Örkény István
(1912. április 5.–1979. június 24.)
A háború előtt Londonban, Párizsban dolgozik, tanul (megjegyzem, fizeti a tandíjat). 1941-ben tér haza, éppen időben, le ne késse a II. Magyar Hadsereg munkaszolgálati invitálást, hogy ugyan már legyen szíves velük menni, mert különös módon gyógyszerészek kellenek aknaszedőnek. A Donnál esik orosz hadifogságba, egy arasszal annak előtte, hogy a magyar hazafiak Hitler oldalán visszafoglalták volna az Ősi Földet, Etelközt. 1946-ban térhet haza. Valójában a szerencsések közé tartozik.
Nyomja, mit tehet mást, a kor egyetlen elfogadott prózaformáját, a termelési regényeket, a szocreált. Az 1951-ben megjelent Házastársak című termelési regénye, nyilván különlegessége okán 12 000 forint egyik netes antikváriumban, soknak tűnik ahhoz, hogy rárendeljek, pedig – a későbbi Örkény-próza ismeretében – nagy élmény lehet egy frissen olvasott Örkény termelési regény.
Ám a cél minden bizonnyal elérve, a hely kitaposva, hiszen 1949-től színházi dramaturg. 1954-től a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora. Az ilyenféle megbízásokhoz szükségeltetett Révai József elvtárs feltétlen bizalma.
A forradalomban való érintőleges részvétele miatt 1957-től szilencium, azaz publikációs tilalom. De az olló az irodalomban is nyílik (hol meg zárul), a szocreál regényeknek bealkonyul (az avatott szocialista-realista írók, akik nem tudtak mást, csak szocreált és úgy maradtak, őszinte bánatára). A politikai-irodalmi drill után lassan előbújik a ma ismert fintorgó, ironizáló Örkény (a Jeruzsálem hercegnője, az Egyperces novellák, a Macskajáték). A Tótékat az is ismeri, aki életében bulvár képalákon túl mást soha nem olvasott. Az őrnagy (Latinovits) azt is falhoz verte, akit az irodalom (sőt: költészet) kifejezéstől kiveri a víz. Az író ír. Mi egyebet tehetne.
A hadifogságból, az azt követő ideológiai átnevelő kurzusból regénnyel (nem könnyű felfedezni a dolog logikáját, mit akart volna átnevelni a zsidó munkaszolgálatoson az új rend, hogyan képzelte, mennyire Horthy-katona egy munkaszolgálatos, de apróságon ne akadjunk), a Lágerek népe című naplószerűséggel érkezett haza. "Örkény azt hitte magáról, hogy kommunista, és a könyvéről, hogy kommunista könyv. A tábor életét írta meg, a foglyokét és az őrökét. Szeretettel, humorral, emberien és nem kritikátlanul. Ez lett a veszte. Az orosz őrök is emberek voltak benne és nem übermenschek. Alighogy a könyve megjelent, Illés Béla elkoboztatta. Talán csak azért, mert jobb volt, mint amit ő valaha írt és írni tudott. De a hivatalos indoklás – szovjetellenesség volt." – írja nekrológjában Méray Tibor. A kettősség, ki kommunista, ki tekinti magát kommunistának és mennyire az (egek!), kinek mennyi a hatalma a hierarchiában, ezután is sok félreértést okoz. Mást se okoz. Máig.
Örkény István (Budapest, 1912. április 5. – Budapest, 1979. június 24.) író, drámaíró.
