Ugrás a tartalomra

 

Radnóti Miklós

(1909. május 5.–1944. november 9.)

Radnóti a feleségével, Gyarmati Fannival

Százkettő volna, amikor ezt írom, Radnóti Miklós. Százkettő. Alig hihető. Úgy tárolódott a kisagy valamelyik zugában, hogy nagyon régi, nagyon öreg és távoli. A százkettő nem olyan sok. Faludy György – példának okáért – itt él(t) köztünk. És a képen – Gyarmati Fannival – sok minden, csak nem aggastyán.

Áldozat és költő. 1944 őszén lövik agyon a vándorlásban, menekülésben megfáradt, a hadi helyzettel elégedetlen szittya fasiszták. A magukfajták. Húzzák belüket a robogó orosz úthenger elől, minden és mindenki, aki akadályozza őket a gyors haladásban csökkenti jókedvüket. Radnóti beteg, nem képes tartani a tempót, ennyin múlik. Új versek, szép versek lapulnak a zsebében, amikor meghal, amikor tömegsírba lövik. Ebből a tömegsírból indul a halhatatlanság felé. A visszavonuló keretlegények nyilván nem tudják, honnan is tudnák, hogy kire lőnek. A fasizmus, a kommunizmus és a kultúra kibékíthetetlen ellenségei egymásnak, ugyanazon sínpáron döngettek: Göring hírhedt vonatkozó mondása: „Ha a szót hallom: kultúra – pisztolyom után kapok.” Zsdanov se marad el mögötte a felszólítással: „Írók, írjatok remekműveket!” Nem teszi hozzá, a hangsúlyba rejtve, hogy „vagy húztok a Gulágra!”

 

Radnóti Újlipótvárosból indul. Tizenöt évesen nyomtatásban látja verseit. Árva fiúként rokonsága kereskedelmi vagy ipari pályára szánja. Érettségi után Csehszlovákiába küldik textilipart tanulni. Huszonegy, amikor beiratkozik a szegedi egyetemre, magyar-francia szakra. Onnan informálja Fannit a szélsőjobb első szegedi akcióiról, ott találkozik Sík Sándorral. Sík Sándor katolikus pap, költő és esztéta, akiben bonyolultan rétegződik a konzervatív vallás, a haladó szellem és a költő avantgárdja.

Babitscsal utálják egymás. Babits tart a politikától (okkal, a Tanácskormány utáni megtorlások miatt), innen való szférákat ostromló „magasirodalma”, a Dante-fordításáért mégis átveszi Mussolini legmagasabb irodalmi kitüntetését. Radnóti szerint minden a politikából indul, és oda érkezik. De azért publikál a Nyugatban, egyik kötete is Nyugat-kiadásban jelenik meg. Kötetei 1940-ig követik egymást. Ettől kezdve munkaszolgálat és munkaszolgálat követik egymást. Munkaszolgálatos zsidónak lenni – annak ellenére, hogy katonai behívó: fogságot jelent, keretlegény őrizettel. 1942-től pedig a munkaszolgálatos lényegében halálraítélt.

1940-től 1944-ig Radnóti javarészt munkaszolgálatos. Néha hetekre, hónapokra hazatérhet, hogy érkezzen a következő behívóparancs. 1940. szeptember 5. és december 18. között munkaszolgálatos Szamosveresmarton. 1942. július 1-jétől Margittán, Királyhágón, Élesden, majd a hatvani cukorgyárban, végül a fővárosban szolgál. A háborús cenzúra nem egy verse közlését törli, többnyire műfordítással jut el olvasóihoz.

Melocco Miklós gránitszobra Abdán

 

1944. május 20-án ismét munkaszolgálatos. A német Todt-szolgálatnak a szerbiai Bor közelében felállított táborába, Lager Heidenauba hurcolják; rézbányában és útépítésen dolgozik. 1944. szeptember 17-én innen indítják el utolsó útjára. Erőltetett menetben nyugat felé gyalogolnak a beteg, kimerült munkaszolgálatosok. Radnótit a Győr megyei Abda község határában huszonegy társával együtt 1944. november 9-én agyonlövik. Utolsó versei („bori notesz”) viharkabátja zsebében a tömegsírba kerülnek. A még maga összeállította, de utolsó verseivel bővített kötete Tajtékos ég címmel jelenik meg a Révai kiadásában 1946-ban.

Halála után nem sokkal összeomlik a fasizmus. Azután kíméletlenül hosszú idő után bedől a kommunizmus is. Mint a birodalmak, ideológiák, izmusok és egyéb hatalomra fazonírozott találmányok, helyet adva az új hatalomra fazonírozott igéknek, főneveknek, megszólításoknak. Radnóti világlátása, költeményei túlélték a fasizmust, a kommunizmust, vélhetőleg túlélik a globalizációt is. A költő az „ember” hangján szólal meg, amikor hiány mutatkozik belőle. Ezért feltételezhető, hogy Radnóti örök. Eclogái minden helyzetben szolgálni kész mesteri zeneművek. Olvasni kell. Emlékezni, ha elfelejtünk valamit a múltból, a múltról.

Huszonegy embert csak úgy.

Megásatni a gödröt, belelőni őket.

A késedelmek miatt beszart, fél-analfabéta keretparancsnok utasítására. Az ember leengedi a kezét, nem akarja elhinni, hogy ilyesmi megtörténhet. Hogy bármikor bárkivel megtörténhet, ha időben nem zárjuk bolondokházába eszement politikusainkat.

Radnóti Miklós (Budapest, Újlipótváros, 1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.) magyar költő.

 

Nem tudhatom 

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom,
hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelid tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház, s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg,
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vetkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is büntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincébe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg. 
 
1944. január 17.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.