Gömöri György: Egy flamandul beszélő film dicsérete

Szeretem a feliratos filmeket. Tudom, ebben különbözöm a magyar mozi- és tévé-nézők túlnyomó többségétől, de úgy gondolom, az eredeti nyelv zenéje (még ha nem is értjük minden szavát) fontosabb a szinkronszinészek megnyerő diftongusainál, amelyek egyébként a beszélt magyarban nem is léteznek, vagy merőben affektáltnak hatnak. Viszont szembeötlő, hogyha Budapesten feliratos filmhez váltok jegyet, a nézőtér rendszerint kong az ürességtől.
Most egy olyan filmről szeretnék beszámolni, aminek más nyelvű a címe, mint a nyelve. A spanyol „Hasta la vista” búcsúzást sokan ismerik, magyarul „Viszontlátásra”, ez a film címe, de benne flamandul beszélnek. Ki látott korábban flamandul beszélő feliratos belga filmet? Én sem, de ezt meg kellene nézni mindenkinek, aki még hisz abban, hogy szórakoztató-, horrror-, vagy kicsit unalmas művészfilmeken kívül lehet csinálni mást is. Különösen aktuális ez a film a fergeteges sikerű, százezrek által látogatott londoni paralimpia után.
A szereplők ugyanis testi fogyatékos fiatalemberek. Hárman vannak, barátok, mindegyiknek más a baja: az egyik tolókocsiban él, a másik alig lát, a harmadik, széparcú fiú pedig lassan  sorvad, haldoklik valamilyen alattomos betegségben. Egyik sem volt még nővel, és mielőtt meghalnak, szeretnék elveszteni a szűzességüket. Eldöntik, hogy családjuk tudta nélkül elszöknek Spanyolországba, ahol van egy különleges, sérült emberekre specializált bordélyház, ahol ez kellemes körülmények közt megtörténhet.
Bérelnek hát egy minibuszt és útnak indulnak Belgiumból. A buszt egy nagydarab asszony vezeti, akit a fiúk nemes egyszerűséggel „Mammut”-nak becéznek. Ezt az asszonyt lassan megszokják, és a végén megszeretik. Utazásuk tele humoros, szomorú és tragikomikus részletekkel – de nem mondom el előre a történetet, csak azt, hogy mire megérkeznek Spanyolországba, sok mindenen átesnek. Közben megkönnyeztetik a Holywood trükkjeit már meglehetős szkepticizmussal szemlélő és ennek a filmnek a szereplőivel egyre inkább rokonszenvező nézőt. A Hasta la vista hősei sokfélék, nagyon emberiek, zsigeri indulatosságuk, önkritikus humoruk és esendőségük egyaránt szívszorító. A film után másképp kezdünk gondolkodni a testi fogyatékos vagy autista emberekről, mint ahogy a történet folyamán ők is másképp kezdenek viselkedni, illetve gondolkodni magukról.
A filmművészet elsődleges célja nem az oktatás, de az olyan darab, amelyik nemcsak szórakoztat, vagy hátunkat borsóztatja, becsesebb minden káprázatos, sztárral tűzdelt produkciónál. Ez a flamandul beszélő, feliratos film az elmúlt évek legjobb filmjei közé tartozik.