102 éve halt meg Tolsztoj

A Háború és béke, az Anna Karenina írója.

A tizenhat évesen elkezdett kazanyi egyetemet félbehagyva poljanai birtokát próbálja rendbe rakni. 1851-ben belép a hadseregbe, a Krímbe vezénylik a Kaukázusból, szemtanú, amikor elveszítik Szevasztopolt. Tolsztoj elhagyja a hadsereget és Pétervárra indul. Itt megismerkedik Goncsarovval, Nyekraszovval, Turgenyevvel és Csernisevszkijjel, a korabeli orosz irodalom krémjével.

1862-ben feleségül veszi a tizennyolc éves, német származású Szofja Andrejevna Berszet, egy neves moszkvai orvos leányát, aki 16 esztendővel fiatalabb nála. Első éveiket békében töltik, az asszonynak kedvére való a főúri életforma, a társasági élet, emellett szorgalmasan másolja férje kéziratait és segíti munkájában. Aztán ennek örökre vége.

Számomra mindez Tolsztoj naplóiból derül ki. Forgách András írt nagyesszét Tolsztoj "bosszantó" naplófolyamáról vagy tíz éve a Beszélőbe, javaslom belepillantani előbb, mielőtt bárki belevágna, ha a Háború és békét, és az Anna Kareninát befejezte, mert valljuk meg, a napló a két nagyregény ismeretében válik izgalmassá (és viszont): nyomról nyomra, kapcsolatról kapcsolatra válik láthatóvá, a nagy, a nagyon nagy író mit konvertál az életből az irodalomba. Annyi pletyka, érdekesség, személyes élmény Tolsztojról, nem férek. Annyit jegyzek meg, hogy Tolsztoj legbőszebb, leggonoszabb ellensége a felesége, Szofja Andrejevna. És minden tavasszal rosszabb. Negyvennyolc éven át. Atyavilág, szentséges Szűz Mária! Szofja közben tizenöt gyerekkel ajándékozza meg.

1908-ban az egész világ az öreget ünnepli 80. születésnapján, a látogatók egymásnak adják a kilincset Jasznaja Poljanában, közben egy cári házkutatás elkobozza az összes létező kéziratát. Nem semmi, ahogy mondani szokás.

Itt álljunk meg egy pillantásra. Az író nyolcvankét éves. Nyolcvankét éves férfi nem menekül a sors elől, ha igaz, amit Jókai állít, „a férfi sorsa a nő”, hanem leül, és szépen bevárja, amit be kell várnia. Lehet, Jókai paradigmája csak a közemberekre vonatkoztatható, óriások éles helyzetben lerázzák magukról. Belegondolni is nehéz, mi minden történt, történhetett a súlyos negyvennyolc év házasság alatt, ha a szökésről értesülve a grófnő hirtelen haragjában megrohamozza a közeli halastavat, hogy beleölje magát, aztán változtat a hozzáálláson, varróollóval megszurkálja magát, a gyerekeit már így fogadja: „A vadember meg akart ölni!”

Élete utolsó állomásán, Osztapovóban, Tolsztoj eldönti, a maradék rövid időt nem kívánja megosztani az asszonnyal. Nem is teszi. Az egyház képviseletében érkező érsekkel se tárgyal, nem tér meg. Néhány mondatot diktál Istenről, sírógörcsöt kap, miután felismeri, így kell elmennie, ami nem csoda, a vasútállomás egy méhkas. Tele szenzációra éhes sajtómunkásokkal, érdeklődőkkel, rendőrrel, és ott a család is.