Postafelfordulta
Hosszas, de nem mindenre kiterjedő vizsgálatunk, amelyben brit tudósok is részt vettek, a következő szerzőtípusokat különítette el az irodalmi lapok szerkesztőségébe érkező e-mailek alapján.
A türelmetlen
„Tisztelt Zoltán!
Kérem, válaszoljon levelemre mielőbb, mert tegnap este küldött szövegemre ma délig nem érkezett válasz. Nagyon várom szíves véleményét, megjegyzéseit és a várható megjelenés időpontját. Fizetni, ugye, tudnak?
Bizalommal,
L. Kiss Mari”
Néhány óra múlva:
„Kedves Zoltán Úr!
Köszönöm szíves kioktatását hivatalos levél témakörben. Azt hiszem, hogy jogom van az átdolgozott éjszaka után azonnali választ követelni. Ha majd Ön is letesz valamit az asztalra, és nem mások szövegein élősködik, akkor adni fogok a véleményére. Most csak szánni tudom Önt. Honoráriumban nem is reménykedem.
Sajnálattal,
L. Kiss Mária”
A magabiztos
„Kedves Zoli,
bár tudományos publikációim száma jóval meghaladja a Tiédet, rendelkezésedre bocsátom írásomat. Nem hiszem, hogy hibát találnál benne. Ha mégis, kérlek, értesíts – alapos indoklással ellátva a kifogásolt részt. Remélem, a jövőben Neked is sikerül gyarapítani a közléseidet, hiszen csak ekkor veszik komolyan az embert a szakmában.
Reményteli baráti üdvök,
Kortárs Balázs”
Egy héttel később:
„Kedves Zoli,
javaslataid egy része valóban releváns, de csak egy hányadát tudom elfogadni. Vállalásaim más lapok felé is köteleznek. Talán nem nagy teher, ha ezúttal a második, most csatolt verzióban erőteljesebben bízol szakmai kompetenciámban. Ha valami mégis változna bármelyik bekezdésben, kérlek, telefonon keress, hogy gyorsan pontot tudjunk tenni a végére.
Bizalmasabb baráti üdvök,
Kortárs B.”
A kedveskedő
„Drága Szerkesztő Úr!
Olvastam múlt heti tárcádat, amely rengeteg gondolatot indított el bennem. Csak remélni tudom, hogy lesz folytatása. Nagyon sokat adott nekem, csakúgy, mint az országos lapban megjelent tanulmányod. Átütő erejű.
Kérlek, fogadd nagyrabecsülésem jeléül a stílusodat meg sem közelítő irományomat. Nyugodtan gondozd, szépítgesd, hiszen a legjobb kezekbe kerül. Ha ezután is megjelenésre méltónak találod, megtisztelsz a közléssel.
Híved,
Kerekes Szonja”
Később:
„Kedves Redaktorom!
Egyszerűen csodákat műveltél a szöveggel!!! Nem is elég ehhez három felkiáltójel!!!! Remekül tudunk együtt dolgozni, és bízom benne, hogy még sokáig csiszolod tisztára írásaimat. Néha az az érzésem, mintha maga az Isten vezetné tolladat, pedig tudom, hogy csak a kemény évek alatt megszerzett tehetség az, ami ezt a remek adottságot teljessé teheti.
Legmélyebb tisztelőd,
Kerekes Szonja”
A paranoiás
„Tisztelt Rovatvezető Szerkesztő,
bár a magyar irodalmi életben koholt vádakkal rám aggatott dilettantizmusom miatt folyamatos mellőzöttségnek vagyok kitéve, azzal a reménnyel fordulok Önhöz, hogy cikkemet kizárólag esztétikai érdemei felől ítéli meg, nem pedig a múltban rám aggatott igaztalan bélyegek mentén. Kérem, a mellékelt fájlt még kollégáinak is csak „Sobri Jóska” szerzői névvel továbbítsa; a megjelentetés során pedig ügyeljen arra, hogy semmiféle utalás ne vezethessen el valós személyemhez.
Köszönettel,
(az aláírást egy másik postafiókból érkező e-mailben találja)”
Megjelenés után:
„Tisztelt Rovatvezető,
azt hiszem, nyomatékosan kértem, hogy semmiféle adat ne vezesse el hozzám az olvasót. Ennek ellenére lapjuk »kommentelői« folyamatosan felfedik kilétemet, és a közösségi oldalon publikált megjegyzéseimet rossz hírem keltésére használják.
Kérem a kommentek mielőbbi törlését, illetve a hozzászólók adatainak azonnali feltárását irányomba.
