Sárközi Mátyás – A szegényasszony krajcárja

Egy amerikai útikönyvíró fordult hozzám (nem tudom, ki ajánlott éppen engem) azzal a kéréssel, hogy mondjak neki néhány olyan dolgot, ami érdekes lehet a Budapestre látogató külföldiek számára, de olyan különlegesség, hogy nem emlegetik az eddig megjelent útikalauzok.
E-mail-fordultával válaszoltam a kaliforniai hölgynek. Elmeséltem, hogy a Várban áll gróf Hadik András huszárgenerális bronz lovas szobra, melyet zöldes patina borít, de a ló heréi csillogóan fényesek. Miért? Mert a régi pénzügyminisztérium épületében létesített, közeli diák kollégium egyetemistái kitalálták, hogy az megy át a vizsgákon, aki felmászik a talapzatra és megérinti a lónak ezt az anatómiai pontját. Hiszen – szörnyű diákhumor! – "a lóhere szerencsét hoz".
(Az egyetemisták e különös szokásáról írtam tavaly megjelent "Vérbeli várbeliek" című könyvemben is, és amikor egy londoni fogadáson összetalálkoztam a legifjabb Hadik András gróffal, aki itt sikeres ügyvéd, bevallottam neki, milyen kontextusban emlegette a könyv illusztris ükapját. Andrew elgondolkodott egy kicsit, majd azt mondta: "Örülök, hogy a családom még ma is hasznot hajt az országnak".)
Nagyon tetszett az amerikai útikönyvszerzőnek egy másik adalékom  is, olyasmi, amiről általában még a pestiek sem tudnak.
1908 óta áll a Belváros szívében a carrarai márványból készült Vörösmarty-szobor, Telcs Ede és Kallós Ede műve.
(Télen ponyvahuzat takarja, védve a márványt a fagy ellen.)
Amikor elkészült, Lengyel Géza a Nyugat hasábjain elemezte művészi értékeit s úgy vélte, hogy túl nagytömegű ez a tömb a Gizella téren (amit azóta már Vörösmarty térnek neveznek),  előnytelen a háttere: ugyanis egy mohos tetetjű, alacsony ház síkja derékban kettészeli a költő alakját. A probléma persze megoldódott, a teret ma már hatalmas háztömbök veszik körül, a szobor fölé magasodva.
A Vörösmarty-emlékműnek két anekdotikus érdekessége van. Az egyik köztudomású lett, amióta a szobor elé odatettek egy magyar és finn nyelvű magyarázatot. Ez tudatja, hogy a mellékalakok közül a zászlóvivő diák tulajdonképpen egy jóképű finnt ábrázol, Yrjö Liipolát, aki 1904-től a szobrot alkotó Kallós Ede szobrásztanítványa volt. Liipola 1934-ig élt Magyarországon, nem csak szobrászkodott, hanem fordított is, finn nyelvre ültette át például Móricz Zsigmondtól a "Légy jó mindhalálig"-ot. 1925 és 1934 között finn konzul volt Budapesten, majd 1937-ig magyar konzul Finnországban. Gazdag magyar nyelvű könyvtárát végrendeletileg egy finn közgyűjteményre hagyományozta.
Yrjö Liipoláról tehát olvashat az, aki a szobormű előtt állva a lába elé néz. De a másik történet kevesek által ismert. Ha felnézünk a Vörösmarty-emlékműre, azt látjuk, hogy a carrarai márvány fehérségén van egy kis kerek, sötét folt. A szobor ugyanis közadakozásból készült. S egy özvegyasszony, Vörösmarty tisztelője, levélben mondta el, mennyire sajnálja, hogy szegénysorú lévén, többet nem adakozhat, de itt küld egy krajcárt. Ezt a pénzdarabot illesztette Telcs és Kallós a kőbe.
Az ország manapság hatalmas világbanki kölcsön visszafizetése alatt nyög, köztéri szobrokra nem akad pénz az államkasszában. Készíthetjük a krajcárjainkat.

Fotó: huszadikszazad.hu
Vörösmarty szobra a leleplezés után