SZERDA, JÚLIUS 6.

BÁN ZOLTÁN

RENDŐRNYOMOZÓ

részére

 

Kedves Őrnagy Úr!

 

A mellékelt feljegyzések (hangfelvételek szerkesztett szövegei, illetve két levél és egy képeslap másolata) Szőke Zoltán meggyilkolásával kapcsolatosak, azzal az esettel, amelyet Önöknél próbáltam felderíteni. Tudom, sikerrel lezárták az ügyet. Azóta már mindenen túl vagyunk, minden elcsendesedett. Úgyhogy gondoltam, felesleges őrizgetnem ezeket a papírokat, de talán az Ön számára érdekesek lehetnek. Ha mégsem így volna, nyugodtan dobja papírkosárba az egészet, és felejtsen el engem is. De amennyire sikerült Önt, mint valóban kiváló szakembert megismernem, talán mégis megőriz jó emlékezetében.

Tisztelettel és barátsággal:

 

                                                                                                Dr. Gaál Péter

 

PÁSZTI ANDRÁS (1. rész)

Kárász Dezső (2. rész)

Ambrus Tiborné (3. rész)

 

 

 

 

 

 

ÖZV. BARTHA KÁLMÁNNÉ (SZÜLETETT JÓZSA ERNESZTIN)

 

 

KEDD, OKTÓBER 6.

 

 

Jöjjön csak, jöjjön nyugodtan! Foglaljon helyet, remélem, kényelmesnek találja majd azt a fotelt. A férjem kedvenc helye volt. Ebben üldögélt esténként, olvasta az újságot, el-elpipázgatott. Rá is gyújthat, ha jólesik. Én igazán hozzá vagyok szokva. Apám szivarozott, a férjem pipázott. Úgyhogy nyugodtan vegye elő, ha füstölni való kedve támad…

Szóval maga semmit sem szív? Szép, nagyon szép. Ugye, most ez a divat?...

Hallottam ám, hogy errefelé kérdezősködik. Tudja, itt a Nyírfa utcában gyorsan járnak a hírek. Maga volna tehát az a híres pesti ügyvéd. Meg kell hagyni, tényleg jó kiállású fiatalember maga, fiam. Nem csodálom, hogy a nők mind felfigyeltek magára az utcában. Én már bizony láttam egyet s mást, mióta kétágú vagyok, idestova hetvenkilenc leszek, de mondhatom, ilyen jóképű fiatalemberrel még tán nem akadt dolgom. Talán a Bánffy Pistire emlékeztet leginkább. Tudja, az katonatiszt volt. De erről tán nem is illik beszélni…

Maradjon csak nyugodtan ülve. Csak egy kis süteményt hozok. Ne kéresse magát. Fogyasszon belőle! Ne féljen, fiam, nem én sütöttem ezt a vacakot. Minek is nevezzem? Bezzeg nálunk otthon! Egy-egy születésnapi zsúron kislánykoromban! Tudja, micsoda sütemények voltak? Anyámnak nagyon sok receptje volt. És nagyon szeretett sütni. Azt sose engedte át a szakácsnénak. Pedig az mindig volt nálunk akkoriban. De a sütés, az más. Az neki szórakozás volt. Ünnep. Egyszer egy receptjét még az Új időknek is beküldte. Mikor az a nagy receptpályázat volt. Harmincegyben? Harminckettőben? Még nagyon kicsi voltam, az bizonyos. Milyen büszke volt aztán rá, hogy megjelent. Csak az apám morgott mindig. Hogy nem való az, hogy egy úriasszony nevét kinyomják az újságban. Na, aztán már nem volt úriasszony, tudja, negyvenöt után…

