Fesztiválországot! Nomadizálj! – Tárca a nyár tapasztalatairól

Ha van hely Magyarországon, ahol viszonylagos béke, szeretet, megértés, nyugalom és megbocsátás uralkodik, az egy fesztiválon keresendő. Mindenki testvér, mindenki haver, mindenki néhány másodpercre fesztiválarc lehet egy, a kordonon kívül ritkán tapasztalható gesztussal. Ha valaki rálép a lábadra, nemcsak bocsánatot kér, hanem nyújtja a kezét, és gyakran engesztelendő, átadja keserű  sörét elixír gyanánt. A mobilvécé ajtaját távozásnál megfogja, hogy bátrabban gyalogolj be a sötétbe, és ez bizalmi kérdés is, hiszen ha időnek előtte csukja rád, igencsak feltérdelhetsz az oltárnak közel sem nevezhető felületre. Szóval egy fesztivál ország az országban, ahol néhány napra feloldódnak az ellentétek. Miért is?

Nevezhetjük a modernkor szabadtéri templomának, ahol az emberek úgy élnek spirituális életet, hogy nem szánt szándékkal teszik. Mert a Csík Zenekar koncertje mindig  nagy mise is egyben, amely segít befelé tekinteni, segít megérteni, hogy most múlik pontosan, és hogy miért kellene ezt napról napra tudatosítani magunkban. De ugyanígy megvan a lehetősége annak, hogy visszanyúljunk még régebbi időkig metaforákra vadászni. Ahogy a fesztiválozók a villódzó fények körül egy ritmusra táncolnak, újra egy törzzsé szerveződnek, együtt mozduló, együtt érző emberekké, akár egykor a tűz körül. Majd amikor új tájakra vágynak, elkezdenek nomadizálni. Először a fesztiválszínpadok között keresik az utat, majd a zárás után felfedezik Magyarország nagyvárosait, kisebb falvait, amelyeket időlegesen kölcsön véve a természettől otthonukká alakítanak.

A fesztivál a tarhálások terepe is, amikor az emberek mernek kérni, egy korty sört, egy szál cigit vagy egy falat lángost. Kalandoznak, de nem fosztogatnak, mert sokat tanultak a sankt gallen-i eset óta, és kulturált európaiként tudják, hogy először szép szavakkal érdemes próbálkozni. Már-már megsértődsz, és végzetesen rombolja az én-képedet, ha egy fesztiválon senki nem megy hozzád tarhálni, mert akkor talán nem vagy elég laza, vagy magad is egy elszánt kéregetőnek tűnsz. A sörsátrak környékén működik, hogy csak egy kicsire vágysz, és kicsivel segítenek. Nem pénzzel, hanem amire szükséged van. Ilyen a félpolgári félnomádvilág.

Ezért is írtam a nyár utolsó fesztiváljának, a Szegedi Ifjúsági Napoknak (SZIN) a szlogenalkotó versenyére azt a néhány sort, hogy „Fesztiválország a Tisza-partján! Nomadizálj színpadtól SZIN-padig!”. Aztán kiderült, hogy a szlogenírást egy ingatlanközvetítő cég szervezte, saját magának keresve jelmondatot. Gyorsan változott a helyzet. A szlogen így alakult át: „Ha már meguntad a nomadizálást, válaszd a D.H.-t!”

Így válik semmivé egy újnomád fesztiválország víziója?