeljük az évfordulós írókat, mérget vehetünk rá, a legalantasabb, pletykára éhes közönségigényt szolgáljuk ki. Az irodalomtörténész számára az író élete (szerelmei) nem egyéb, mint a szövegelemzés kiindulási pontja. De mi nem vagyunk irodalomtörténészek. Amikor írót látunk, hús, vér ember látunk. És szolgáljuk a pletykaigényt

18 évesen jelenteti meg első kötetét, húszévesen első színművét. Korai kezdés. Huszonhárom, amikor a hat évvel idősebb férfinevű férfifaló George Sand – a kora hírhedett feministája, (A férfifaló írónő) – leteperi, két évig magában tartja. Sand mobilitása valamennyi művészeti ág férfiúi felé azt jelenti, hosszú időt nem tölthetnek el egymás karjában. Mégis, amíg Sand hatása tart, az Musset legjobb alkotói időszaka. Megírják egymást versben, prózában, szerelmesen, racionálisan, gonoszul, ahogy kell, amikor a szerelem és mellékletei viszik a tollat.
A nyolcvanas évek elején olyan szerencse ért, hogy egyszemélyes könyvesbolt vezetője lett barátom öccse, Kalmár Vili. A könyvesboltocska elfüggönyözött sarkában pótolhattam a hiányt klasszikusban, ó-irodalomban. Napokig pótolhattam, hónapokig. Otthon is. Akkoriban érkeztek az Akadémiai által kiadott Nyugat reprintek, köztük a 16. Nyugat-számmal kezdődő második kötet. Benne Ignotus, benne egy Musset-recenzió.

Ámulva néztem, így is lehet írni.

A hetvenes-nyolcvanas évek recenziós technikája az, hogy véletlenül se értse a kedves olvasó, mit beszél a kritikus. Itt pedig, csodák csodája, annak ellenére, hogy nem ismerem az akkor fiatal König György irodalomtörténész életművét, nem ismerem a könyvet, amit írt, és cdsak érintőlegesen a feldolgozott témát (Sand és Musset szerelme), mégis felfogom, Ignotus mit mond, miért mondja. "... ez a fajta férfi minden szerelemben szerencsétlen volna, nemcsak a George Sanddal valóban. Ha az asszony mindvégig ragaszkodó és önfeláldozó - hiszen eleinte az is volt -, az idegek természetes betelésével hűlt volna le iránta a férfi, aminthogy tulajdonképp le is hűlt s a George Sand Pagello-kalandja csak fogadj isten volt arra a sok adjon istenre, ami már akkor a Musset lelkét nyomta a nálánál idősebb asszonyszeretővel szemben. Boldogtalanságra rendeltetett lények, mert amijök nincs, azt kívánják, de amijök van, az terhökre esik. Boldogtalanná tesznek mindenkit, akinek sorsa az ő érzésükön épül mindenekelőtt tehát önön magukat. George Sand erős volt, s életét vissza tudta költöztetni a saját egészséges érzéseire. Tiszteletreméltó asszony volt, egész ember volt, s König Györgynek nincs igaza, mikor Musset-t túlzottan nemes lelkűnek tünteti fel, amiért ez áldatlan viszonynak minden bűnét magára veszi. [...] Hiába, a fiatalságnak vége volt; nem volt, ami meg tudta volna rázni a kihalt test érzékeit, s ezzel vége volt a költészetnek. Az ambíció, például, nem testi érzés, s hiába vágyott Muset, mint König György kiemeli, az akadémiába, hiába fájt neki, hogy megbukott, hiába örült, amikor mégis bekerült: ez az elégtétel nem inspirálta értékre."

Végül is nem kérdés, honnan jön, Victor Hugo barátja-e, szülei mennyire tolták alá a tolandókat, arról van szó, nincs másról, mi marad, mi vész el abból, amit összehozott. Az pedig bizonyítottan Sand.

Kapcsolódó:

Erős nő, gyenge nő - Sand

Alfred de Musset, Párizs, 1810. december 11. – Párizs, 1857. május 2., francia költő, drámaíró.

Művei:

Spanyolországi és itáliai elbeszélések (1830)

Marianne szeszélyei (1833)

Rolla (1833)

Fantasio (1834)

Egy fehér rigó története (1834)

A század gyermekének vallomása (1836)

Az ajtó legyen nyitva vagy csukva (1845)

Ne esküdj semmire (1848)