Kölcsey és a Kultúra napja
Valamiért éppen ebben a köztes állapotban - két halál közt - került sor, hogy használható ötletet halásszak gyereknevelés és gyermekerkölcsök ügyében a Parainaesisben. Nem szerencsés választás, de nehéz eldönteni, hogy a fiatal férfi a Parainaesisből, netán Machiavelli A fejedelem című dolgozatából lesz életképesebb tíz év múlva.
Kölcseyről elsősorban a Himnusz jut eszünkbe (akinek). Másodsorban is. Talán harmadsorban is. Aki jobban odafigyelt a gimnáziumban, talán emlékszik még, a magyar romantika jelese. De a Himnusz nélkül - romantika ide, romantika oda, jelese meg amoda - rég elfelejtődött volna. Az is, hogy nem csak irodalmi, hanem politikai szerepet is vállalt (Szatmár megyei képviselő - a megélhetési parlamenti küldöttek korában erre nem könnyű hivatkozni). Reformpolitikus. Az elmúlt másfélszáz év lényeges aspektusaiban sajnálatosan átalakította a reformpolitikusok megítélését. Tele a tökünk a reformerekkel. De azt is tudni, hogy a rendszeres magyar irodalmi kritika egyik előkészítője. Tehát kora irodalmi főszereplői közé tartozik. Ha ennyi kiderült a tanulmányokból, akkor az se marad titokban, hogy egy-egy kor irodalmi főszereplői úgy gázoltak át koruk irodalmi életén, ahogyan úri kedvük tartotta. Megjegyezhetjük, ez se fényesít az amúgy fényes néven: Kölcsey Ferenc. A világ változik, megváltoztatja a múlt mögöttes matériáit. (Szegény Szabó Dezső se gondolta volna, mi lesz, hogyan lesz. És persze Radnóti sem. De hogy kötődjünk a korhoz: Berzsenyi sem, amikor kivágta a lúdtollat az ablakon, és a fennhatósága alá tartozó (etc.) fehércselédek irányába kanyarította figyelmét.)
Tehát: az alig ismert életművet egy testi és lelki nyavalyákkal megvert, összesen negyvennyolc évet élt férfiú alkotta.
1790-ben születik egy Szatmár megyei, nagy tekintélyű nemesi családba. Saját kutatásai és dokumentációja szerint a hét ősmagyar törzsfő egyikétől, Ond vezértől származott, mint ahogy Ady is úgy tudta magáról, hogy Ond vezér unokája, mint ahogy én (OZ) is Ond vezér kései szép-szépunokája vagyok. Apja jogász, de az antik és a klasszikus francia irodalomban otthonos mozog. Kölcsey kisgyermek korától beszél latinul és franciául, később megtanul németül és görögül is. Fiatal éveiben nincs más gyönyörűsége, mint a műveltség. Később se talál egyéb gyönyörűséget. Hatéves, amikor apja meghal, tizennégy éves, amikor édesanyja is. A feketehimlő egész életére elintézi: betegessé teszi, bal szemére megvakítja, haja kihull.
A vézna, kopasz, félszemű ifjú számára nem marad egyéb túl a kedvelt franciás műveltségen. Nem borozhat, nem ehet, nem szerethet. Huszonkét évesen írja, túl van minden szerelmi tervén. Írásbelisége annyira tartózkodó, hogy szerelmes versei ellenére sem tudunk semmit bizalmasabb magánéletéről. A kortársak szerint azért, mert nem volt bizalmas magánélete. Nem jutott neki.
Debrecen nagy hírű Kollégiumában tanul. Eminens tanuló, de visszahúzódó, barátokra nem talál. Debrecenből kerül joggyakorlatra Pestre. Jogi tanulmányai végeztével nem jelentkezik ügyvédi vizsgára, forradalmi lelkülete nem fogadja el a feudális jogot, nem óhajtja képviselni. Később szakértőként dolgozik főbenjáró perekben. A harmincas években Kossuth és Wesselényi híres pereiben építi fel a védők számára a perek érvrendszerét. De nem óhajt gyakorló jogász lenni. Szatmárba költözik, a családi birtokra költészetét fejleszteni.
