Dsida Jenő
Nem sok öröm jutott rövid alkotói életszakaszában, amit az Úrtól kapott, de azt a keveset megbecsülte szépen. És bár nem ébred manapság azzal az ember, hogy verset akarok, verset, mert ha nem kapok, azonnal visszafekszem, mégis ő az a költő, akit időnként leszed a polcról a verskedvelő, amikor úgy érzi, feje már nem látszik ki a mindennapok, az idióták és a politikai igehirdetések gagyijából. Pedig Dsida telibe kapja a politikát. A nagypolitikát: apja KuK hadmérnök a monarchia seregében, s mint tudjuk, ez a foglalkozás (KuK hadmérnök) Trianon után végérvényesen megszűnik. A család padlót fog néhány tízezer erdélyi magyar családdal párhuzamosan.
Az élettényekkel együtt Dzsida derűs, szép, erős, tiszta. Nem forgat fel, megnyugtat. Elültet csendben. Mintha a mindennapjainkba (bár rejtve, de még mindig) meglévő igényünket találná meg: a tiszta hangot, tiszta mondatot, tiszta gondolatot. Más dolog, és talán nem is illő megfogalmazni, a szívbetegség és a szerelem funkcionális terhei együtt veszélyesek az egészségre. Nem akarom mondani, mondom mégis. Mert megnyugtat Dsida hittel és boldogsággal, csendes szomorúsággal teli, szeretetet sugárzó lírája, mégis aggaszt, hogy házassága egy év alatt sírba vitte (minthogy az ember, a férfiember szíve mindig beteg kicsit, hogyan vállalhatna új házasságot a konkrét eset ismeretében?).
Harmincegy évesen hal meg. Szívbeteg, gyermekként világos számára – még a korabeli egészségügyi viszonyok közt is –, közel a halál.
Kis zseni. Tizenhat, és már publikál Benedek Elek gyereklapjában, a Cimborában. Érettségi után jogra iratkozik, de nem fejezi be, tíz évig szerkeszti a Pásztortűz című folyóiratot, majd a kolozsvári Keleti Újságot. Beszél és olvas németül, franciául, románul, angolul, latinul és oroszul.
A híres Helikon-találkozók Kemény János báró marosvécsi kastélyában 1926-ban kezdődtek. Dsida Jenő 1929-ben kerül be a körbe. A Helikon-csapat ismert írói: Áprily Lajos, Reményik Sándor, Tompa László, Bartalis János, Kós Károly, Bánffy Miklós, Kuncz Aladár, Makkai Sándor, Molter Károly, Karácsony Benő, Tabéry Géza, Szentimrei Jenő, Tamási Áron, Kacsó Sándor, Wass Albert. Dsida Szemlér Ferenccel, Kiss Jenővel, a prózaíró Asztalos Istvánnal, és Balázs Ferenccel alkotta az új nemzedéket.
A redakciók rossz választás. Az írók-újságírók esznek, isznak, dohányoznak, úgy mulatnak bele az éjszakába. A szívbeteg számára mind a négy tétel ellenjavallt. Ellenjavallt az ötödik tétel is, amelyet 1937-re időzít. Megnősül. Feleségül veszi Imbéry Melindát. Egy év, és Dsidát elviszi a betegsége.
Dsida Jenő, Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7., erdélyi magyar költő.
Dsida Jenő
Kerülöm a nevedet (Erdély)
Azt mondják, kerülöm a nevedet,
nem beszélek rólad, nem dicsérlek,
mert a Gonosz csókolta meg a számat.
Pedig a gyantaszagú fenyvesekben
mindig levett kalappal járok,
sebes, mély vizeid bennem zúgnak.
Ma órákon át gyermekes örömmel
néztem, hogyan halásznak a vén
parasztok a zajló Maroson
s mikor a szabályos, négyszögű lékből
halat rántott ki valamelyik,
úgy-e hogy neked köszöntem meg?
És mégis kerülöm a nevedet,
melyet káromkodó kocsisok és
esküdöző kalmárok szájából hallok,
melyben önhitt szónokok dagasztják
naggyá magukat s pletykaszájú
vénasszonyok lubickolnak bóbiskolva,
mely úgy elkopott ércnyelvünkön és
szánkon, mint egy ócska köszörűkő
és már-már semmit sem jelent.
Inkább megkerüllek valahogy: azt
mondom, hogy valaki vagy,
magok csiráztatója, emberek álma,
kicsi őzikék együgyüsége,
szálerdők erős magosba-húzója,
apró madarak énekeltetője.
Vagy csak gondolok rád s elhatározom:
ma minden mosolyom téged jelent, -
vagy csak kívánlak és elhatározom:
ma minden kézfogásban a te kezedre
ismerek. Vagy csak érezlek
behúnyt szemmel, átlehelni a lelkemen,
mint a legtitkosabb, legédesebb
hangulatot, mely egyedül köt
a földhöz, drága nyomorúságaimhoz.
Mint a napot, mely bőrömre süt
s melyet némasággal síratok meg,
mikor lehull a hegyek mögé.
1930
