Ugrás a tartalomra

 

Villon

Először (1431-ben, talán április 8-án) született François Villon.  Pontos születési dátuma ismeretlen. Állítólag a közben elkövetett naptárreformnak tudható be, bár nem érteni tisztán, miért ne volna onnan visszaszámolható. Születésekor tart a százéves háború (az angolokkal), ez eleve meghatározza a lehetőségeket. Parasztcsaládba születik, apja korán meghal, anyja a gyereket Guillaume de Villon kanonokra bízza, aki leérettségizteti, aztán egyetemre küldi. 1452-ben mester fokozatot szerez a forrongó Sorbonne-on. 1451 és 1453 között rendszeresek a diáklázadások, naponta csapnak össze a rendőrökkel. Villon nem csap össze, és nem nagyon veszít a király által eltörölt szemeszterek miatt, mert fütyül az egészre, járja a kocsmákat, járja a kocsmajáró örömlányokat.

Az országot belengi a százéves háború minden következménye, a brutalitás, a nyomor, az éhség és a járványok. A század egyébként se humanizmusáról híres. A kínvallatás mindennapos módszer, még sehol az ártatlanság vélelme, mindenki bűnös, aki megszületik, ami rendben is van, mert bűnben foganunk, bűnben élünk. A papok, és az őket fegyverként üzemeltető hatalom pontosan tudja, nincs bűntelen ember, csak hazug.

Villon kisebb nagyobb csetepatékban, kisebb lopásokban, betörésekben vesz részt. De megússza egészen addig, amíg barátja és bűntársa (Guy Tabarie) egy intenzívebb kínvallatás során kipakol (1458). Ettől kezdve nincs hivatal, nincsenek óvó kapcsolatok, kirúgják a klérusban viselt állásából, kész, vége van, jön a csavargás.

1461-ben, mint jó jezsuita, a király figyelmét felhívandó, megírja és elküldi az Ének azok ellen, kik a Frank Királyságra fenekednek című költeményét, valamint a Levél Bourbon hercegéhez címűt, de elhajtják, utolsó reményként visszabaktat Párizsba, azt remélve, hogy számkivetettsége alatt megbocsátották tetteit. De a társadalom nem fogadja vissza. Nincs más, mint megtalálni a régi cimborákat a kocsmákban és azok környékén. 1461 végétől írja a Testamentumot. 1462 novemberében Villont kétszer tartóztatják le. Második alkalommal, mert éppen elegük lesz a visszaeső bűnözőből – akasztófára ítélik. De ismét megússza, 1463. január 5-én a büntetést megváltoztatják, tíz évre száműzik Párizsból. Különös technológia, halálbüntetést tíz év száműzetésre. Szabadulása után írja meg a Hálaadó ének a felséges kúriához című költeményét, melyben „Villon, ki indul messzi tájra, három nap haladékot kér végső búcsúzásra”.

Villon és Faludy

Az ítélet szerint január 8-án kellett elhagynia a várost. Ezt követően eltűnt, "mint erdőben a vadnyom". Csak a legendája él tovább. Francia vér vagyok, Párizs szülötte /(Ez ott van Pontoise mellett), én barom. / Most kötéllel egy jó faágra kötve / Tanulja nyakam, hogy mennyit nyom farom. Fordította Orbán Ottó - az eredetit.

Második születése Faludy Györgynek köszönhető, aki a harmincas években aktualizálta (a hangszínt, a modort) a Magyar Hírlapban (magára rántva a szélsőjobb vadjait), a köztudatban, a polcokon a Faludy-Villon található meg többnyire.

François Villon, eredeti nevén: François de Moncorbier (Párizs, 1431. vagy 1432. – eltűnt 1463-ban), a középkor végének, a reneszánsz virágkorának világszerte legismertebb, legnépszerűbb és legszubjektívebb francia költője. A lírai költészet formai elemeit felhasználó, de témaválasztásában inkább a dolgok fonákját bemutató balladái és zsargonban írt versei hűen tükrözik magát a kort, a művelt költő hányatott, bűnös életét, mély vallásosságát. A későbbi romantikus szerzők benne látták az „elátkozott költők” előfutárát.


Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.