Szőcs Géza: Néhány könyvből egy-két mondat (4.)
És nézd csak, én se magadért szeretlek:
Saját szobromat porolgatom benned.
Épp e szobortól búcsúzom el holnap,
Mikor túléllek téged, a nagyobbat,
Eztán én súgok neked a jövőről,
Az idő engem épít, nekem őröl
Nem a legfontosabb mondatok. Azt sem állítom, hogy ezek miatt volna érdemes el- vagy újraolvasni ezeket a könyveket. Azt sem, hogy föltétlenül rezonálnának egymással. Csak kiválasztottam őket valamiért.
A magyarországi fellendülés jelentőségét mutatja az a tény is, hogy a Magyarországra tőkével és szaktudással bevándorlók rövid időn belül magyaroknak kezdték vallani magukat. Szívesen tartoztak a világ egyik föllendülő hatalmának polgárai közé. A XX. század elejétől e térségben is az USA-éhoz hasonló sajátosságú és ütemű fellendülés kezdődött.
AZ USA-ban és a Magyarországon, illetve a Monarchiában végbemenő gazdasági fellendülés tehát sok hasonlóságot mutatott. Franciaország és a brit birodalom politikusai érezték a közvetlen veszélyt, amely egy USA-típusú, politikailag szövetségi alapokon, gazdaságilag a tőkebeáramláson nyugvó közép-európai hatalom fölemelkedésével fenyegette őket. Mindenképpen elkerülendő számukra, hogy az USA példája Európában megismétlődjön. Tetézte még ezt a veszélyt az is, hogy a magyar–osztrák kiegyezés alapot teremtett egy dunai föderációra, sőt, ennek útja dinasztikus keretek között a Mittel-Europa tervben, a szociáldemokrata mozgalomban a Renner-féle tervben, a polgári radikális mozgalomban a Jászi-féle dunai egyesült államok-koncepcióban volt kijelölve.
Sőt mint utóbb kiderült, a trónörökös Ferenc Ferdinánd is egy USA mintájára fölépülő föderációt kívánt létrehozni a Monarchia helyén (…). Ezt elkerülendő, Európa nyugati felén a régebben kapitalizálódott államok leszámolásra készültek Kelet-Közép-Európával. (Hisztérikus uszítás kezdődött többek között Magyarország ellen. Jól példázzák ezt Ady Endre haza írott levelei. Egy francia tudós útinaplójából idézi: „Mi azt hisszük, hogy Európa az európaiaké, s hogy végleg biztos az emberi haladás útja, de tekintsenek keletre, Magyarországra, Oroszországra, a Balkánra, s észreveszik, hogy a mi kultúránkból semmi sem biztos, hogy Európa voltaképpen Ázsia felé billen ma is.”)
Ami nem nyugati kultúra, az kultúraellenes Nyugaton. Az a nyugati kultúra, amely az emberiség nagy céljáért, a haladás szellemében jött létre, az új feltörekvőt már nem engedte érvényesülni
(Jámbor János: Miért taszították ki Magyarországot Európából? 2. rész. Törpeállamok a történelmi Magyarország földjén. Zs-Libra kiadó, Budapest, évjelzés nélkül. 5–6. o.)
Hihetetlen részleteket feltáró alapossággal, mintegy belső bosszúvágytól vezérelten kezdődött meg Rózsa Sándor kihallgatása, melyet Laucsik Mihály pesti igazságszolga vezetett, akit fehér köpenye miatt „fehér zsandárnak” hívtak, és egyébként – mint már tudjuk – Ráday rettegett jobbkeze volt. […] A betyárt többek között egy angol kereskedő meggyilkolásával vádolták, ám ő mindent tagadott. A leleményes vizsgálóbíró egy egyszerű cselt vetett be. Behozatott a cellájába néhány friss újságot, amely tele volt a híres betyár fotóival. Miután tudta róla, hogy nem tud olvasni, beadta neki, hogy az angol kormány egyik állampolgára halála miatt azt követelte, hogy a magyar hatóságok büntessék meg az elkövetőt, különben háborút indít Magyarország ellen. A Szeged környéki dombokra pedig kivonatta a vár öreg ágyúit, és lövéseket adott le. Rózsa, aki hallotta a dörgést, megkérdezte, hogy mi történik, mire Laucsik azt válaszolta, hogy itt vannak az angolok, és Szeged éppen az ő makacssága miatt nemsokára a földdel lesz egyenlő. A tudatlan betyár erre részletes beismerő vallomást tett.