Nem, a receptek nem vesztek el, megvannak mind, egytől egyig. De én már nem sütök. Nehéz az már nekem. Amikor még élt a férjem, az más. Akkor minden hétvégén sütöttem valamit. Különösen a tortáimat szerette a Kálmus, Isten nyugosztalja. Maga biztos nem is tudja, milyen egy rendesen elkészített torta! Ezek a bolti sütemények! Nem is tudom, hogy merik eladni őket. De hát manapság a nép mindent megvesz. Bezzeg régen a boltos nem mert volna ilyet árulni. Leromlott a világ, fiam! Vagy csak én élek túl sokáig? Mindegy, most már nem sütök. Kinek is sütnék? Meg öregasszony jobban teszi, ha vigyáz. Mert mi van, ha valamit kifelejt az ember? Például a lisztet. Vagy a tojást. Vagy ha hypót teszek bele tej helyett? Vagy patkánymérget cukor helyett? Igaz? Öregekkel, azt mondják, minden megeshet. És nem csak öregekkel. Ugye? Ne féljen, azért én még nem vagyok annyira feledékeny. Bár ez is olyan, mint a krétai hazug esete. Tudja, amelyik azt mondja az idegennek, hogy minden krétai hazug. Lehet, hogy én is nagyon feledékeny vagyok, annyira, hogy azt is elfelejtem, hogy mindent el szoktam felejteni…

Hogy az édesanyjára emlékeztetem? Ne udvaroljon, fiam. Öregasszony vagyok, de szenilis nem. Mit akar tőlem, hogy ennyire kedves?...

Hogy Szőke Zoltán? Hogy az milyen ember volt? És ezt tőlem kérdezi? Honnan tudhatnám én azt? Csak a minap költöztek ide!...

Hogy már öt éve lenne? Szalad az idő. Hát a népek mindenfélét beszéltek róla. De gyakran az irigység eltorzítja az emberek látását. Nem lehet megbízni bennük. Azt is mondták, hogy fűvel-fával csalta a feleségét. Ez lehet, hogy igaz. Olyan fajtának látszott. Megjegyzem, maga se néz ki papucsférjnek….

Nőtlen? Igen. Az jó. Csak el ne felejtse, fiam, hogy a házi kosztnak is megvannak az előnyei. Különösen mikor már nem árt, ha az ember vigyáz magára…

Ami biztos, hogy ez nem házon belüli ügy volt. A felesége nagyon kedves asszony. És egyébként is, onnan soha egy hangos szó, nem sok, annyi át nem hallatszott. Itt hátul, tudja, összeérnek a kertek. Nem is hinné, miket hall onnan néha az ember. Akaratlanul is…

Ne nevessen, hát igen, néha tényleg azért ülök ki a kertbe kézimunkázni, mert szórakoztat, amit hallani lehet. Kifelé mind úgy néz ki, hogy micsoda jó házasság, valójában meg… De onnan soha. Vagy nagyon butuska az az asszony, vagy nagyon okos. Ezt én nem tudom. Már nemigen járok ki. Van egy asszony, aki gondoz engem, hogy így magamra maradtam. Bevásárol, megcsinálja a nagytakarítást. Az övé lesz itt minden, ha meghalok. Én meg csak ülök, kinn az ablakban, fél napokat elüldögélek, és nézelődöm. Gyönyörködöm a virágokban. Tudja, fiam, lánykoromban, otthon hatalmas kert vette körül a házunkat. Akkora rózsakert volt, hogy el lehetett benne veszni. Persze én még kicsi voltam. Mostanában gyakran eszembe jut, ahogy itt ülök. Látta, milyen szépek a virágaim az ablakom előtt? Persze így, késő ősszel már nem annyira. De július közepén jött volna! A Sárika gondozza azokat is. Az asszony, akit mondtam. Én meg nézem, hogy nőnek. És eltelik az idő. Elbeszélgetek az emberekkel, akik elmennek az ablak alatt. De mostanában mindenki siet. Csak tudnám, hová sietnek? Mintha lekéshetnének valamiről. Mitől félnek? Hogy túl későn találkoznak a halállal? Meg figyelem a gyerekeket…

Sajnos nekem ez kimaradt az életemből. Először még nem akartunk gyereket. Ebbe a világba? Aztán meg már nem sikerült. Ilyen az élet. Más eldobja magától a gyerekét, amit Isten adott neki. Aki meg szeretne, annak nem adatik meg. Miért van ez így? Ki tudja…

