Krúdy Gyula
Krúdy a klasszikus magyar irodalom örvénye, a Malström. Az olvasót bármely korban berántja, életműve minden életkor számára - lázadó vadmalac, lírai-romantikus, szenzibilis-impresszionista, racionális koraközépkor, pocaknövesztő későközépkor - tárol fejbekólintó művet. És ha az olvasó embert elkapja Krúdy valamely mestermunkája, szenvedélyévé válik, mint a narkotikum. Biztosan elvitt legalább fél évet egy tételben a más egyébre gazdaságosabban használható húszas éveimből, később heteket. Persze aki nem olvas, könnyedén elvitorlázik mellette. Erre mondják, aki nem síel, nem érheti síbaleset.
Krúdy egyszerre népszerű és ínyenc táplálék. Művész, aki száz nyelven beszél, mégis mindig ugyanazt a tökéletes mondatszerkezetet használja. Sehol egy hiba, bicsakló mellékmondat, jelzőhalmozás, szereptévesztő hangulatváltás. Közben pedig Jókai mellett a magyar irodalom legtermékenyebb írója. Ötvenkét regényt írt, elbeszélések, novellák száma több mint háromezer. Pénzkereső újságírói munkássága mindebben még nincs benne. Minden nap megírt egy (jobb kedvében két, három) publicisztikát.
Felvidéki nemesi családból származik, egyik ágon, anyai ágon cselédlány, magyarán törvénytelen gyerek, egy mámoros éjszaka (vagy több) eredménye. A magyar irodalom nem egyetlen balkézről született jelentős írója, Nagy Lajos a Képtelen természetrajz klasszikusa is hasonló körülmények között tölti gyerekkorát: apa nélkül. József Attila apja is lelép. Bár az ügyvéd apa később feleségül veszi a csalédlányt, Krúdy ekkor már menekül.
A Krúdy-történetek nagy része a Nyírségben játszódik, csak később csatlakozik (az elfoglalt és meghódított) Pest-Buda arcképe. Érzékenysége és tehetsége korán megszólal. A szerelemgyerekek - a néphit szerint - a legszebbek és legtehetségesebbek. Tizenöt évesen jelenik meg novellája. Tizenhét, amikor vidéki lap főmunkatársa, később nagyváradi újságíró. Nagyvárad a kor átszállóállomása a vidék és a főváros közt az irodalmárok számára.
1896-ban, a millennium ünnepségeivel kezdi a munkát Pesten, ahol haláláig él. Megszervezi különleges világát, amelyben munkaereje és rendszeressége leválasztja a valóban kocsmázó, link társaktól. Dolgozik. Közben magányos ember - az író többnyire magányos. Baráti-szövetségi kapcsolatokat csak a szakmán belül tart. Barátja Bródy Sándor és Gárdonyi. Jókai Mór és Mikszáth hat rá - irodalmilag -, azután Bródy stílusa, irodalmi hozzáállása átalakítja világlátását. Leveti a romantikus Jókai-modort, megtalálja az mai olvasó által ismert hangját. Olvassa Zolát és Turgenyevet. Tanul, építi a nyelvét. A kilencszázas évek elejére kialakít egyféle - valójában elődnélküli - impresszionista prózát, amely egyszerre biedermeier és realista. Regényében (pl. az Aranybányában) kiüt belőle igazságkereső valóságismerete, becsúszik némi politikai íz, de nem jellemző.
Mindenesetre a Kun Béla-forradalom idején tollával az ős-bolsik mellé áll, de rövid idejű kisiklás, meg is bánja, az ő világa nem a politika világa. Amikor 1919 után sok író mindent megtesz - Babits különösen nagyot alakít -, hogy ne hurcolják meg, igazolni igyekszik magát, Krúdy elhúzódik a hatalom közeléből. Nyilván a gyomra nem bírja. Kegyvesztett lesz. Ezt se nagyon.
Hősei egy része az író alteregója, történetei tele átalakított önéletrajzi részletekkel. Szindbádon és/vagy Rezeda Kázméron keresztül megismerkedhetünk a XX. század elejével, megtudhatjuk, mit gondol a nőről, az ételről, italról, Pestről, mit a mindennapokról, az életről, ezer és ezer apróságról Krúdy.