(Lévai Anita – Potó István: A Magyar Királyi Csendőrség története. Vagabund kiadó, 2009. 113 o.)
a cápának már hűlt helye
a jambikus sorokban
nem láthatod nem hallhatod
áramlatát hogy itt volt
(Payer Imre: A cápának már hűlt helye. In: Pattanni, hullni. – Tipp Cult Kft, P’art könyvek. Budapest, 2009. 61. o.)
És nézd csak, én se magadért szeretlek:
Saját szobromat porolgatom benned.
Épp e szobortól búcsúzom el holnap,
Mikor túléllek téged, a nagyobbat,
Eztán én súgok neked a jövőről,
Az idő engem épít, nekem őröl
(részlet Szálinger Balázs: Téglás Gábor 1878–1906 In: M1/M7 – Magvető, Budapest, 2009. 67–68. o.)
A mindent akartam megírni, de ezen a fán csak szó terem,
maradok csöndben, mint a nap, s engem ír meg a végtelen...
Hiába sokasodik, nem győzhet le az idő
mert te mérhetetlen vagy, ő pedig mérhető.
(Mészáros Ferenc kétszer két soros miniatűrje. Kéziratban.)
Az emberélet útjának felén
az idő mintha gömbbé alakulna.
Csak ülne bennem ő, a kezdemény,
várná, hogy a gömb héja szilárdulna,
vagy felrobbanna, ami adatott,
és valamivé elérkezne – múlna.
(Payer Imre: Gömb. In: Pattanni, hullni. 62. o.)
Még maguk az európaiak is csak bámultak, hogy jóllehet afféle idegenek és jöttmentek vagyunk, mégis mekkora a hitünk, a lelkesedésünk, s annál is inkább csodálkoztak, mert ők maguk – bizony-bizony – már akkoriban kezdték lassan elveszíteni önmagukba vetett hitüket. Mi pedig lelkendezve köszöntöttük Rousseau és Voltaire eszméit, az utazó Karamzinnal együtt ujjongtunk 1789-ben a ”nemzetállamok” létrejötte miatt, s ha később, századunk első negyedének végére a haladó európaiakkal együtt mi is kiábrándultunk a szertefoszlott álmok, a tört eszmék láttán, a hitünket mégsem vesztettük el, sőt, még mi vigasztaltuk meg magukat az európaiakat.
(F. M. Dosztojevszkij: Mi csupán bugrisok vagyunk Európa szemében. In: Kell-e nekünk Európa? Kráter Műhely Egyesület, Pomáz, 1999. 64. o.)
Térdig a vérben. A mecsetben
Tankréd lovagjai gyilkolnak.
Annakutána gyóntatókápolna épül
a Helyen.
(Payer Imre: Európa-rekvizitum. In: Pattanni, hullni. 89. o.)
Jászi írja közvetlenül az események után: „A proletárdiktatúra a lelkiismereti szabadság elkobzása, a magyar intelligencia harmadik prostitúciója, diktatúra a diktatúrán belül, proletár messianizmus, önfeláldozó heroizmus és parasztgyűlölet.”
(Jámbor János: Miért taszították ki Magyarországot Európából? 2. rész. 25. o.)Olykor fegyverropogás hangzott a Duna felett. Talán a Flórián téren gyilkoltak meg valakit. Majd automobil sivít végig az úton, a vén udvarházon megzörrennek az ablakok, az autó megáll a ház előtt… nem… továbbmegy? Kába képzelődés. Rémület, felejthetetlen rettegést okozó fénylő szemeivel ott áll a sötét szörnyeteg a fák alatt. Már ugrálnak is le róla a Lenin-fiúk… De nem, csak a szomszéd jött haza, az izgága hírlapíró. Az autó megkerüli a virágágyat és elbődülve nyargal vissza a városba, hogy rémületet keltsen útjában. A bagoly, amely a romfalban fészkel, lappangva száll ki a bolthajtás alatt, mint egy szürke kísértet.
