Ugrás a tartalomra

 

Kassák Lajos – A remete, aki nem alkuszik

(1887. március 21.–1967. július 22.)
A magyar avantgárd apja és nagyapja. Költő, író, festő, szerkesztő. A századfordulón politizál, feketelistára kerül. 1909-ben gyalog indul Párizsba. Negyvennyolcig az avantgárd vezéralakja. Folyóiratokat indít. 1947-ben szociáldemokrata képviselő (Szakasits-párt), a funkcióval betesz magának. 1949-től vége a dalnak. Róla nem írhatnak, ő nem jelenhet meg. Ekkor hatvankét éves. A kor politikai vezetése – a moszkvai négyesfogat – a hajlítható, vörösre átfesthető művészeket szereti, Illyés Gyuláért például odáig van. Kassákot 1953-ban kivágják a pártból, mint a macskát. De mindez nem érdekes. Annyi történik, hogy a politika, és a politikusok nyalogatásához kedvet érző művésztársak megnehezítik tíz évét, de az életművet, legyen bár a Párt elszánt és kitartó, képtelen megsemmisíteni, az életmű ott lóg a szocialista realizmus nyakán. Az életmű létező valami, hozzá képest a billegő ideológia bakfitty. A kádári konszolidáció végül a hatvanas években kiengedi a karanténból.
Az 1974-ben a Magvetőnél megjelent vaskos önéletrajzi regényét, az Egy ember életét hónapokon, éveken át, vissza-visszatérve, újrakezdve, nevekre, eseményekre rákeresve olvastam (a gyerekkor három fejezetét: Vergődés, Kifejlődés, Háború, csak utólag, a gyermekkor nem érdekelt, túl közel volt ekkor még a sajátom). A századelő történelme, az első világháború, a kommunizmus magyarországi születése, Károlyi és a Kommün, az azt követő időszakok egyetlen szempár közvetítésével. Művészi helykeresés, az önkifejezés története lila fátylak nélkül. Érdekesebbnek, valóságosabbnak tűnt ezer történelemóránál. A Kassák-mániám soha nem múlt el. Nem értékelődött át. Megfakult. 

 

 

 

Kassák Lajos  (Érsekújvár, 1887. március 21. – Budapest, 1967. július 22.) író, költő, műfordító, képzőművész.

A remete, aki nem alkuszik 

VÁLOGATÁS KASSÁKRÓL 

   Fűznék hozzá ezt-azt. Pl. ahhoz, Vészi mit mond, hogyan mondja. Vagy hogy Illyés talán már ekkor látja (érzi?), néhány évtized és az írói császáratyaisten volta beszürkül a falba. Kassák pedig örök. Ezt mondanám, ha nem tudnám, a dolog nem így áll. Örök egyedül az Isten. Élet, életmű, irodalom, képzőművészet, forradalom, szerelem - múlékony. A végtelen is véges.
   Talán egyedül arra volnék kíváncsi, hogyan látja a zűrzavart, hogyan szólal meg Kassák Lajos halála után 43 évvel, ha most éppen nem Párizsba gyalogol, hanem körbesétálja az országot. Izgalmas volna mindenképpen.

 OZ 

1.
 

  „Amikor a fiatal Lengyel Balázs kritikát fogalmaz, a pátosz helyett új szín üt át mondatain: az a kedély, amely a dolgában biztos emberé; amit a mesterségismeret nyugalma ad.
   Lengyel harmincas–negyvenes évekbeli bírálatain csaknem valamennyi jellegzetességét fölismerhetni a későbbi, kiforrott kritikusnak; sőt, mintha majdani kedvelt műfajára, a néhány találó vonásból skiccelt, kis terjedelmű könyvesszére is ez idő tájt készülne fel. Ez a hajlékony, elegáns próza főként az írói egyéniség kontúrját keresi, vagyis elsősorban nem művek (a stílusfejlődés kérdésein is eltöprengő Babits után kivétel), hanem alkotói modellek mérlege.
  (Nem véletlen, hogy a Kassákról írott, rövidségében is átfogó kép a magatartásra helyezi a hangsúlyt: „Kassáknak a magatartás a remekműve.”)  