Legjobb, legolvashatóbbnak tartott regénye A vörös postakocsi, és folytatása, az Őszi utazások. De nem ajánlott a két főművel nyitni az ismerkedési estet. Krúdy lassú és aprólékos a ma megélő szövegrendezői elvekhez képest.
Munkásságából nem kis darabot hasít ki annak megfogalmazása, ami kellemes a testnek (szellemnek). Nincs magyar író, aki annyiszor és olyannyira körbejárva írt evésről-ivásról. Étel és ital tudósa. (Az e tárgykörbe tartozó Kánaán könyve melegen javallott azon kedves olvasóknak, akik most ismerkednek az író életművével.) De - jegyezzük meg - a korabeli nőruházat mestere is -, aminek oka lehet. Néhány évtizeden át viszonylag sokat keres, de anyagilag sohasem jön egyenesbe, képtelen megtanulni a pénzt. Két családja is elhagyja, de amíg bírja, bőkezű mind a kettőhöz. Bőkezű mindenkihez: számtalan nőhöz, barátokhoz, hozzá szegődő ivótársakhoz. A húszas évek végén újra nyomorog, mint fiatalon. Feketelistára kerül, néha kiadója sincs. Előfordul, a villanyt és a gázt is kikapcsolják lakásából. Erre az időszakra, és ahogyan a szerkesztőségek hülyét csinálnak a kiszolgáltatott öreg íróból, egyszer vissza kell térnünk.
Életműve áttekinthetetlen. Teljes kiadása nincs (a Kalligram Kiadó ötven kötetre tervezett Krúdy-sorozata a tizenvalahányadik kötetnél tart), kritikai kiadás szóba se kerül. Óriási publicisztikai munkásságát még majd ki kell ásni a régi újságok tömegéből. 1933-ban hunyt el. Megvénülve, megkeseredve. A harmincas évek (is) az alkuszok és a velük megalkuvók kora.
Krúdyról
„Számára - mint író számára - a bomlás, a hanyatlás mond csak jelentőset. Színek, hangok, ízek, szagok felidézése, az impresszionizmus, a romantika, a szecesszió és a realizmus eszközeinek egymásba oldódása jellemzi írásait, s ezen belül fokonként az utóbbi elemek jutnak növekvő szerephez. Cselekmény tekintetében nem túlzottan gazdagok művei. Krúdy írásművészetének titka a stílusában rejlik. Mondatai zeneileg formáltak, ez a lágy zeneiség azonban olyan lazán bontakozik ki, hogy közben a hanyagságig menő spontaneitás élményét kelti. /.../ Irónia és meghatottság, légiesen finom körülírás és egyszerű tényközlés - mindez ott van asszociációk láncolatából kialakuló mondataiban.” (Tamás Attila)
„Stílusában is feltűnő, magányos jelenség Krúdy. Nála a leírás konkrét tárgyainak gazdag szubjektív társításokon alapuló elsődleges funkciója az álomszerű hangulat felkeltése. Az elmúlt régi, szép idők (rendszerint közelmúlt) hangulatainak felidézését romantikus jellegű múlt iránti nosztalgia, melankólia, olykor irónia hatja át. Az idősíkokat egybemossa. Ezt nevezi Szerb Antal „szálelvesztési technikának”. Az időrend összekeverésével (időbontással és pillanatba-tömörítéssel) felszabadított asszociációk és főleg maga az emlékként és még inkább álomként felidézett hangulatkép impresszionista sajátosságokkal telítődik. Krúdy stílustörténeti érdeme az is, hogy a próza előadásmódjában a mikszáthi anekdotizmust és derűs tónust meg a többi hagyományos formát modernizálta.” (Szabó Zoltán)
„Krúdyt olvasva néha azt érezzük, hogy a képek gazdagsága, az aprólékosan gondos kidolgozás hihetetlenül mély pesszimizmusból fakad: az író számára már csak a mellékes a fontos, az élet apró örömei. Nem a „kisrealizmus” diadala ez; Krúdy rezignált és búcsúzó mosollyal gyűjti össze a darabjaira hullott egységes valóság csillogó mozaikköveit. Vagy éppenséggel: „csakazértis - optimizmus” lenne ez? Gyönyörködő-gyönyörködtető felmutatása annak: ilyen gazdag, ilyen kimeríthetetlen szépségű a világ!” (Kemény Gábor)
"Élte a saját maga alkotta életét, írt a saját maga alkotta módon, nem vegyült össze senkivel és semmivel, nem hiszem, hogy szerelemben vagy barátságban valaha egészen odaadta volna magát bárkinek” - írta halála után szép esszéjében Schöpflin Aladár.
