Gömöri György: Ted Hughes magyarjai
Egy ilyen szálról persze azért már tudott a versolvasó közönségnek az a része, amelyiknek nem közömbös „hírünk a nagyvilágban”. Hughes volt ugyanis az, aki még a hetvenes évek második felében kötetnyi Pilinszky-fordításával beemelte a Harmadnapon költőjét az angol irodalmi tudatba. Mivel az angol költő nem értett magyarul, ezt csak egy magyar segítségével tehette – ez volt Csokits János, akit nem annyira Hughes nyers-, mint inkább társfordítójának neveznék, mert igen jó szövegeket adott Hughes keze alá, s aki azért költözött egy időben Londonba, hogy ezt a szolgálatot megtegye a magyar költészetnek. Bár Pilinszky verseit korábban is fordították-fordítottuk angolra, a Selected Poems sikere kétségtelenül Hughes és Csokits érdeme, azóta is az ő fordításaik kerülnek be angol versantológiákba.
De hogy más magyar vonatkozásokról is beszéljek, amelyek most Ted Hughes válogatott leveleinek, illetve versfordításainak kiadásakor előkerültek: a yorkshirei születésű angol költő különös rokonszenvet érzett a magyarok iránt. 1956 tavaszán (!) arról gondolkodott, hogy áttelepedhetne vagy Spanyol- vagy Magyarországra. Utána Lucas Myers barátját bátorította, hogy fordítson József Attilát. Ő maga Modern Poetry in Translation címen versfordítói folyóiratot indított Danny Weissborttal Londonban, amelyben Pilinszky mellett Radnóti Miklóstól is közölt fordításokat. Hagyatékában fennmaradt (és most Weissbort jóvoltából megjelent) Juhász Ferenc egy hosszú versének fordítása – ez „A szarvassá változott fiú” annakidején elnyerte W.H. Auden tetszését, de Hughes nem volt megelégedve a már megjelent angol fordítással és újra nekilátott a szövegnek. (Ebben, úgy tudom, Csokits nem segített neki, tehát csak egy tüzetes szövegelemzés tudná megítélni, mennyire lett a Hughes-változatból magyar értelemben vett műfordítás, illetve átköltés).
Ted Hughest én is ismertem, leveleztünk, kétszer-háromszor találkoztunk Londonban, egyszer éppen egy Pilinszky-esten. Nem tudom, ki hogy volt vele, engem ez a markáns arcú, nagydarab yorkshirei külsejében valahogy Majakovszkijra emlékeztett, a „szibériai óriásra”. Más hasonlóság is volt a két költő közt: Hughes verseiben éppen roppant nyelvi erejük fogja meg az olvasót, hasonlóan (a politikailag sokkal jobban és végzetesebben elkötelezett) Majakovszkijhoz. Ugyanakkor mindkettőjük sorsában van valami tragikus: Hughesnek két felesége lett öngyilkos, mielőtt egy harmadik mellett valóban „révbe” talált volna, Majakovszkij pedig, miután versben elitélte az öngyilkos Jeszényint és hosszan éltette a társadalmi igazságot igérő szovjethatalmat, végül ugyanúgy végezte, maga ellen fordítva a pisztoly csövét.
Még a személyes vonatkozásokhoz tartozik, hogy Ted Hughes, amikor eldöntötte, hogy elveszi az amerikai Sylvia Plath nevű költőnőt feleségül, egy olyan házban bérelt lakást Cambridgeben, ahol számos évvel később én is laktam, pontosabban 1970 és 1977 között az Eltisley Avenue 55 az én házam volt. Ezek után, amikor megjelent (nem sokkal halála előtt) Hughes „Születésnapi levelek” c. versgyűjteménye, az első vers, amit abból magyarra fordítottam természetesen az „Eltisley Avenue 55” volt. Nem ez a legjobb vers ebben a magyarul is olvasható kötetben, amiben Ted Hughes Plathnak állított maradandó emléket, mégis azonnal le kellett fordítanom. Később első feleségem, aki válásunk után is haláláig ott lakott a házban, mesélte, hogy amikor film készült Hughesról, a házat még fel is vette a brit televízió. Azóta átépítették, de emléke – a Hughes-versben, meg az én leveleim címzésében – megmaradt. Igy hát valahol én is beletartozom a „Hughes magyarjai” címszó alatt említhető, eléggé sokszínű és széles kategóriába.
Fotó: www.boston.com
Ted Hughes
PIBROCH
A tenger értelmetlen hangokon üvölt,
Ugyanúgy bánik az élőkkel meg a holtakkal,
Alighanem untatja a menyország látomása
Álmatlanul eltöltött éjszakák milliói,
Céltalan, önbecsapás nélküli éjszakák után.
Ugyanez van a kővel. Egy kavics annyira fogoly,
Mint semmi más a mindenségben.
Sötét álomra van teremtve. Vagy néha a nap rőt foltjától
Öntudatra ébred és ilyenkor
Magát az Isten magzatának képzeli.
A kövek fölött szél siet,
Nem képes egyesülni semmivel,
Mint a vak kövek hallása, a szél olyan.
Vagy megfordul, mintha agyával a kő
Megérezné irányainak képzetét.
A tengert issza és a sziklát harapja itt
Egy fa, amelyik küzd, hogy levelet tudjon hajtani -
Egy űrből ide hullott öregasszony,
Aki nem készült fel arra, amit talált.
Csak azért tartja magát, mert nincsen már eszénél.
Percről-percre, korszakról korszakra át
Semmisem enyhül vagy fejlődik.
És ez nem egy rossz változat, nem is próbálkozás.
Itt járnak át a hosszan néző angyalok.
Itt hajolnak meg mind a csillagok.
Gömöri György forditása