Lírája a kor divatos szentimentalizmusából indul Kazinczy nyomdokain. (A szentimentalizmus irodalmi irányzat a 18. század második felében - a szubjektív én rétegein át a romantika felé vágott ösvényt - uralkodó műfaja a költészeten túl a napló és a levél-regény.) Kazinczyval tizennyolc éves kora óta leveleznek. Később tagja Kazinczy irodalmi körének.
Kazinczy pesti barátai között is magányos marad Kölcsey. Ez több tényből következhet: testi bajai gátlásossá teszik, magányában nem tudván rengeteg idejével mit kezdeni (nincs tévé, mozi, multiplex), kritikaírásra adja a fejét. Kritikában is maradandót kíván alkotni, mert úgy véli, a költészet paraméterei változtathatatlanok, tehát ő már tud, amit tud, és persze költészetben megalkotta az etalont. Legyen. Szánjunk időt rá, ha egyszer évforduló. A versekkel szembesülve azonnal kiderül, súlyos olvasmány. A romantika túldíszít, a rózsalánchoz minden verssel rövidül a kedv, a beláthatatlan mélységeket felfogva elfogy az oxigén. Megfogalmazásai avultak, (Ajánlás), önvallomása meghökkentő: "Büszke magyar vagyok én, keleten nőtt törzsöke fámnak... " (Kölcsey). A szenvedélyes hazafiúból az jön át szabadon, amelyeket jelszavakká roncsoltak a szenvedélyes hazafiak: "Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!" (Huszt), "A haza minden előtt!" (Emléklapra). A Berzsenyire utaló betétek még személyes rosszérzést is keltenek: "Romlasz magyar nép, romladozol hazám, / És lassan ölő féreg emészt belől..." (Rákos).
Kritikusi szemléletére jellemző, akit lehet, legázol. A Kölcsey által felmért (korabeli) élő magyar költészet véleménye szerint gyenge, mint a hajnali harmat, nem tanulta meg, amit meg kellett volna . Három lényeges, megmaradt, kormeghatározó bírálata közül az elsőt egy Kis János nevű költőről, másodikat a halott Csokonairól, a harmadikat a niklai remetezseniről, a következő kor költészetének megváltoztatójáról Berzsenyiről írta. Mindhárom keményen ledorongoló. Az franciás-németes-görögös műveltségű Kölcseynek Csokonai útszéli. Berzsenyi durva és fellengzős.
Kis Jánosról nem derül ki, mit szólt a kritikához, Csokonai fütyül rá (már nem él), Berzsenyi megszenvedte, hogy a lírája üres expressziónak, értelmetlen szóparádénak ítéltetett. Megválaszolja keményen egy nyolc éven át készülő essay-ben az irodalmi tótumfaktumként viselkedő irodalmi főszereplőnek, aki ugyan sűrű bocsánatkérések közt elsírja magát Berzsenyi temetésén, bevallja, tévedett, de akkor már éppen annyit ér, ahogy mondani szokás: mint halottnak a csók, ha az elkedvetlenített Berzsenyi megszakadt életművére gondolunk.
Kölcsey huszonhét éves ekkor. Félvak, kopasz, negyvenöt kiló és szűz. E tény korszakokon átvágó üzenete nem csekélyebb, minthogy ha a Bajza utcában találkozunk egy félvak, kopasz, negyvenöt kilós szűz költő-kritikussal, akinél a testi örömök önmaga műveltségében manifesztálódnak, ugorjunk át a másik oldalra, mert bajunk lesz a találkozásból. (Különösen azesetben, ha mi az élet felől közeledünk az irodalomhoz.)
1823-ra elkészül a Himnusz, de csak 1832-ben jelennek meg kötetben versei. Szemere Pállal szerkeszti az Élet és Literatura című folyóiratot. Országszerte ismert költő, kritikus, esztéta. 1838-ban megfázik, és rövid betegség után meghal. A lexikon szerint kortársai úgy temették, mint a legnagyobb embert valamennyiük között.
A lexikon szerint életműve él az irodalomtörténetben. Nevét, emlékét a köztudatban múlhatatlanul idézi nemzeti himnuszunk. Mint a bevezetőben elhangzott. Nagy ember volt. A görcsökkel teli nagy ember képes értékén túl rombolni kastélya építése közben.