Ne sajnáljon. Jól megvoltam én mindig. Már elszámoltam magamban az életemről, és mindennap úgy fekszem le, hogy nyugodtan állok az Úr színe elé, ha ez volt az utolsó estém. Tévét se nézek. Igaz, nincs is. Nem azért, mintha szegény volnék. Futná rá. Meg ingyen is akartak hozni egyet. Csak úgy, barátságból. A második szomszéd. A tévészerelő. Mert, azt mondja, nem jó az, hogy én így mindenből kimaradok. De én nem akartam. Nem szeretem. Zavar engem az a nagy villogás. Ami fontos, a rádióból is megtudhatja az ember. Nem igaz? De maga, fiam, persze nem ezért jött. Hogy engem hallgasson. Megkínálhatom egy kis likőrrel?...

Látom én, hogy akar valamit. Mondja csak nyugodtan. Tudom én, hogy kicsit sokat locsogok ma. De már csak ilyenek az öregek. Azelőtt bosszantott, hogy miért van ez. Most már értem. Az ilyen magamfajta öregasszony inkább csak hallgat. Napokat is. Szemlélődik, gondolkozik. De ha aztán egyszer beszélni kezd! Na, miben segíthetnék?...

Hogy azon a délutánon? Elmondtam már a nyomozó uraknak. Nem beszélt velük? Még nem? A sok dolgomtól éppen elmondhatom újra. Nagy forgalom volt itt aznap. Öt óra körül…

Igen, csak körülbelül tudom, én nem hordok karórát. Először egy szőke nő loholt el arrafelé. Azt hiszem, terhes. Éppen kezdődő teherrel…

Igen, szőke. Azért tűnt fel, mert még sose láttam az utcánkban. Aztán, úgy negyed óra múltán egy sötétkék autó. Olyan bogárhátú. Az, Volkswagen. Végül meg, talán fél hat lehetett, akkor ment el az a piros autó. A Lada. A Pászti Bandié. És be volt törve a lámpája elöl. Még néztem is, mi történhetett, mert előző nap még ép volt…

Nem, nem tudom a rendszámot, de higgye el, eleget látom, hogy megismerjem. Azt volt. Évek óta azzal furikázik a Bandi. Beszélték is, miért nem cseréli ki egy olyan új fajtára. Opelra vagy mire…

Most mindenki olyat akar. Elment itt, egészen föl, a házukig. Még az ajtócsapódást is hallottam, ahogy kiszállt belőle. Na, aztán egy negyed óra múlva hallottam, ahogy indul. Krákogott a motor, azért figyeltem föl rá. Még ki is hajoltam. Mert a Bandi mindig olyan szép csendesen vezet…

Hogy ez mikor volt pontosan? Nem tudom. De hat óra még nem lehetett, mert pénteken mindig hatra jön a Sárika. És ő még nem volt itt. Pedig hozzá akár órát lehet igazítani. Nem egy nagy lángész, de legalább nagyon precíz, megbízható. Mégis jó, mert az ember nem szívesen enged be akárkit a lakásába…

Látom, már menne. Csak ezt akarta hallani? És mondja, legalább fontos?...

Pedig én nem is nagyon figyeltem oda. Épp csak megállapítottam, hogy itt megy a Bandi kocsija. Mert ugye az a fontos? A nyomozó uraknak is erről kellett újra meg újra beszélnem…

Jól van, örülök, hogy meglátogatott. És kár, hogy nincs felesége. Akartam volna küldeni neki néhány jól bevált, régi receptet. Mert mi lesz anyám sok szép receptjével? Sárikának nem való. De maga tetszik nekem. Ha megnősül, feltétlen hozza el a feleségét. Jó? De akkor aztán igyekezzék, fiam! Ha még megleszek, a feleségének ajándékozom az összes sütemény­receptet. Na, ne csinálja, fiam, menjen már…

 

 

 

 

KOLTAY GÁBORNÉ (SZÜLETETT BÍRÓ KATALIN)

 

 

 

KEDD, OKTÓBER 6.

 

 

Köszönöm. Jó volt veled. Van cigarettád?...

