Dénes Zsófia, a szerelmes írónő
1885. január tizennegyedikén születik Budapesten Szalatnyay Józsefné. Írónő.
Ismert asszony.
Ady felől ismert asszony. Tudja valaki, ki ő?
Megkapja Tanácsköztársasági Emlékérmet; a Munka Érdemrend arany fokozatát; a Szocialista Hazáért Érdemérmet, hát miért ne, aztán, hogy az élet még szebb legyen, a József Attila-díjat, végül a Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített Zászlórendjét. Édes szentszar. Úgy halt meg, hogy tudta, neki minden összejött.
Halála előtt teleírta Adyról a könyvtárakat. "Élet helyett órák".
Rémlik valami?
Nem, dehogy írjuk jelentőségén túl Dénes Zsófiát, megteszi ő maga. "Ady küszöbén átlépve megvetve benne az ágya a szerelemnek." Ady pedig – hát bizony megkíván minden nőt, aki szeme elé kerül, a csipásszemű nyomdászlányt is, aki a korrektúrákat hozza a lakásra.
Zsófikában bozótként terem az idealizáló hajlam, Adyt a költő dicsfénye alatt látja. Ami szépít. Erre szüksége is van. Adyt az ágyban nem a hűség vezérli (más, de nem mondom ki), a felelősséget fogalomként sem ismeri, és – természetesen – jogot érez minden női résre, és minden nő valamennyi résére a világon. Megfáradva szereti, ha dédelgetik.
No miért is ne?
De „folyamatban lévő kapcsolata nem akadályozta "a legvadabb tobzódásokban más nőkkel, akár a legalantasabb minőségűekkel is".
A szerelem vak. Így a mondás.
Ám Dénes Zsófiában nem csak Ady küszöbét átlépve „habosan fölverve a szerelem ágya”, hogy ilyen költőien fejezzem ki magam. Később is. Habosan.
Betölti a hatvanat, amikor férjül vesz egy harmincéves, tehát nála harminccal fiatalabb férfit, és kilencvenéves koráig él vele boldog szerelemben.
A világ tele csodával. Bámulunk.
Így is lehet.
Dénes Zsófia (Bp., 1885. jan. 14. – Bp., 1987. jan. 23.): író, újságíró, József Attila-díjas (1981). 1903-ban érettségizett, majd a bp.-i tudományegy.-en irodalmi és művészettörténeti tanulmányokat folytatott. 1912-től a Pesti Napló, majd a Világ párizsi tudósítója volt. 1913 őszén megismerkedett Ady Endrével. Életének legfőbb élménye és irodalmi munkásságának forrása ez az ismeretség lett. 1918-ban Szabó Ervin révén bekapcsolódott a forradalmi propagandamunkába. 1919-ben, a Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, ahol a Bécsi Magyar Újság c. baloldali politikai napilap munkatársa lett. 1925-ben tért haza. 1934-36-ban az Ünnep c. irodalmi lap szerk.-je volt. Ezt követően kizárólag az írásnak élt.
Főbb művei:
A láthatatlan kendő (kisr., Bp., 1932); Élet helyett órák (visszaemlékezések, Bp., 1935); Az ismeretlen Ady (Ady Lajosné nevével, Bp., 1942); Akkora hársak épp szerettek (visszaemlékezések, Bp., 1957); Zrínyi Ilona (ifj. r., Bp., 1959); Egyszeri kaland (önéletrajzir., Bp., 1964); Gyalog a baloldalon (önéletrajzi r., Bp., 1965); Párizsi körhinta (önéletrajzir., Bp., 1966); Szivárvány (visszaemlékezések, 1974); Tegnapi újművészek (visszaemlékezések, Bp., 1974); El ne lopd a léniát (visszaemlékezések, Bp., 1978); Szivárvány Pesttől Párizsig (visszaemlékezések, Bp., 1979); Élet helyett órák- Talán Hellász küldött (visszaemlékezések, dokumentumok, Bp., 1980); Ami a százból kimaradt (tárcák, cikkek, Bp., 1985). – Irod. Kloss Andor: Megidézett múlt (Műhely, 1979. 2. sz.); Albert Gábor: D. Zs. korszerűsége (Élet és Irod., 1978. 39. sz.); Marék Antal: Századunk krónikása (Magy. Hírlap, 1979. szept. 21.); Kovalovszky Miklós: A kilencvenöt éves D. Zs, köszöntése (Magy. Nemzet, 1980. jan. 13.); Molnár Zoltán: Zsuka világa (Élet és Irod., 1982. 2. sz.); Benedek István: A Zsuka-élmény Ady költészetében (Magyar Fórum, 1992. 12. sz.).
(1158)