2.
  

Majdnem azt írtam, hogy a művészek műtermében történt ez így. De hát ez is egy jellegzetes különbség az akár csak tíz-tizenöt évvel korábbi helyzettel összehasonlítva - műtermek helyett inkább műhelyek alakulnak ki a húszas évek elején, esetleg csak műhellyé avatott munkaasztalok.   Kassákról tudjuk például, hogy többnyire konyhaasztalokon dolgozott, de valószínűleg igen sok művésztársáról ugyanez elmondható. Néhányan közülük, mint Moholy-Nagy vagy Rodcsenko, tanműhelyek munkaasztalainál kötöttek ki, illetve fotólaboratóriumok vegyszeres tálai fölé hajolva dolgoztak. A szobrászok is inkább fémmegmunkáló gépek segítségét vették igénybe, illetve olyan, addig igazán nem művészinek számító anyagokkal foglalkoztak, mint például az átlátszó (és talán a jövőt is látni engedő?..) celluloid volt. Új szerepkörbe került a rajz is. Liszickij kezében a ceruza úgy szaladt a papíron, mintha üvegvágó gyémánt volna. Kedvelt, de inkább csak áhított, mint valóban gyakran felhasznált anyaggá vált az alumínium, az acél meg a beton.  

 

 

   
  
3. 

 

Részlet Kassák Lajos születésnapjára írt magánlevélből

a)

Vészi Endre 
   ”... Maga azok közé a ritka nagy művészek közé tartozik, tisztelt Kassák Lajos, akik nemcsak művükkel, de magatartásukkal is tanítanak. Ezek az emberek minden korban igen kevesen vannak, s mert szenvedésük és diadaluk sem látványos, nem biztos, hogy azonnal nagy tömegeket hódítanak maguknak. Tanítványokat is úgy, hogy azok egy időre odaszegődnek, majd eltántorodnak, hogy aztán saját önbecsülésük miatt újból visszatérjenek.
   Azt hiszem, a kassáki mű, noha biológiai létezése a mozgás, a töltekezés, újabb dimenziók meghódítása – mennyi gyönyörű verse született csak az utóbbi években! – ezzel együtt az állandóság is, amihez igazodni lehet mint egy égtájhoz.” 1962. 
   
   b)

Milyen ellentmondásos a Kassákról szóló irodalom, még halála után is mennyien támadják! S a támadások középpontjában ott áll Kassák, szigorával, meg nem vesztegethető jellemével. Talán nem túlzás azt mondani, hogy modern irodalmunk legfüggetlenebb alakja; és ez egyben kihívás is. A magyar avantgarde költészet legnagyobbja, s jó ideig szinte ótestamentumian indulatos prófétája. Festészetben, halálig a konstruktivizmus konok-következetes képviselője, akit hazájában alig ismernek. Mint irodalomszervező, szerkesztő, irodalompolitikus; elveit a meggyőződés erőszakosságával képviselő ember; már-már dogmatikus rokonszenvekkel és ellenszenvekkel. A képet viszont színezi, hogy az igazi progresszív tehetség munkája, még ellenkezése fenntartásával is, de mindig érdekelte, izgatta. Élete utolsó harmadában – mondhatni megszelídült... (Vészi Endre)

 

