Sárközi Mátyás: Koestler Artúr erkölcsei
Londonban él egy elismert orgonaművész, Malcolm Rudland, aki anyai ágon magyar, ám édesanyját kétéves korában vesztette el, így alig néhány szót beszél a tulajdonképpeni anyanyelvén. De minden magyar ügy lelkes támogatója. Hosszas utánjárással és a bürokrácia rengetegén áthatolva elintézte, hogy a brit illetékes hatóság megszavazza az uniformizált kék színű, fehérbetűs kerámia emléktábla elhelyezését azon a Kensington-negyedi úriházon, ahol Bartók Béla vendégeskedett az 1930-as években. Azután addig kilincselt, amíg engedélyt adtak arra is, hogy a South Kensington metróállomás előtti járdaszigeten fel lehessen állítani Bartók életnagyságú bronz szobrát, Varga Imre művét.
Tavaly újabb akcióba kezdett Malcolm Rudland, azt szerette volna elérni, hogy Koestler Artúr hajdani lakóhelyére Kensingtonban (ahol ő jó viszonyt ápol a kerület konzervatív parlamenti képviselőjével) felkerüljön az égszínkék emléktábla, jelezve, hogy ott élt és alkotott a Sötétség délben, s egyéb világsikerű könyvek írója, a brit Királyi Irodalmi Akadémia tagja.
De a beadványt az illetékes hivatal elutasította. Mégpedig azzal a meglehetősen bornírt indoklással, hogy jóllehet Koestler Artúr talán jelentős író volt, de erkölcstelen férfi hírében állt. Tény, hogy a kérelmet elég rosszul időzítette Malcolm Rudland, mert épp akkor jelent meg David Cesarini egyetemi tanár Koestler-monografiája, amely igen ízléstelenül részletezi az író nőügyeit, például azt az esetet, amikor a brit Munkáspárt vezető személyiségének, Michael Foot-nak a feleségét, Jill Craigie filmrendezőnőt a padlóra teperve megerőszakolta. A hölgy túl vehemensnek találta a letámadást, de feljegyzik az annálesek, hogy megerőszakolása után bőséges angol reggelit készített az incidens hősének, tehát oly nagyon nem vette zokon a történteket. Feljelentést sem tett, de úgy látszik minden barátnőjének eldicsekedett "rettenetes" kalandjával.
Cesarinit a könyve megjelenése után elmarasztalta a kritika. Elvégre Koestler Artur életében a nőcsábász motívum másodrendűnek számít a művek jelentősége mögött. Az 1942-ben megjelent Sötétség délben leleplezte a szovjet a kommunista párton belüli, álnok ellenségkeresés, a meghurcolások és kivégzések titkait, s ezzel Franciaországban meggátolta, hogy az ottani kommunisták kormánypozíciókhoz jussanak. Óriási jelentősége volt e regénynek abban, hogy a nyugati szélsőbaloldali értelmiség ráébredjen a sztálini kommunizmus barbár valóságára, és kiábránduljon a mozgalomból. De Koestler más, tudománytörténeti és tudományfilozófiai munkái is elismerést szereztek szerzőjüknek világszerte.
Miközben az angolok még az emlkéktábla-elhelyezés indítványát is leszavazták, Budapest köztéri szobrot állított megbecsült fiának.
A magyar származású író hívei abban reménykedtek, hogy ha megjelenik a hosszú ideje készülő, új, alapos Koestler-monográfia, Michael Scammell műve, ez megfelelő egyensúlyt teremtve részletezi az oeuvre illetve a magánélet tényezőit. A Faber and Faber kiadványa 2010 februárjában kerül a boltokba, ám kitudódott, hogy Scammel sem tudta megállni, hogy ne ragadtassa el a tollát, amikor Koestler Artúr Casanova-kalandjait írja le. A Jill Craigie-afférrel kapcsolatban kétségei vannak Scammellnek, mert mire számos pub meglátogatása után hazaértek a hölgy lakására, olyan gin-közi állapotban voltak, hogy a történtek homályba vesznek. De Koestler megcsalta a feleségét amikor Párizsban Simone de Beauvoir-t Jean-Paul Sartre felszarvazására csábította, volt viszonya Jane Howard írónővel, aki akkor már Kingsley Amis regényíróval járt, és ágyba vitte, sőt teherbe ejtette Sonia Brownell-t, Orwell hitvesét.
Lírai költőknél, továbbá a férfi–nő viszonyt tárgyaló színművek vagy regények íróinál nem jelentéktelen irodalomtörténeti adalék, hogy milyen viszonyban álltak a nőkkel. Arthur Koestler esetében kérdéses, érdemelt-e ekkora kiteregetést a szexualitása. Talán csak abból a szempontból érdemleges részletezni, milyen magnetikus hatással volt a nőkre, hogy harmadik, utolsó feleségét, korábbi titkárnőjét, Cynthiát, önfeladó rajongásba szédítette, és az ötvenes éveiben járó asszony így képes volt követni a kettős öngyilkosságba a súlyosan beteg, idős írót.
David Cesarini már olvasta a Scammell-monográfia kéziratát és csak annyit jegyzett meg: "Ha a könyv szándéka megvédeni az írót velem szemben, akkor jól néz ki Koestler reputációja."