[…] Egy este észrevettük, hogy katonák sompolyogtak a ház körül… (…) Nagyszombatról húsvétra virradó éjszaka három órakor végre letartóztatnak. Véletlen folytán szabadulok, bár nevem az elfogandók listáján.
Menni, menni innen, amerre a két szemem visz…
(Krúdy Gyula: A bakonyi bújdosó. In: Szindbád Palotán. Várpalota, 2001. 131–132. o.)
Aztán – e század közepére – néhányan közülünk méltónak találtattak a francia szocializmushoz való csatlakozásra. El is fogadták azt (a legcsekélyebb ingadozás nélkül) az emberiség egyesítésének végső megoldásaként, azaz régóta dédelgetett álmunk valóra váltásának eszközeként. Így aztán legszentebb célunk elérésének fogtuk fel azt, ami az önzés csúcsa volt, az embertelenség netovábbja, a gazdasági káosz és handabandázás felső foka, az emberi természet teljes meghazudtolása, mindennemű szabadság könyörtelen megsemmisítése, s mindez mit sem zavart bennünket. […]
És mit értünk el? Különös „eredményeket”. Mindenekelőtt ajakbiggyesztő mosollyal tekintenek ránk Európában. A legjobb és vitathatatlanul bölcs oroszokról is nagyképű leereszkedéssel beszélnek.(…) Nem fogadtak be bennünket maguk közé az európaiak semmi áron, semmilyen áldozatért, semmilyen körülmények között.
(Dosztojevszkij: Kell-e nekünk Európa. 65–66. o.)
Közép-Európa kulcsszerepére egyébként már 1918-ban felfigyelt Halford J. Mackinder skót földrajztudós. Rajzolt egy térképet, s eszerint többek között Észtország, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Szerbia és Románia alkotta volna e semleges zónát, mely az Északi-tengertől az Adriáig elválasztaná a németeket az oroszoktól. Mackinder meggyőződése volt, hogy a német technológiának és az orosz nyersanyagnak nem szabad egyesülnie. Ugyanezt vallotta 1945 után Nicholas J. Spykmann amerikai politikus, ám nem hallgattak rá. S most is van ennek a nézetnek egy markáns amerikai képviselője, Colin S. Gray személyében. „Geopolitika a nukleáris korszakban” című munkájában ki is mondja, hogy az USA-nak nem Afganisztánnal vagy Kubával kellene törődnie, hanem Közép-Európával, mert Közép-Európa a kulcs, „itt dől el a világ sorsa”.
Nekünk is ez a véleményünk! Itt dől el a világ és Európa sorsa. Létezik tehát Közép-Európa!
(Jámbor János: Miért taszították ki Magyarországot Európából? 2. rész. 125. o.)
Sport
Milyen felállást görget a semmibe
Emlékeinken átcsobogó folyónk,
A múlt! Úgy bizony, elmaradnak
Képei sorra a nagy csapatnak.
Védtengelyében Széchenyi állt, a gróf,
Átjátszhatatlan hústorony, úri bekk –
S ugrott, sosem féltve a testét
Kurta szavára a főnemesség.
Tanárian szűrt eggyel elébb Deák,
Túlsúlyosan se lett halovány csibész;
Alázatos kis rombolóként
Vitt ki a gyepre erős, nyugodt vért.
De Wesselényi munkabírása, hajj!
Fékezhetetlen volt, leszegett fejű,
Nagy homlokán állati fény gyúlt,
És befelé cselezett, ha indult.
Baloldalon mint nyurga agár futott
Táncsics, ki úgy nyúlt labda alá, akár
Egy szélsőisten – úgy adott be,
Mintha a menny köve csapna földbe.
Előretoltan állt a jogász Kossuth
10-es mezében, klasszis irányító –
Gyors döntések mestere, bálvány:
Egyike-másika kell a pályán.
Aztán Petőfi, született támadó,
Nyakas, az edző mégis erőlteti.