1911-ig 40 kötete jelenik meg. A 40 kötet töredéke a napi termésnek.
Az országos ismertséget a Szindbád-novellák hozzák meg számára (1911).
Mulatozó, éjszakázó életvitele, gyakori párbajozása, kártyaszenvedélye vagyonilag is, házasságilag is megrontja. Első felesége a hajdanvolt (tárca-)írónő nem az álmok asszonya, négy gyereket szül villámgyorsan, Krúdy szinte csak gyereket csinálni jár haza. Aztán berobban a szerelem, leányszöktetéssel és egyebekkel. 1915-ben összeágyaz egy huszonegy évvel fiatalabb nővel, Rózsa Zsuzsával. Rózsa Zsuzsanna anyja Krúdy szeretője, hogy legyen a történetben perverz szál.
A proletárdiktatúra alatt készült anyagaival peremre tolja magát. Kiadója nincs, a napilapig hónapokig aszalják, vagy eleve visszadobják novelláit, tárcáit.
1926 végén az író súlyosan megbetegszik, hónapokig tartó szanatóriumi kezelés. Krúdy ez idő alatt is robotol.
1930-ban Kosztolányi kibrusztolja (a Magyar Pen Club elnökeként), hogy lord Rothermere ezer fontja felét Krúdy kapja, a másik ötszáz font gazdája Móricz), ami csökkenti a család anyagi gondjait, azonban nem fedezi a kártya- és egyéb adósságokat.
Utolsó évei nyomorban és betegen telnek, a kiadók elhajtják (ekkoriban, kínjában találja ki a pénzt és kései sikert termő Álmoskönyvet). A kortárs magyar írónak azt kötelező megtanulnia az esetből, hogy lehetőleg ne támogasson - még a maga ügyetlen és hozzá nem értő módján se - politikaízű demonstrációkat, ne vegyen tudomást a kurzusduhajokról, ha van módja. Ha van más egyéb. Mert más a feladata.
1933 május 12-én álmában átköltözik az Égi Vadászmezőkre. Nem töltötte be az ötvenötöt.
*
Krúdy nem tartozott egyetlen írócsoporthoz sem. A Nyugathoz is csak érintőlegesen. Meg is szívta rendesen, mert amíg Móricz, Babits, ha nehezen is, de túlélte a tizenkilencet követő vészkorszakot, Krúdy beragadt. A tudomány sem képes mit kezdeni vele, Krúdy csendesen relaxál az irodalomtörténeti vákuumban.
*
Krúdy a családi olvasmánylistán az első öt magyar író közt képviseltette magát, talán tíz évembe beletelt, amíg a könyvtárunk Krúdy-részét végigolvastam.
Hűtlen a Huszárik készítette Latinovits-féle Krúdy-értelmezés miatt lettem. Húsz évig egyáltalán nem olvastam Krúdyt, hiába próbálkoztam Szindbáddal, Latinovits tttchhh-éi, khhhhhh-ái, szőrfelállító manírjai leverték a ködlovagot, nem bírt kimászni Latinovits alól ("Miért pucolják a nők olyan dühödten a sárgarépát?"). Hagytam inkább. Most következhet egy új próbálkozás. A felnőttkori, amikor senki nincs, csak az író, és az ő távlatai.
Kapcsolódó: Krúdy - az ember
