Éljen november (7)!
1.
A november egy generáció számára, amíg meg nem hal: Éljen november 7! És marad. Hiába minden. A rendőr, a határőr, a vámos, az irodalomtörténész még mindig Éljen november 7! Nem csorgott le annyi év, hogy elfelejthettük volna, és nincs látható minőségi változás, mintha nem történt volna semmi, csak jobban gyötrik a gyötörhető pórt.
Az ember tévét kapcsol, szoci oldalról hallja a veretes apparatcsik reformdumát, könyökén jön ki. Már nem röhög rajta. Kikapcs. Fidesz oldalról hallja a hisztérikus, hatalomba került KISZ-KB-tamtamot (minden KISZ-funkci párttitkár akart lenni, jó, hogy az, mi más). Már nem röhög rajta. Kikapcs. Az SZDSZ komoran néz a semmiből, az MSZMP-ből is folyamatosan komoran néztek kifelé, rezgett a civil lába a félelemtől, már megint mi az úristent találtak ki, talán kitalálták az új EÜ-reformot, a hülye magyar, aki eddig a kórháztól rettegett, most majd attól is retteg, hogy tb-befizetéseiből villa épül Ibizán, ő pedig gördül a hullaházba.
Már nem dühöng. Kikapcs. Az MDF, az örök nulla, a hajdani szakszervezeti vezetők kenetes, semmit érő borzasztó retorikája elhalóban. Ketten nyomták a halálhörgést, a két emberből álló MDF, a szépfiú meg a szépasszony.
A szélsőjobb, ha szót kap, egyszerre a szérű és a kocsma modorában lejti, több mint riasztó. Nehéz lesz így leélni a következő tizenöt évet. Ha reményét látnám, hogy nem döglünk bele, a legszerencsésebb kommunista irodalomtörténész születésnapjával, Tóth Dezsővel kezdeném. Tóth Dezső negyvenöt november másodikán húsz éves. Ettől kezdve haláláig az eszme rendíthetetlen harcosa. Nyolcvanötben hal meg, Gorbacsov már kever, de az eszme még szilárd. Úgy hal meg, hogy szilárd és értékes irodalommal vértezheti magát a következő többszáz kommunista nemzedék. Harcát, megharcolta. Feladatát elvégezte.
Megjegyezni kívánjuk, hogy az ilyenféle államtitkárnevet, hogy Tóth, a felületes, bár törvénytisztelő polgár hat perc alatt elfelejt, akkor is, vagy akkor még inkább, ha nevezett Tóth az irodalomtudományok kandidátusa. De ezt a Tóthot egy másik Tóth (Erzsébet, a költő Erzsébet) miatt megtartotta az agy. A nyolcvanas évek elején az egyik Tóthot berendeli a minisztérium veres szőnyegperemére a másik Tóth, a hírhedett szentendrei FIJAK-tanácskozás után. Van tétje a dolognak. Máig ható tétje. Ezt a bolsi irodalom magyar irodalom küzdelmet egyedül Nagy Gáspár élte jól túl. Ő is belehalt. Most el lehetne vitatkozgatni azon, hogy egy irodalom létezik. Ami így is van. És mégis másként.
2.
33 éve halt Alekszej Sztahanov bányász. Nem tudni, a nagy SZU-ban ünneplik-e. Magyarországon nyilván volt mit ünnepelni azon, hogy a szimbólumokat is eltemetik. Sztálin 70. születésnapja tiszteletére a Magyar Dolgozók Pártja munkafelajánlási mozgalmat indított, ez jelentette a honi sztahanovista mozgalom kezdetét. 1950-53 között 115 ezer sztahanovista oklevelet osztottak ki. Megjegyzendő, a heroikus Sztahanov bányász 7 tonna helyett 102 tonna szenet termel ki egyetlen műszak alatt. És nem roppant bele. Ettől az eredménytől, jól belegondolva, falnak lehet menni. Jó volna fele sztahanovi energia, s a haza fényre derül. Írók, újságírók éppen, mint a kézi munkások, felajánlásokat tettek. Ki, hogy megtanul kirgizül, ki, hogy egy helyett hat szovjet termelési regényt fordít le x idő helyett x – y idő alatt. Nevek, írásos nyomok, nagyívű vallomások kultúra tárgykörben nem sűrűn maradtak hagyatékban, hasonlóan kellemetlen, mint a III/III-as klub adatközlő tagjának lenni. De tudunk ezt-azt.
