Géczi János

A legkülönlegesebb, legszabálytalanabb kortárs író, költő. Elsők közt ismerem meg a korabeli FIJAK-ból. Pontosan emlékszem az arcra, ahogy szelíden tűnődve nézi a Bajza utcai bázis-kocsma (Deák vendéglő) irodalmilag és önbizalmilag (+ alkohol) részeg politikai és irodalompolitikai gajdolását a nyolcvanas évek legelején. Csak a honlapján szereplő, általa fontosnak ítélt kötetek száma elfoglalná a neki szánt helyet. 28 iskolai, pedagógiai tárgyú kötet létrehozása szerkesztőként, íróként. Nyolc különféle folyóirat szerkesztője, alapító szerkesztője. Tanterveket, tankönyveket, iskolai munkafüzeteket ír. Három kiadóban fő-, illetve sorozatszerkesztő. Az első közt mozdult rá az audiovizuális ismerethordozók készítésére. Oktatási tárgyú tanulmányai, önálló kötetei, publicisztikái megszámlálhatatlanok. És akkor még nem beszéltünk azon műveiről, amelyekben a tárgy Veszprém múltja és jelene. (A magam részéről kivégzésszámba vettem hatalmas Veszprém-könyvét. Évek óta gyűjtögettem az esztergomi érdekességeket, de Géczi alaposságát, mindenre kiterjedő figyelmét látva reménytelen ügynek látszott, hogy egyáltalán Esztergom-könyv, múlt, jelen, múlt.)

De az irodalom. Hogy a '82-es Vadnarancsok című élettörténet-rekonstrukciókkal – magyarán: meleginterjúkkal – azonnal országosan ismert nevű "szociográfussá" vált. A kötet annyira híres volt és megvásárolhatatlan, hogy ha az ember egy pillanatig nem tartotta rajta a szemét, a legmegbízhatóbb barátja is gátlás nélkül ellopta. A kötet később "csonkítatlan", azaz cenzúrázatlan formában megjelent, de ha jól emlékszem, nem kavart akkora botrányt. De költőként is a Léghajó és nehezékéről minden folyóirat közölt recenziót. Az utolsó, a Tiltott Ábrázolások Könyve a 49. kötete. Vers, próza, esszé. 49 kötet. Kész életmű. Egy életmű. A pedagógia ügyében megjelent írásai egy másik ember, másik életmű. A hatalmas Veszprém-anyag egy harmadik életmű. És akkor nyugodtan számoljuk bele a teljes kultúratörténetet lefedő diadalmas Rózsa-gyűjtését (ami nekem megjelente óta nincs meg).

Két dologgal lepett meg utóbb. A Kortárs kiadta Részkarc versválogatással, mert azt hittem, eltávolodott a verstől. A másik szomorúbb. A kortárs irodalom, a kritika úgy tesz, mintha nem létezne, közben meg sem kerülhető, át sem ugorható, akkora ez az anyag. Azt hiszem, képtelenek mit kezdeni vele. Úgy jár majd, mint Tandori. Nem írnak róla, ami baj. Akiről nem írnak, arról nem tud az olvasó. Ha mégis írnak, nem "érvénnyel", ami megint baj, abból sértődés születik. Ilyen az irodalom. Persze kíváncsi volnék arra a bátor irodalomtörténészre, aki belevetődik egy széltében-hosszában ekkora kiterjedésű életműbe.

Géczi János, Monostorpályi, 1954. május 4., magyar író és képzőművész. Egyetemi oktató, biológia, művelődéstörténet, neveléstörténet.

Kapcsolódó:
Tiltott Ábrázolások Könyve – részlet http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/804
Kína-esszé 1. http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/1079
Géczi-interjú http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/928