Se párbaj, se fegyverek
Ritkán fordul elő és ezért a magyar literatúra történetében is egyedülálló pillanat, hogy valakit irodalmi tevékenysége miatt akarnak megölni. Nyáron a csöngei irodalmi táborban tanúja és szinte áldozata voltam egy felolvasás közbeni csetepaténak, amikor a Weöres Sándor-emlékház udvarára a szomszéd vasutas nagykéssel rontott be. A vonat korán indul, neki pedig aludnia kell, üvöltötte csillogó, láthatóan éles és a verssoroknál is hosszabb kését a fiatal költőre emelve. A felolvasó átérezte a helyzet komolyságát, azt a hatástörténeti pillanatot, amikor akár saját szövegének vértanújává válhat. Felrémlettek szemei előtt a másnapi hírek: Versei miatt ölték meg a fiatal poétát. Kihagyhatatlan lehetőség, hogy valaki meghaladja Petőfit, és ott essen el a harc mezején, melyen nap mint nap csatázik, olykor szavai hatástalansága miatt érzett keserűséggel.
Költőnk fogta tehát a kötetet, folytatta volna a szavalást, amikor a hallgatóság kérlelni kezdte, gondolja át a helyzetet! Ha a versgyűlölő vasutas ámokfutásba kezd, ki marad nem oly széles e hazában, aki verseket ír és olvas? A líraszerető közönség jelentős része ott fekszik majd vérbe fagyva a Weöres-birtok területén, amely egy tárcában hatásosan ábrázolható téma, a szerző kötetei is szépen fogynának, de ők mégsem kívánnak elesni egy rögtönzött felolvasóest segesvári harcmezején. Így aztán az olvasóért is felelősséget érző reálpolitikusként – és nem mitugrász mártírköltőként – döntött, elnézést kérve hallgatóival nekiindult a csöngei éjszakának. Ennek köszönhetően ő és története is fennmaradt.
Sokáig irigyeltem költő barátomat, de végre megérkezett a levél, amelyben a szerző nem finomkodik: kinyír, miután testemet meggyalázta. Azóta minden este keresem a levágott lófejet a takaróm alatt, és bújom a lexikonokat, hogy találjak végre egy nyomorult szerkesztőt, akit hidegre tettek munkája miatt. Még Ignotust is csak dilettánsnak tartották Ady pártfogásáért. Se párbaj, se fegyverek. Bele kellene mennem a játékba, és amit költő barátom elmulasztott, ki nem hagyni. Beleírni nevem az irodalom történetébe: Meghalt a mitugrász szerkesztő és tárcaíró. Elvérezni az online újságírás segesvári csataterén. Cefetül hangzik, képzavarnak is rossz.
Az alkotó ember mérlegre teszi a szavakat, mert azt tanulta, súlyuk van, akár a jó helyen elsütött közhelynek. Az alkotó ember örül, ha írása kiveri a biztosítékot, ha meg akarják ölni érte. Januártól a rémhírek szerint körmönfontabban megy a játék, a szavaknak értékük lesz, akár huszonöt millióig emelhető a tét. Minderről egy öttagú bizottság dönt, és nem tudom, van-e félnivalóm. Csak gyűjtögetek, várok, provokálok, ahogy eddig is tettem. És egyelőre figyelek.
Bízom, mi több: hiszek benne, hogy a pisztolygolyó hamarabb érkezik, mint a sárga csekk.