Legszebb csatárkor: huszonhat éves,
Megszalad, elbújik, ugrik, érez.
S a tartalékunk! Kincsek a kispadon:
Országgyűlési ifjak, mint madarak,
Röptükre várva veszteg ültek.
Egy’ sem akart soha nagyszerűbbet.
Milyen felállás fúlhat a porba itt.
Milyen varázslat lett itt tavasztalan.
Nyilván hazudtak, összefogtak,
Nyilván csaltak a jobb- s nagyobbak.
Időt is húztak. Rosz vacsorát kapánk.
Vagy nem értettük, mit jelez ez meg az,
Vagy rokonnépből volt a bíró,
S szláv, latin (egykutya!) volt a sípszó.
Nyilván hatott ránk mindez a cselszövés.
S befele pattant a labda is, lehet,
Vagy egyikünk túl magasra ugrott,
Vagy csak nagy hiba rúgni luftot.
Mi nem figyeltünk holmi göröngyöket,
Játszani kezdtünk – s kúsztak a földön ők!
Nem is örültek végül a gólnak:
Csaltak, csaltak a jobb- s nagyobbak.
Visszakívánom mégis a vesztesek
-------------------
Szertefutott és túlfizetett hadát.
Mert meccseink is elmaradtak,
Nemhogy képei egy csapatnak.
(Szálinger Balázs: Sport. In: M1/M7 13.15. o.)
És tovább is, még nagyon hosszan idézhetnénk, de valaki azt kérdezhetné, hogy „igen, ezt mi így gondoljuk és lehet, hogy néhány keleti rokon ugyanígy gondolja, de van-e szüksége Európának erre a mi közvetítésünkre?” És hogy erre a kérdésre válaszoljak, hogy igennel válaszoljak, egy másik könyvből idéznék, Harrie Salmannak, korunk egyik legjelentősebb kultúrfilozófusának és kultúrszociológusának, a holland származású gondolkodónak Európa megmentéséről, gyógyításáról szóló könyvéből (Die Heilung Europas). Salman leírja, hogy mik jellemzik, milyen vonások a nyugati típusú gondolkodást: tárgyiasság, dologiasság, pénzközpontúság, lélektelenség. Megnevezi a keleti mentalitás veszélyeit is (elszakadás a valóságtól, bolyongás a fantázia és a tudat fölötti világ útvesztőiben stb.). És azt mondja, hogy az európai kultúrában megvan az a lehetőség, hogy ezeket az ellentétes erőket, nyugat és kelet ellentétes erőit egyensúlyban tartsa. És elmondja azt is, szó szerint idézem, kulcsmondat: az európai középföldön biztosítható a jövő. (Im europaischen Gebiet der Mitte kann die Zukunft gesichert werden.) Európa jövőjére gondol és a világ jövőjére gondol. Azt mondja, hogy Európa szíve ismét itt ebben a régióban kezdhet el verni a keleti és nyugati értékek és eszmék közötti csere által képezett nagy vérkör, nagy áramkör révén. Tehát majdnem ugyanazt mondja, amit én mondtam Kötcséről, hogy ez az európai közép rehabilitálhatja azt, ami a világban tönkrement. És azt is mondja, hogy szellemileg ettől az európai középtől függenek olyan nagyhatalmak, mint a Szovjetunió meg Amerika, amelyek a XX. század derekán fölosztották ezt a középet, ezt a középföldet. Azt mondja, hogy ez ne lepjen meg mint állítás, hiszen ugyanez történt akkor is, amikor a rómaiak elfoglalták Görögországot, hiszen ők maguk is a görögöktől függtek kulturálisan. És ez hivatkozásként és előzményként fontos feladatot körvonalaz az európai kultúra számára, és hát láttuk, hogy az európai kultúrán belül az én értelmezésemben a magyar kultúrára vár ez a szóban forgó kapuszerep.
(Szőcs Géza Nemzeti kultúránk állapota. Részlet a 2009 szeptemberében Kötcsén tartott előadásból. In: Eszmecsere 2. Polgári Magyarországért Alapítvány, 2009. 85–86. o.)
