Elhomályosult ürességek – Tárcanovella húsvéthoz közeledve
Ez a tárca félig fikció. Tényleg az.
Tudod-e, mi ez a nyaklánc a gallérod mögött a rajta lévő kereszttel, kérdi a férfi, szemében azzal az elszántsággal, ahogy rossz tanulót szólít meg az ember, pontosan tudva, hogy a válasz a ki nem mondott nemmel azonos mentegetőzés lesz. Tudod-e, mi ez az ékszer, mert ennek bizony jelentése van az európai fejekben, még a magyarban is, olyan jelentése, amit nehéz a magadfajtának megérteni. Ha nem ismered, megmondom, elvégre ez a dolgom, hogy tanítsak és neveljek, jelentéssel ruházzak fel látszólag haszontalan tárgyakat, mint ezt a nyakláncot, ami így, a rózsaszín pólón erősen megkérdőjelezi férfiasságodat, meg persze európai létedet, ha érted ezt a szót egyáltalán. Nem érted, na, majd én elmagyarázom, ezért fizetnek, hogy magyarrá meg európaivá tegyelek, havi kilencvenezerért, de nem is ez a lényeg, hanem hogy miért hordod ezt a nyakláncot.
Sergio Ramos ezt viseli, minden meccsen rajta van, feleli magabiztosan a diák, mint aki egyetlen támadhatatlan válaszát adja hónapok óta. Ez lóg a nyakában, megcsókolja a meccsek előtt, miután leborul a földre, és a kereszt jelzi, hogy Istennek rúgja a gólokat, neki cselez, és amikor felemeli izzadt mellkasán a pólót, neki mutatja, hogy erős még, de a lányok mind azt hiszik: miattuk fontos a kockahas.
Látod, fiam, ez a Sergio Ramos sem tudja, mit jelent a nyaklánc, te meg ezt a nem tudást teszed itt divattá, az üres gesztusokat, melyek kilúgozzák a kultúrát, tiporják az európaiságot és minden áhítatot, ha érted ezt a szót, de úgysem. Mert ez itt egy rózsafüzér, amit a nyugati keresztények használnak imádkozáshoz. Tudod, mikor nem a focipályán, hanem egyedül vannak Istennel, akinek a szentként tisztelt focistád húzogatja föl a trikóját. Tedd meg ezért, hogy begyűröd a rózsaszín pólód alá, melyet, ha lenne ízlésed, férfiasabb árnyalatra cserélnél.
Nem mondanám ürességnek, válaszol dühösebben a fiú, mintha évek óta először lenne szavainak tétje. Nekem most ez a pálya, ahol saját meccseimet játszom, és bár nem nyálazom össze sem a feszületet, sem a földet, sem bárki kényeztetésre vágyó testét, de azért erőt ad ahhoz, hogy elviseljem: nap mint nap olyan értékekről papolnak nekem, melyek egy focipályán inkább léteznek, mint az emberek fejében. Menjen el egyszer egy focimeccsre, szurkoljon egy rangadón a Real Madridnak vagy a Debrecennek, az az európaiság meg a magyarság. Amikor felveszem ezt a rózsafüzért, lám, már ezt is megtanultam, nem a maguk hite jut eszembe, hanem Sergio Ramos-é, aki közelebb visz Istenhez, mint bárki merev képmutatása. Mert nekem ő próféta vagy apostol, látja, ezt még meg kell tanulnom, de bennem jól megfér ez a hit a rózsaszínnel és a Nike jellel is, ami ráadásul a győzelmet jelenti, de ezt biztosan tudja.
Remélem, sejted, mi jár ezért a pár mondatért, feleli a játékvezető, miközben egyik kezével a piros lapért nyúl, hogy Sergio Ramos-t leküldje a pályáról, aki ezek után még biztosabb abban: sok meccsen kell még helyt állnia, és sohasem felejti el megcsókolni a korábban pusztán divatosnak tűnő ékszert, amely így nemcsak az elhomályosult üresség jelképe, hanem egy vallás nélküli kapocs saját hitéhez is.
Sergio Ramos egy gól után
Segio Ramos feltekint