Illyés Gyula 

Augusztus

  
   Hálás dolog Kassákról írni. Alakját ugyanis már nem megrajzolni kell, hanem csak kiigazítani. A kép, mely róla a köztudatban él, hangosan élénk színű, elmébe vágóan éles vonalú; kikaparhatatlanul rögzít egy plakátarcot, egy plakátalakot. Nincs leleplezőbb (ide s oda), mint egy ilyen plakátképmás mellé (melyen többen is dolgoztak) odatenni a modell fényképét. Kassák belépő cédulája a magyar irodalomba: az első fizikai munkás; vasmunkás; kazánkovács! Ez a korszak nevezetes falragaszának és pártjelvényének alakját, a vörös kalapácsos Embert villantotta az agyakba. Fokozta a benyomást a pályakezdő versek whitmanos bő légvétele, marinettis dübörgése a gyárnegyedek és bányák zord alakjairól, a Mesteremberek-ről.
   Alacsony termetű, finom végtagú ember volt, mozgásában is az a fajta, akire azt mondják (véznasága ellensúlyozásául): kecses. Keskeny váll, szűk mell, a musset-i mintára, akit különben a különleges ruha- és hajviselet dolgában is férfikora deléig követett; nyilván tudtán kívül.
   Fölvidéki tájszólásban beszélt, mindössze azzal, hogy az a-t rövid á-nak ejtette. Ezért a neve szláv eredete miatt (s mert Érsekújváron született) sokan szlovákká ütötték, már-már afféle, asszimilálódásra képtelen, élclapbeli drótozó Jankóvá! Annyira az édesanyja vonásait viselte, hogy egyszer, amidőn kopogtatásomra a gangra nyíló ablak függönyét ő húzta el, azt hittem, hogy nem az anya, hanem a fia áll az üveg mögött, s int, hogy jön azonnal ajtót nyitni. Leánynevén Istenes Máriának hívták; öregen is megkapóan egyszerűen és nemesen - szép volt; illusztráló ábrája lehetett volna a jellegzetes magyar parasztarcok valamelyik csoportjának. [...]
   Valójában elálmélkodtatóan szűk látókörű volt. Az autodidakták örök fölénye a holtig magoló grádusszerzővel szemben? Az örök nyitottsága, a csitíthatatlan újdonságszomja. Kassák korán beérte a szerzeményeivel. Helyesebben: a látóhatár egy szegmentuma annyira szívta a szemét, hogy a többi felét csak az előbbi káprázatával látta, ha egyáltalán arrafelé fordult. Főleg amikor már mások is vele fordultak volna.Milyen vezér lehetett volna! Miért nem lett? Mert káplárságot sem engedélyezett.
   De vegyem csak apróra.

