Hudy Árpád: Sziget
Honnan és mikor indult az első lélekvesztő? Hol csobbant először a lapát, mely öböl hajnali vizében, szépiák és sellők riadalmára? Kik ültek az első kivájt fatörzsben, szálakból összerótt tutajon? Miféle ősvitorlába kapott először a levegőisten fuvallata?
A titkolódzó párában egyiptomi, föníciai gályák siklanak, dzsunkák suhannak távoli, ismeretlen, rejtélyes partok felé. Hellén hajók, polinéz csónakok, viking bárkák árnyai szelik a sós örvényeket, fregattok és atomcirkálók nyomjelzőiként. Kalandorok és kalmárok, kalózok és admirálisok, evezőpadhoz láncolt prédikátorok bolyonganak az örök vizeken amforák, elefántcsont, haldokló rabszolgák, poshadt vizű hordók, penészes kétszersültek és vállalkozó szellemű patkányok társaságában. Címeres rongyokat és vitorlarúdon himbálódzó hullákat szikkaszt a délszaki nap, tép az éjszaki szél, bámulnak az örök csillagok. Holtfáradt hajósinas, marcona matróz bóbiskol az árbockosárban az imbolygó mélységek felett, a méltóságteljesen forgó égbolt alatt.
Navigare necesse est! – adta ki a jelszót már a nyughatatlan ókor. És aki ismeretlen vizekre merészkedik, előbb-utóbb kisebb-nagyobb szárazföldre bukkan. A sziget hosszú idő után végre szilárd talaj, friss forrás és hűsítő liget. De a pihenőt, az idillt veszedelmek környékezik, leselkedő szörnyek, hátborzongató kalandok – Odüsszeusz, Szindbád és Magellán a megmondhatói. Furfangos szellemek, fura és ellenséges őslakosok, kétes vendégmarasztalók. Küklopszok, griffek, varázslók és az őshorror egyéb alakjai gondoskodnak a mítoszok, mesék, antik útibeszámolók izgalmairól. Ha meg véletlenül nem tenyésztek ki maguktól a megfelelő rémek, akkor a tudomány siet a hanyag természet segítségére, mondjuk doktor Moreau személyében.
Néha kincses a sziget, mint a Déloszi Szövetség sziklaszéfje, avagy a Stevensoné. Meg kell keresni és meg kell küzdeni érte, ami igazán férfias időtöltés. De az is lehet, hogy királylányra vagy más effélére bukkan a hős. A szigeti lányok ősidők óta igen ínycsiklandozóak, a dunai hajós, Tímár Mihály ezt éppúgy tudja, mint szélesebb ívben evező kollégái, mondjuk a ravasz ithakai vagy a csodamalomban utazó Lemminkäinen.
A szigetlakók általában roppant büszkék arra, hogy ők nem egy akkora földdarabon jöttek a világra, amelyet méreteinél fogva már kontinensnek neveznek. Ádáz harcokban védekeznek a mindenkori Hódító Vilmosok ellen, akik, amennyiben sikerrel járnak, szintén szigetlakóvá avanzsálnak. Vagyis hadakozhatnak a következő Vilmos ellen, és így tovább. Az egyes földrészek Kublaj kánjai, kadétcsászárai és birodalmi kancellárjai ugyanis velük született ellenszenvet éreznek az egyesítő törekvéseikkel dacoló szigetek iránt, fáradhatatlanul szervezik a blokádokat, inváziókat és más meggyőző érveket. De a vége rendszerint valami kamikaze, isteni szél, mely szétszórja ármádiájukat, s maguk valami szigeten, vagy – ami még rosszabb – egy levegőtlen bunkerben találják magukat, míg a nemrég még szorongatott szigetlakók maguk kelnek át a tengeren, és megmutatják, hogyan kellett volna csinálni.
Nyelvtanulás szempontjából egyenesen eszményi hely egy egzotikus sziget. Mondjuk, műveletlen, az európai kultúrára mit sem adó szüleiktől csak malájul tanultak meg a szerencsétlen kis bennszülöttek. Nemsokára azonban jól felszerelt spanyol nyelvmesterek érkeznek, akik a korszerű didaktika minden eszközével a primitív agyakba sulykolják Gongóra és Lope de Vega édes dialektusát. Mire a lurkók már folyékonyan olvassák – ha nem értik is – a Don Quijotét, változik a tananyag, és két kakaószüret között Rotterdami Erasmus nyelvén kell dicsérniük a balgaságot. Ám ez sem tart örökké, mert egyszer csak a szamurájok vitézi tetteit zengő szövegekből kell szótári kivonatot készíteniük. De még a végére sem érnek, és máris Hamlet monológjának értelmezése a lecke, egy másik, távoli sziget nyelvén.
Hogy a földrészeken sem más a helyzet, mindössze annyi a különbség, hogy az idegen nyelvtanítók soros serege nem hajón, hanem gyalog, lovon, tevén, elefánton, vonattal vagy tankkal érkezik?
Egész Földünk csak egy sziget a lét óceánján.
