„Az este már beállott, az utcák néptelenek voltak. Az egyedüllét, a hideg, vagy talán valami más, úgy borzongatta egész testét. Hamar megunta a sétát is. Egy lámpa fénye mellett megnézte az óráját. Ilyenkor szokott vacsorálni, de ma valahogyan nincs étvágya. Hanem azért elment a vendéglőbe s elfoglalta szokott helyét.” – Krúdy Gyula novellája

Irodalmi személyek

​​​​​​​Mindenesetre a Kun Béla-forradalom idején tollával az ős-bolsik mellé áll, de rövid idejű kisiklás, meg is bánja, az ő világa nem a politika világa. Amikor 1919 után sok író mindent megtesz - Babits különösen nagyot alakít -, hogy ne hurcolják meg, igazolni igyekszik magát, Krúdy elhúzódik a hatalom közeléből. Nyilván a gyomra nem bírja. Kegyvesztett lesz. Ezt se nagyon.

A keleti pályaházba befutó vonatok mindennap hoztak vidéki fiatal embereket a fővárosba, akik azzal a szándékkal cipelték kézitáskájukat a Kerepesi úton végig, hogy itt megtelepednek, és lehetőleg irodalmi pályán keresnek hírt és dicsőséget. Szívdobogva és babonásan közeledtek a fiatalemberek a város közepe felé, amely abban a korszakban már nem a Szikszay féle vendéglőben volt, sem a Fiume kávéházban, hanem valahol a Nagykörúton abban a nagy kávéházban, amelynek címerében az amerikai sas lebegett.

És nézd csak, én se magadért szeretlek:
Saját szobromat porolgatom benned.

Épp e szobortól búcsúzom el holnap,
Mikor túléllek téged, a nagyobbat,
Eztán én súgok neked a jövőről,
Az idő engem épít, nekem őröl

Nem a legfontosabb mondatok. Azt sem állítom, hogy ezek miatt volna érdemes el- vagy újraolvasni ezeket a könyveket. Azt sem, hogy föltétlenül rezonálnának egymással. Csak kiválasztottam őket valamiért.

Felvidéki nemesi családból származik, egyik ágon, anyai ágon cselédlány, magyarán törvénytelen gyerek, egy mámoros éjszaka (vagy több) eredménye. A magyar irodalom nem egyetlen balkézről született jelentős írója, Nagy Lajos a Képtelen természetrajz klasszikusa is hasonló körülmények között tölti gyerekkorát: apa nélkül. József Attila apja is lelép. Krúdy emiatt gyerekeskedik a Nyírségben. A Krúdy-történetek nagy része játszódik itt.

​​​​​​​Nem a legfontosabb mondatok. Azt sem állítom, hogy ezek miatt volna érdemes el- vagy újraolvasni ezeket a könyveket. Azt sem, hogy föltétlenül rezonálnának egymással. Csak kiválasztottam őket valamiért.

Négy költő együtt vacsorázik Budapesten. Voltak már korrektorok, balettművészek, cégvezetők, gyárosok, filozófushallgatók, főszerkesztők, disszidensek, doktoranduszok, rózsakertészek, regényírók, drámaszerzők, reklámgrafikusok, sajtmesterek, rakodómunkások, programozók, és ki tudja még mi minden. Persze nem egyszerre, nem mindegyikük, hanem összevissza, s csak ami most így hirtelen eszembe jutott. Ekkor felvetem nekik új kisesszém ötletét: Krúdy és a buddhizmus. Micsoda??? Együtt nevetünk.

Krúdy Gyula: Bródy Sándor vagy a Nap Lovagja - Harmadik rész

Krúdy Gyula: Bródy Sándor vagy a Nap Lovagja - Második rész

Krúdy Gyula: Bródy Sándor vagy a Nap Lovagja

„De jó lenne, ha írni nem is, de látni mi is úgy tudnánk, mint Ady, Krúdy, Kosztolányi, Karinthy, Szép Ernő, Hunyady és nagyapám.” – írja Alexander Brody abban a cikkében, amit arról az emberről írt, „akit isten jókedvében teremtett”. Bródy Sándorról kell most újra beszélni, nem csak miatta, hanem magunk miatt, írók és olvasók, magyar emberek miatt is. Vissza a múltba? Nem vissza, hanem előre.