Lilienthal – Sárközi Mátyás tárcája
1996 januárjában, Budapesten, az akkor még működő, hangulatos Bécsi kávézóban süteményeztünk. Szép fejű, idős gentleman lépett hozzánk, és (külföldi szállóvendégnek nézve bennünket) választékos franciasággal megkérdezte, hogy leülhet-e az asztalunknál lévő üres székre, mert vár valakit, de a rossz lába miatt ezt inkább ülve tenné, mint állva. Hamarosan kiderült, hogy magyarok vagyunk, kölcsönös bemutatkozás következett, s megtudhattuk, hogy ő Lilienthal nemzetközi sakk nagymester. 1911-ben, még a cári időkben, Moszkvában született, mert az édesanyja ott volt énekesnő, majd hazatértek Budapestre, és a fiatalember itt kezdte ragyogó sakkpályafutását. Maróczy Géza találta ki számára a magyaros "Ligeti Andor" nevet.
Nos, Lilienthal bácsi volt az egyetlen sakkozó, aki elmondhatta magáról, hogy Steinitz kivételével – bajnokságon vagy baráti parti formájában – megmérkőzött az összes világbajnokkal, Emanuel Laskertől Visvanathan Anandig. S legyőzte Laskert, Aljehint, Euwe-t, Botvinikot meg Szmiszlovot. Mi több: a kubai Capablancát is. José Capablanca a sakk császára volt, 1921-ben vette át Laskertől a koronát, és azt hirdette magáról, hogy őt senki nem tudja megverni. Éveken át még csak meg se szorították az ellenfelei. A Pestről jött Ligeti-Lilienthal a legkisebb félelem nélkül állt ki, helyesebben: ült le a táblához Capablanca ellen és egy pompás királynő-áldozattal beadta neki a mattot.
A hitleri fenyegetés ekkor már elérte fél Európát, s Lilienthal nagymester 1935-ben ismét Moszkvában tűnt fel.
Örömmel fogadták, készséggel honosították. 1940-ben indulhatott a szovjet nemzeti sakkbajnokságon, ahol legyőzte Botvinnikot és Keresz-t, holtversenyben lett első Bondarevszkij-jel.
"Arany életem volt" – mesélte a Bécsi kávézó asztalánál –, "Sztálin leányával egy luxusbérházban utaltak ki számomra lakást. Kedves orosz feleséget találtam magamnak. Mindjárt meglátják, hogy még ma is szépség."
Aztán nehéz idők következtek. Sztalin zsidó értelmiségieket vádolt összeesküvéssel, Lilienthalnak öregedőben egyre kevésbé ment a sakkozás. Már szeretett volna visszatérni Budapestre.
"1973-ban egy régi iskolatársam elintézte, hogy elhagyhassam a Szovjetuniót és Pesten telepedjem le. Vele hajdan nagy sakk-csatákat vívtunk amig ki nem maradt a reálból. Csermaneknek hívták. Aztán Kádár János lévén lett Magyarország mindenható ura. Hogyne tudott volna nekem beutazást szerezni."
Május elején olvastam egy pesti lapban, hogy Lilienthal Andor rövidesen betölti élete kilencvenkilencedik évét, illendő lenne felfigyelni arra, hogy köztünk jár még ez a hajdani sakkgéniusz. Mert igencsak elfelejtették, alig esik szó róla. A londoni The Times aztán fél oldalon búcsúztatta a magyar nagymestert, aki három nappal a születésnapja után, május nyolcadikán meghalt.
Néhány írónkkal is így vagyunk. Nagy témáikat kiírták magukból, és életük utolsó húsz évében már kevesen gondolnak rájuk. Kerek születésnapjukon megünneplik őket a Könyvfesztivál színpadán, és csak összenézünk: – hát ez még él?
Lilienthal Andor a 2006-os torinói sakkolimpián
Fotó: Wikipedia
