Szeptember
Szeptemberi Bőség
Készültem, hogy majd egyszer illően bejelentkezve meglátogatom, elárulom, én voltam a fiatal magyar író, aki a saját besúgójával látogatta meg nyolcvanegy nyarán Sikaszóban. Megkérdem, mit szól hozzá. De ez már elmarad.
Végtére is minden életművé gömbölyödik, az epigon, a dilettáns, a fűzfa klapanciái is életművé híznak az út végére. Félő, nem tudnánk szegény Szabolcskáról semmit. De ami itt következik, annyit érdemes tudni róla.
Nem voltam kíváncsi a "J'accusse!" (Vádolok) néven elhíresült mozgalomra, a Dreyfus-perre sem, a koraberli francia társadalomra sem, leginkább Nana érdekelt, hogyan csinálja, miképpen, hányszor, hogyan működik a nő, amikor működik.
A gólyához című nagy versét az ország kéziratban olvassa, rajong érte, siratja benne a levert forradalmat. Feljelentés, a Bach-huszárok helybenjárásra ítélik, a faluját nem hagyhatja el. Akit gyötör az élet, gyorsan öregszik.
Évek óta nem olvastam Moraviát. Úgy maradt. Elfelejtve a polcon. Véletlenül nyúltam most fel a Kagylócskám bizsereg című erotikus prózaválogatásért, amikor megkaptam, nem írtam róla, azt hiszem, éppen tele a szoba erotikával, de most megakaszt egy Moravia-bekezdés:
Széljegyzet fiataloknak: bizony, be kellett vonulnunk a demokratikus magyar néphadseregbe, hogy megvédelmezzük kis hazánk szocialista vívmányait. Érkezett a kis világosbarna kartonboríték, behívó benne, nem SAS-behívó ugyan, de az mindegy.
A regény egy unatkozó tizenéves lányról szól, aki a lelkében tátongó űrt azzal próbálja betölteni, hogy mesterkedéseivel tönkreteszi apja kapcsolatait. A regény témája és stílusa miatt azonnal bestseller lett, 22 nyelvre lefordították, és ötmillió példányban fogyott el.
Író, aki pénzt keres, aki abból él, aki odateszi magát, szakad a bőr, törik a csont. Aki kedvet tölt az írással, mert az irodalom a hobbija, ő klimpíroz. Fogalmazhatnám szebben, de nem fogalmazom.
Mindebből két tétel megfellebbezhetetlen: Faludy György 1910. szeptember 22-én született, Budapesten. És hogy a Krisztus utáni 2006. évben, 96 évesen szeptember 1-én hunyt el. Hosszú élet, teljes élet, keveseknek jut hasonló.
Kész, az írónak vége még úgy is, ha éppen nem politikai tisztogatás végez vele, mindössze az olvasói szokások megváltozása. Bár politikai tisztogatást némi aggodalommal írom, Magyarországon semmi nem örök, minden elképzelhető. Az elképzelhetetlen is.
Ha az ember gyerekkorában tudta volna, hogy a világ nem változik, a seggnyalás és a hajlongás működteti az irodalmat is, időben kirugdossa magát a könyvtárból, és a Vergilius által is preferált munkák felé (földművelés, faápolás, állattenyésztés) veszi az irányt. Az élet szebb volna, bár szagosabb.
De nyolcvanhatban nem kellett. Jutott a regnálónak éppen elég gebasz Gorbacsovval, nemhogy még egy Ladányi nevű reformkommunista bohóccal is foglalkozzanak.
Tamási, aki nagymester volt, az Ábellel benyit számomra egy ablakot, és a nyitott ablakon át olyan hegyi levegő nyomul az olvasószobába, amit úgy neveznek mindösszesen, hogy erdélyi irodalom.
A mondatok kopognak, a történet himbál, a szöveg halad, és mögötte az olvasó fejében íródik a másik regény. A saját változat az emberről és az ő irgalmatlan természetéről.
A netes irodalom hajnalán, az új évezred első éveiben, olyan helyszíni tudósításokat írt (kettőt naponta), hogy csodájára (és háborogni) járt miatta az érintett kortárs magyar irodalom.