Nincs? Akkor add közelebb a retikülöm. Köszi. Maradhatunk még így? Tudod, nagyon utálom, ha szeretkezés után rohanni kell. Szerintem ez a legjobb alkalom egy kis beszélgetésre. Tudod, kedves, akit az ember magába fogad, azzal már nem muszáj alakoskodni…

Hogy lehet-e? De még mennyire! Ha nem így volna, én se lennék ott, ahol vagyok…

Hogy Zolival? Hát persze. Csak hallottál volna! Néha úgy jajgattam, mint egy elsőbálozó szűzlány. De meg is látszik a fizetési szalagomon…

Csak ne játszd meg magad. Te nem dobnád be, amid csak van, ha nő lenne a főnököd?...

Jó, neked nincs főnököd. Irigyellek érte. És ne hidd, hogy a fizetésért. Frászt! De ahhoz, hogy csinálhassam, amit szeretek, amihez értek, csak így lehet eljutni. Érted?...

Nem, én nem vagyok feminista. Rájöttem, a feminizmus legnagyobb hibája, hogy a férfinem egészét akarja legyőzni. De engem nem érdekel a férfinem. Legföljebb az a néhány alak, akitől az életem, az előmenetelem függ. És a nőkért, az összesért se vagyok hajlandó semmiféle önmegtagadásra, önfeladásra. Lehet, hogy van, aki úgy születik. Akinek az való. Akit az ilyen szélmalomharc boldogít. Akit kielégít, hogy mártírrá válhat. Tisztelet, becsület neki. De senki ne kívánja, hogy én is olyan legyek. Én más vagyok. Én győzni akarok. Én magam. És akarom a győzelmem gyümölcseit is. De ha most azt hiszed, hogy ezért a győzelemért majd idegen konyhákban patkánymérget szórok a más kávéjába, hát nagyon tévedsz. Nekem más fegyverem van a harchoz. Hogy elérjem, amit akarok. Mert én szépen akarok élni. Elegáns ruhákat akarok, élvezni egy jó teniszpartit, egy hideg italt, egy jó lovaglást. Látni akarom a világot. Azt akarom, hogy nekem tisztességesen előre köszönjönek, hogy elmehessek színházba, egy jó étterembe. Hogy a pincér udvariasan bánjon velem…

Nem, én nem vagyok olyan, mint Aranka. Engem nem lehet csak úgy kirúgni. Bevágni egy zugba, mint szegénnyel csinálta Zoli. Engem nem lehet elhajítani, mint egy piszkos kesztyűt. Hidd el, sajnáltam azt a kis nőt. Én, ha meg akarok szerezni valamit, az nem csúszik ki a kezem közül…

Igen, meg is fizetek mindenért rendesen. Nemcsak azzal, hogy néha olyanokkal is lefekszem, akik nem tetszenek. Akiket se testem, se lelkem nem kíván. Nem kell ezt eltúlozni. Ez a legkevesebb. Egy forró tus, és elfelejtem őket. Hanem idővel, energiával, ideggel fizetek. Tudod, te, mibe kerül, hogy én minden reggel úgy jelenjek meg a cégnél, mint egy menő call-girl? Pedig már nem vagyok húszéves. Hogy mi fáradság és idő összeszedni nálunk a megfelelő holmit! A cipőtől a fülbevalóig és a fehérneműig. Ne vihogj, légy szíves. Gondolj csak bele. Ez pont olyan, mint egy műalkotás. Minden elemének tökéletesen illeszkednie kell az egészbe. Különben menthetetlenül szétesik. A fenségestől a nevetségesig csak egy lépés, mondják. És egy harmincéves nő, nekem elhiheted, már gyakran áll közelebb a nevetségeshez. Neked fogalmad sincs, mi cirkusszal jár a manikűr, a kozmetikus, a fodrász, a torna, az úszás. Pedig ezek nélkül nincs semmi! Ez mind kell, hogy teljes legyen a kép, amit szeretek. Az álarc. Ami megadja nekem a lehetőséget, hogy alatta magam lehessek. Érted te ezt?...