   *
   Miképp emlékezem Kassákról? Hálával. S ingerültséggel. Hódolattal. S ma is lázadással, keserűvel. Nem ismertem nála különb hadgyűjtőt, szívósabb seregtoborzót. Táborhelyén koronként megújítva, mindig a legcsábítóbb jeligéket lengették a verbunkzászlók: aktivizmus, futurizmus, kubizmus, konstruktivizmus.
   Vezéregyéniség volt. Olyanfokú egyéniség, hogy nemcsak alvezért nem tűrt a közelében, de kapitányt, hadnagyot, már-már közvitézt sem. Seregvezetésre, mozgalom irányítására nem ismertem nála természeténél fogva alkalmatlanabb embert. Kezében tartotta, újra és újra markába fogta az egész magyar avantgárdot, és újra s újra összeroppantotta. Igen, az ő érdeme, hogy egyáltalán beszélhetünk magyar avantgárdról. S őt terheli, hogy csupán beszélhetünk róla; számba venni valóról, értékelni érdemesről - az ő munkásságán kívül - vajmi kevésről emlékezhetünk. Holott micsoda küzdőtársak jelentkeztek az általa levert gyülekezőhelyekre: Barta, Déry, Vas, Zelk, sőt - nagyot ugorva a listán - József Attila (és szerénységem). Micsoda egyéniségek. Mind elszakadtak tőle. Ez csak a kisebb baj volt. Elszakadtak - örök sebbel a szívükben - a mozgalomtól is. De nála jelentkezett első írásaival még - Révai József is. És nem lehetett nem elszakadniok, ha levegőt akartak, a saját tüdejüknek.
   A magyar olvasók elvárják, hogy kedvelt költőiket legenda övezze. Kassák legendája Adyéval vetekedett, annak nyomába lépett. Az utolsó ősmagyar, a Góg és Magóg rejtelmes fia után ő volt az új idők embere; a fizikai munkás; mesterségének címere, hogy kazánkovács.
   Kazán is, kovács is, ez maga az őserő. A kazán behemót alkotmány, azt kalapáccsal alakítani, ahhoz küklopszi óriások kellenek. Termetre Kassák nem volt robusztus. Bár hírneve ezt idézgette. Semmi nem volt benne a nevezetes plakátrajzból, a Vörös kalapácsos ember-ből. Vézna, alacsony ember volt. S működött egyáltalán, mint kazánkovács? Mesterségül ezt tanulta ki, de hát - önéletleírásából tudjuk - húszesztendős korán túl már a művészetek iskoláit járta, mégpedig el egész Párisig.
   [...] Tekintete azt sugározta; hogy mindenről tud, a közeli s távoli dolgokról egyaránt. Ahol ő ült és beszélt, ott mindig Európa közepe volt. Hogy mi életbe vágó - vagyis művészi vonatkozású - történik Madridban, Amszterdamban vagy Moszkvában, arról azonnali, rejtelmes értesülést kapott.
   Azért rejtelmeset, mert hisz idegen nyelvet nem tudott elsajátítani. Évekig élt Bécsben, s németül sem volt képes megszólalni. Íróasztalára özönével jöttek - cserepéldányként - a világ minden részéből az ultramodern folyóiratok és kiadványok. Puszta átlapozásukkal - a képek megtekintésével - átvette a tartalmukat, s kialakította a maga társadalmi és művészeti világképét.
   Művészi fölfogása az idők folyamán igen változatos volt, de a meghirdetés pillanatában mindig érdesen kemény, ellentmondást nem tűrő.   

   Illyés-napló 1967

 

 
 


 

Kassák Lajos

(Érsekújvár, 1887. márc. 21. - Budapest, 1967. júl. 22.) költő, író, festő, szerkesztő. Apja szlovák származású gyógyszertári laboráns, anyja, Istenes Erzsébet, mosónő. Kassák a gimnáziumot félbehagyva lakatosinasnak állt, majd szakmát szerezve vasmunkásként dolgozott különböző gyárakban, műhelyekben. Részt vett a szakszervezetek politikai harcaiban, feketelistára került. Bekapcsolódott az egyletek kulturális tevékenységébe.
  
   Ha magyar avantgarde, ez Kassák Lajos. Ha azt mondjuk: magyar szabad vers – ez mindenekelőtt Kassák Lajos. Ha azt mondjuk: a proletariátus méltó költői hangon szólalt meg magyarul – ez mindenekelőtt Kassák Lajosra vonatkozik. Merjük azt is kimondani, hogy a magyar költészet XX. századbeli történetében Ady Endre és József Attila mellett a harmadik főalak: Kassák Lajos. Szoborba kívánkozó kemény arcéle, hangjának férfias komolysága, minden új iránti érzékenysége irodalmunk legfontosabb jelenségei közé sorolja. És amúgy mellékesen a század absztrakt festészetének világtörténelmében is jelentékeny helye van.
 
   Amikor itthon senki másra nem emlékeztető hangján megjelent a magyar irodalomban, a proletárköltészetnek alig volt múltja, és ami volt, nem bizonyult többnek kezdeti dadogásnál. Haladó költők ugyan fordultak olykor együttérzéssel a proletariátus felé, de ez még szocialista költészetnek nem mondható. A szocialista proletárköltészetet kezdeményező Csizmadia Sándor igen jelentéktelen költő volt. Követői még jelentéktelenebbek. És akkor jött Kassák Lajos.
  
   1912-ben a Renaissance című folyóiratban jelentek meg először dübörgő szabad versei, amelyek azonnal feltűnést keltettek, azonnal lelkes híveket és indulatos ellenségeket szereztek neki és költészetének.