Emlékszem a nagyképű elutasító gesztusra, amikor nagyon fiatal íróként orrom alá nyomták Szinuhe című regényét. Hogy "nem érdekelnek a szerelmes történetbe ágyazott történelmi mesék".
"Egyetlen dolog maradt, amit most sem viselek el: a tehetségtelenség. Az ugyanis veszélyes. A tehetségtelen ember – ha nagyon törekvő – gyakran immorális is, mert élni akar. Nyüzsög, klikkekbe furakodik, kering a hatalmasok körül és okvetlenül megmarja azt, aki tehetséges."
Hasonlítani a hajnali piacra ballagó öregasszony stílusához lehet, aki az egész délelőttöt arra szánja (illetve amíg a piac ki nem ürül), hogy elmesélje, cifrázza, ragozza, a disznó vő miképpen csalta meg a lányát, hogyan torkollott a csalás erőszakba, hogyan oldotta meg végül is a helyzetet ő, az anyós, a maga meditatív zsenialitásával.
Gonoszul röviden és metsző pontossággal beszél az ember örök tulajdonságairól. Descartes (1596-1650), Racine (1639-1699), Jean de la Fontaine (1621-1695), Louis Saint-Simon (1675-1755), Moliére (1622-1673) és Pascal (1623-1662) pályatársa.Jó kis csatársor.
Irodalmunk nem tűri a nyegleséget. Az irodalom társadalmi problémák, morál, és veretes mondatok összese. Az író Móricznál kezdődik, esetleg Krúdynál (de Krúdynál se). Ha nagyon mélyre akarunk mászni, Füst Milánnál, de Füst is merre jár?
Politikailag pedig azt az abszurdumot sikerült megvalósítania, hogy ellenzéki pozíciót csinált a kádárizmusból – Romániában! Mert hiszen ott az volt.
Nagy a szerelem. Két év jut a nagy szerelemre. Nem sok, mondjuk, nem valami sok, de van, akinek kettő se jut. Júlia huszonkét éves Petőfi eltűnésekor.
Ha költészetét tekintve létezhetne Hajnal Anna a százharmadik születésnapon, az ok is elevenen él még, amiért mégis halott. A kékcédulás választásokkal kezdődő szoros kontraszelekció a jobbakat is altatja. Aztán lesz, ami lesz.
Móriczot se érti senki. Inkább mellénéznek, félrenéznek. Az Árvácska is bukta. A szakma ismeri a körülményeket. Ami nem mindegy.
Aligha éri be a Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics élményt, vagy akár Orwell Ezerkilencszáznyolcvannégy-ét. Pedig tettem rá kísérletet. Persze azok számára aki tanulmányozná a diktatúrák természetrajzát,kötelező olvasmány.
Miképpen választja le magáról a magasirodalom az alacsonyirodalmat, a lektűrt, a detektívregényt, és mi felé tart, ha így marad. Mi a trükkje, hogy a franciáknál így is lehet. Gyergyai se tudta, én se tudom, nyilván a franciák se tudják. Egyszerűen így alakult. Történelmileg.
Figyelmeztetés ide, tervek oda, ha valami nem kajabál, elfelejtődik, öregszem is, ellentétben Morvayval, bolondokháza is, ellentétben Morvayval."
Így is lehet. Aki nem olvassa, kimarad valamiből, amit novellisztikának, irodalomnak nevezünk. Irodalmárnak, magyartanárnak kötelező. Ínyenc olvasónak erősen javallott.
Az első részben Mária szerepeltet egy négyéves szovjet kislányt, amitől ejakulálnak a szocreálba csapódott kritikusok, kikiáltják az időszak leghitelesebb regényének. Egy gyerekkönyvet. Idiotizmus. A korszakból nem hiányzik az idiotizmus.
El ne felejtsem, ahogyan élete ívét jellemzi valaki: "Reviczky kortársa, aki tizenkét évvel túléli negyvenötöt".
TOVÁBB:
