Néphangulat Presszó 1. – A tisztességes falu

A faluban elterjedt a híre, hogy a papot kirúgták. Vagyis nem kirúgták, hanem áthelyezték, mert szent emberekkel nem dobálóznak csak úgy. Azt mondják, még nő sem volt a dologban, hanem az öregek kavartak be. Leváltatták, mert nem volt elég készséges velük. Ritkultak a reggeli misék, furcsák lettek a prédikációk, meg a bűnbocsánattal sem ment minden olajozottan. Pontosabban elmaradoztak az utolsó kenetek, mert a papnak jobb dolga akadt. Fűnyírás, autótakarítás, villámvirrasztás, pénzes temetés, ilyenek. Halasztgatta a Gyerek. Azért mondom így, hogy Gyerek, mert mindenki így hívja, és tényleg olyan az arca, meg szereti slaggal locsolni a fenyőfát, amiről visszacsapódnak ruhájára a vízsugarak. Akkor pedig úgy nevet, mint egy kisfiú.

Látták őt tapicskolni is. Lebukott többször, hogy utolsó kenet helyett inkább meztelen lábbal dagonyázott a sárban. Őszintén beszélt, mert azt mondta, kibírja a néni holnapig, ha már nyolcvankettőt adott neki az Isten. Sajnos, tévedett, és nemcsak egyszer, de a sokadik után már haverkodott a háziorvossal. Megkérte, ha valami komoly esetről tud, akkor feltétlenül hívja. Döntse el, mennyire súlyos a helyzet, tapicskolhat-e még tovább, vagy pedig irány a gumicsizma. Vagy éppen a tus, ha kihúzza még pár óráig. Ne haldokoljon más kárára senki, mert az életet élvezni kell, önmegtartóztatón. Mindig ezt mondta, amikor éppen nem dagonyázott. Mert a dagonyázás önmegtartóztatás. Azért, mert csak a láb. Igazából egész testével szeretné, de Isten és a haldoklók miatt kizárólag feltűrt nadrágszárral csinálja. Semmi meztelenkedés, kivillanó szegycsont meg ilyenek. Csak a Levis farmer, amit nagyon bírtak a bérmálkozó kiscsajok, csak a dagonyázást tartották gyerekesnek. Az meg a javára szólt, hogy beállt a focicsapatba, végigáldotta a játékosokat, és helyben meggyóntatta azt, aki szidta a bírót. Vagyis megállt futás közben, mindegy volt, hogy ziccer vagy nem, és ment egyből az innominépátrisz meg a szpiritusszankti. Volt is a miséknek látogatója, úgy fogyott az ostya, mint kenet nélküli nyugdíjas a faluban. Ezt meg a Kisteleki mondta, akinek mindig olyan hasonlatai vannak, amiből megtanultam, mi az a hasonlat, meg hogy úgy illik beszélni, érzékletesen. Szóval szeretett gólt lőni a Gyerek, és mindig a focival prédikált. Mármint a meccsekkel. Hogy a gólöröm olyan, mint a tiszta lelkiismeret. De hogy miért olyan, már elfelejtettem. Kisteleki szerint ezért is utálták meg az öregek, mert a szomorúságot is a Bajnokok Ligájával magyarázta. Azzal, hogy a döntő után az élet szomorúság, értsék meg, elvész az értelme: a labda, a meccsek, a szurkolás.

Szóval a foci végezte ki a Gyereket meg a dagonyázás, bár az orvos majdnem kihúzta a szarból. Egyszer rátelefonált, hogy komoly a dolog, menni kéne a Dózsa utcába. El is ment a papgyerek, szépen föladta a kenetet, de kiderült: téves a riasztás. Így aztán híre ment a faluban, hogy gyógyít a plébános, csak eddig fukarkodott vele. Szóval vagy szent, vagy sarlatán, ideje eldönteni. Aztán mehet a püspöknek meg a pápának a levél, hogy máglya vagy boldoggá avatás. De keresztbe tett neki egy másik eset is. Akkor a busz gázolt el egy kislányt a templom előtt, klinikai halál, mondták, biztos, ami biztos, menjen a kenet. Megvolt, a kislány lélegzett és felkelt, a papot meg csodálták. Utána nem volt nyugta szegénynek, mert hirtelen annyi lett a haldokló a faluban, mintha mindenki egyszerre váltott volna jegyet a másvilágra.

A lényeg, hogy befuccsolt a Gyereknek ez az utolsó kenet, nem hitt többé senkinek, még a háziorvosnak sem. Azóta pedig sorra halnak az öregek a faluban, utolsó bűnbocsánat nélkül, és mindenki őt okolja. Ha feladná nekik, meg se halnának. De nem adja, hagyja őket kimúlni. Ezt meg az egyik hívőtől hallottam, aki bemószerolta a püspöknél. Azt írta, hogy furcsán simogatta a halott kislányt az út szélén, aztán níveásdobozból kent a homlokára ránctalanítót. És azt is pedzegette a levélben, hogy mióta szent olaj a níveakrém. Az öregasszonyoktól meg egyenesen undorodik, még a szeretetotthonba se hajlandó kiszállni, mert állandó a panaszkodás, a derékfájás és a halálfélelem. Mindet így írta szó szerint, látta Kisteleki is, mert a presszóba jött kampányolni, aláíratni az ívet. De mondtuk, hogy a papgyerek jófej, csak éppen kicsit halogatós fajta. De hát az egész falu olyan halogatós.

Engem hidegen hagy a dolog, eljártam ministrálni, néha együtt ittam a gyerekkel itt, a presszóban, és ha már jól berúgott, elkértem tőle az utolsó kenetet. Néha ideadta, elcsomagoltam, és vittem a családnak. Szóval kár érte, de mégiscsak fontos, hogy az öregek kapjanak egy tisztességes utolsó kenetet. Mert mi egy tisztességes falu vagyunk.