 

Huszonöt éves volt akkor, és kalandos múlt állt a háta mögött. Proletárfiú volt, és Érsekújvárról indult, élő beszédjének szlovákos-palócos hanglejtését mindvégig megtartotta, sajátosan vidékies felhangot adva ennek az ízig-vérig nagyvárosi embernek. Vasmunkásként indult, sihederfővel került a munkásmozgalomba, előbb győri, majd hamarosan budapesti gyárakban dolgozik, és tizennyolc éves korában már tevékenyen vesz részt az 1905-ös sztrájkmozgalmak szervezésében. Közben azonban verseket olvas, és verseket ír, harcos munkásmozgalmi témájúakat, Csizmadia Sándor modorában és Petőfitől tanult verseléssel. Egyelőre még keresi magát, de húszhuszonegy éves korában itt-ott már közlik a verseit. Azután huszonegy éves korában nekivág a világnak - gyalog. Végigmegy Ausztrián, Németországon, Belgiumon. Nyomorog, alkalmi munkákat vállal, és tanulja a világot. Végre elgyalogol Párizsig. Nemzetközi méretekben találkozik szembe a nemzetközi munkásmozgalommal, szembetalálkozik a modern költészet avantgardista formáival, futurizmussal, expresszionizmussal, szimultanizmussal, megismeri Walt Whitman áradó szabad verseit. És szembetalálkozik a modern festészettel is: kubizmussal, konstruktivizmussal, a bontakozó absztrakt festészettel. Kitárul a világ, és Kassák mindent magába szív. Amikor Párizsból nemkívánatos idegenként hazatoloncolják, már kibontakozott az érett költő mondanivalóival is, formakészletével is.
 
   Abban az időben a munkásmozgalom világszerte avantgardista formákban találta meg kifejezési formáját. Nálunk Kassákkal kerül a haladó költészet szinkronba a világköltészet leghaladóbb törekvéseivel. Manapság az avantgardizmus már némiképpen stílustörténeti emlék, amely ugyan befolyásolta az újabb törekvéseket, de tiszta formáiban művészeti zsákutcának bizonyult, hanem a század első negyedében valóban ez volt a legmodernebb. A Nyugat költői egy akkor már klasszikussá érett, múlt század végi modernséget tettek minálunk vadonatújjá. De Kassák maga a kortársi, forrongó irodalmi kísérletezést hozta el, és eszmevilága balra állt a haladó polgári Nyugattól.
  
   Ettől kezdve ő a hazai irodalom baloldali fókusza, körötte kristályosodik a forradalmi hangvételű, modernista költészet (tőle tanulnak azok a nemsokára meginduló fiatal költők is, akik idővel politikailag továbbnéznek, továbblátnak és továbblépnek: kommunista költészetünk klasszikusai, mint Barta Sándor, Komját Aladár, a méltatlanul elfelejtett György Mátyás, a később irodalomtörténész-esztéta-politikus Révai József).
  
   1915-ben, már az első világháború folyamán megjelenik első verseskönyve, és ugyanebben az évben megalapítja A Tett című folyóiratot. Itt szerveződik a magyar forradalmi költészet, de a képzőművészet és a nyomdaművészet is. Kassák kezdettől fogva érdeklődik a festészet és a nyomdaművészet iránt. Később, amikor festeni kezd, döntő szerepe lesz a magyar absztrakt festészet történetében, és idővel nemzetközi tekintélyt vív ki magának. A nyomdaiparban új korszak nyílik az ő könyv- és folyóirat-tervezéseivel.
   

A Tettet forradalmi hangja és főleg harcos antimilitarizmusa miatt hamarosan betiltják, de Kassák azonnal folytatja Ma címen, valamivel óvatosabban. A Tett és a Ma évfolyamai irodalmunk egyik fontos fejezetét jelentik: a magyar avantgardizmus egészét, amikor ez a törekvés a legkorszerűbb volt.
  