Azonnali választ remélve,
»Sobri Jóska«”
Az elkeseredett
„T. Szerkesztő Úr,
Önbe vetem legutolsó reményem. Kérem, szánjon időt írásaim alapos átolvasására, és ahogy ideje és energiája engedi, írja meg minél részletesebb, minél kíméletlenebb formában véleményét szövegeimről. Bár a 36 csatolt fájl kezdetben elrettentheti, a másik küldeményben megtalálja azt a listát, amely az egymás után olvasandó ideális szövegek sorrendjét tartalmazza.
Kérem őszinte bizalmát!
Reménnyel,
Sebi Klára”
Néhány nappal később:
„Szerkesztő Úr,
bevallom, nehéz szívvel olvastam válaszát a művek ingadozó színvonaláról. Sajnálom, ha úgy érzi, gyorsan és sokat írok. Valójában a napi 3 költeményből egyet mindig kitörlök, de nagyon gondolkozom rajta, hogy válasza után az egésszel így tegyek-e. Ahelyett, hogy megerősített volna, elbizonytalanított. Hát nem az lenne a szerkesztő feladata, hogy segítse a szárnypróbálgatásokat?
Ha még érzek magamban erőt, néhány hónap múlva újra jelentkezem.
Megújuló reményekkel,
Sebi Klára”
A körlevelező
„T. Szerkesztőségek!
Csatoltam legújabb írásomat. A legkorábban visszajelző lap megkaphatja a közlési jogot. Leveleket tízpercenként nézek.
Köszönettel,
Süke Tamás”
Két hét után:
„Tisztelt Médium!
Ezúton értesítem, hogy a közlési jogot nem Önök nyerték.
Megértésüket remélve,
Süke Tamás”
Content
A parancsolgató
„Tisztelt Szerkesztő Úr!
Legújabb kötetemről mellékeltem egy kritikát. Kérem a következő számban lehozni. Azonnali visszajelzésére mindenképpen igényt tartok.
Szakmai kézfogással,
Hadnagy Rudolf”
Egy napon belül:
„T. Szerk.!
Köszönöm, ilyen feltételek mellett nem vállalom. Törölje korábbi levelemet.
Szakmaisággal,
Hadnagy Rudolf”
A megbízhatatlan
„Kedves Kolléga!
Megkaptam múlt heti sürgető leveledet, és bár tisztában vagyok vele, hogy teher alatt nő a pálma, a megfelelő mélységű szöveg elkészítéséhez még időre van szükségem. Ez előreláthatólag 2-3 hét. Amint előrébb jutottam, azonnal jelzek.
Türelmedre számítva,
Vad János”
2-3 hét múlva:
„Barátom!
Kicsit módosítgatnom kell még a remekművet. J Már tényleg csak a csiszolások vannak hátra, de – amint tudod – érdemes néhány napig pihentetni a már kiforrottnak hitt művet. Hidd el, azon vagyok, hogy mindkettőnknek a legjobb legyen, ezért sem traktállak a kevésbé jól sikerült verziókkal.
Hamarosan jelentkezem,
vadjancsi„
Az értetlen
„Kedves Zoltán,
tudom, azt beszéltük, cirka 6000 karakter lesz, de 23 ezerre sikeredett. Emellett ki kellett még térnem a szöveghez szorosan nem kapcsolódó, de annak értelmezését mindenképpen segítő 10-15 kötetre. A legfontosabb versek szövegének teljes közlését sem mellőzhettem, és a néhány oldalas bibliográfiát is feltétlenül szükségesnek tartom. Nem tudom, mit értesz olvasói igények alatt, de szerintem a szakmaiságból nem engedhetünk. Nem a vidéki Mari néni szintjét kell megcéloznunk, hanem a 80-100 kiművelt emberfőét.
Várom további, világosabb instrukcióidat!
Megértésedben bízva,
Szemes Krisztián”
Egy év elteltével:
„Kedves Zoltán,
azt hiszem, nem értjük egymást. Egy szöveget nem lehet ilyen szinten keretek közé szorítani! Egy-egy regényről írt recenzió, kritika rögtön új műfajért kiált. Hiába nevezzük esszének vagy bárminek, mégiscsak saját egyéniségünk szüli az új formát. Mit értesz pontosan műfajtalanság alatt? Nekem ez inkább dicséret! Te beszélsz kompromisszumról, amikor folyton én engedek? Nem gondolod, hogy kicsit merevek az elvárásaid?
Kérlek, légy megértőbb, és lazíts az évek alatt megszilárdult, a munkád végzését akadályozó elveiden!
Reményekkel telve,
Szemes Krisztián”