   Kassák pedig írta sajátos ritmikájú, széles hullámzású, dübörgő szabad verseit. Az embereket meghökkentette futurizmusból és expresszionizmusból összeszőtt, de egészen egyéni stílusa, szokatlan szókötése, gondolattársítása. Nem győzték gúnyolni és parodizálni, de egyre többen lelkesedtek is érte. Mert Kassák nemcsak nagy újító, nemcsak eredeti stiliszta, de igazi nagy költő: a haladás, az emberségesség, a pátosz és a szelíd érzelmek lenyűgöző kifejezője (mellékesen a legnagyobb magyar szerelmi lírikusok közé is tartozik). És amit mondott, azt a munkásság nevében mondotta, a nagy kollektivitást fejezte ki. Mesteremberek című verse a magyar proletárköltészet egyik legszebb hitvallása, József Attiláig senki sem közelítette meg.
   1919-ben Kassák természetesen ott van a forradalom kellős közepén. A tanácsköztársaság kormányában helyettes népbiztos. De már ekkor kezdődik elméleti elkülönülése a kommunistáktól. Művészi kérdésekben szembehelyezkedik Kun Bélával. Anarchista jellegű örökös különvéleménye képtelenné teszi minden pártfegyelemre. És ez egyre jobban kiderül az emigrációban. A bukás után egy ideig börtönben van, de sikerül megszöknie, és Bécsbe emigrál. Ott válnak el tőle a kommunisták. Ő valójában a szociáldemokratáktól balra áll, de a kommunistáktól jobbra. Így azután, ha mindig is bőségesen vannak hívei, követői, bámulói, politikailag mégis magányosan áll, s ezért egyre jobban érdekli a művészet, mint a politika.

  Amikor 1926-ban hazatér, itt újra erjedési központ. Ő jelenti azt a baloldalt, amelyet még elvisel a Horthy-rend rendőrsége. Éppen ezért, mert most már kizárólag a művészet síkján mozog és mozgat. A gyakorlati munkásmozgalomtól elszakadt. De az irodalomban ő a forradalom, aki bal felől bírálja a Nyugatot, főleg Babits kultúrpolitikáját.
  
   Egyre népszerűbb író. Versei mellett kezdettől fogva írt regényeket, amelyekben jó naturalista írónak bizonyult, aki belülről mutatja meg a proletariátus életét. Most, visszatérte után évek lassú munkájával megírja az Egy ember élete című önéletrajzi regényét, amely nemcsak gazdag dokumentumanyag egy korszakról, hanem annak a korszaknak az egyik legjelentékenyebb szépprózai alkotása.
  
   A felszabadulást erejének teljében érte meg. Igazán sohasem lett belőle öregember. Keményen állta a harcokat, keményen állta a mellőztetéseket is. Ő volt a szocialista magyar irodalom előharcosa, de a dogmatikus kultúrpolitika sokáig gyanakodva nézte a gőgösen magányos harcost. Félreértések, rosszindulatok különítették el. Voltak hosszú évek a felszabadulás után, hogy amit írt, meg sem jelenhetett. Olyankor festett, és amit festett, azt egész Európa tudomásul vette. És versekkel, szépprózai művekkel, tanulmányokkal egészítette életművét, amelybe itt-ott drámák is tartoznak. És kivárta az elismertetést. Az ötvenes évek vége felé már kezdik tudomásul venni, hogy ő a főszereplők egyike. Megkezdődik életműve egészének kiadása. Hetvenöt éves születésnapján már hivatalosan is köszöntik. Végre-valahára a Kossuth-díjat is megkapta. Majd nyolcvanadik születésnapján már a legnagyobbnak kijáró tisztelettel vették körül az ünneplők. A következő évben meghalt.
   Jellemző, hogy azóta is viták folynak költészete körül. Ez bizonyítja, hogy élő és ható költészet. Sajátos varázsú költészet: lehet szidalmazni, és lehet lelkesedni érte, csak közömbösen nem állhat senki sem a kassáki életmű előtt. 

László Zoltán   

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.