Persze, végül megéri a dolog. Különben nem csinálnám. Láthatod, most is. Itt fekszem, és élvezem, hogy nő vagyok, és te férfi. Élvezem, hogy simogatsz. Hogy veled vagyok. Azt hiszem, a legtöbb nő ott rontja el az életét, hogy fél vagy szégyell nő lenni. Hogy dugdossa önmagát. Ahelyett, hogy vállalná. Hogy van lába, feneke, hasa, melle, nyaka. Hogy vannak vágyai. Nem tudom, hol rontjuk el. Talán még gyerekkorban. Vagy amikor az ember kezd nővé válni, és azt hiszi, szégyellnie kell, hogy megváltozik? Hát én nem szégyelltem soha. Mint ahogy most is vállalom, és nem szégyellem, hogy itt vagyok, mert ezt akartam. Kíváncsi lettem rád. Kíváncsi lettem, milyen lehet veled. Láttalak, amint jössz-mész a cégnél. A nők meg majd összepisilték magukat a gyönyörűségtől, ha szóba álltál velük. És én tudtam, úgyis akarsz majd velem is beszélni. Hát elhatároztam, hogy lefekszem veled…

Ó, kisváros ez! Könnyű volt megtudni, hogy itt laksz a szállodában. Egy kis kedvesség meg pénz a recepción, és még föl is kísértek, nehogy eltévesszem az ajtót. Így. Remélem, nem okoztam csalódást. Vártak már így szerelemre készen? Kaptál már ilyen meglepetést?...

Zolival se volt rossz. Bár hozzá kell tennem, mostanában ritkán kellettem neki. Volt egy új szerzeménye. Egy kis ápolónő a kórházból. De különben nem volt rossz szerető. Csak jó se. Ami a dolog technikáját illeti, nagyon képzett volt. Túlságosan is, csak nekem nem volt igazán kedvem soha hozzá. Mindig úgy éreztem, valami győzelemért pedálozik az ágyban is, mintha valami meccsen lettünk volna, és ő fél szemmel mindig a közönségre sandítana. Nem tudom jobban elmagyarázni…

De ha egyszer ez volt az ára annak, hogy én legyek a főmérnök titkárnője? Miért, te nem fizetsz mindenért? Én is fizettem. És hidd el, jó titkárnő vagyok. Beszélek angolul, franciául. El tudom rendezni a dolgokat, nem felejtem el a határidőket, ott vagyok, ha kell, de tudok a háttérben maradni vagy éppen eltűnni is, ha épp arra volna szükség. És leszek is, nem kell féltened. Ha kell, leszek én pirulós szűzlány, ha az új főmérnök azt szereti. De a helyemet nem adom. Sőt. Két év múlva nyugdíjba megy Rózácska. A főnök titkárnője. Találkoztál vele?...

A nagyfőnök jobb keze. Lehet, hogy azt a helyet még megcélzom. Nehogy most erkölcsi prédikációba kezdjél! Először is, mert semmire se jutnék, ha nem zsák a foltját találná meg. Igaz? Aki megkap, meg is akart kapni. Biztos vagy benne, hogy nem lenne szebb, békésebb a világ, ha az emberek szabadon, szépen szerethetnék egymást?...

Jó, nem akarom elterelni a beszélgetést rólam. Látom, mégis van benned valami gátlás. Figyelj! Ha elvetetném magam a nagyfőnökkel, akkor erkölcsös lennék? Mert a közfelfogás szerint igen. A nők ma inkább családokat dúlnak szét, gyerekeket tesznek tönkre, ölnek, rúgnak, harapnak. Tehát inkább egyben fizettessek egy bolonddal egy egész életen át?...

Csak erről nem illik beszélni. Mint ahogy arról sem, hogy mi nők mind a mai napig csakis az ágy segítségével tudunk érvényesülni. Csak az a kérdés, hogy egy nő képes-e élni azzal a hatalommal, ami a testében rejlik. Én jól megtanultam ezt a leckét. Láttad volna Zolit, aki pedig igen nagyra volt a képességeivel! Hogy udvarolt, hogy pitizett, ha egyszer-egyszer úgy döntöttem, nem játszom meg magam, és észrevette, hogy nem volt jó nekem vele. Valósággal megszállottja volt annak, hogy ő milyen jó. Hát én hizlaltam a máját. De ha valamivel feldühített, csavartam egyet rajta. Így, ni. És kész! Cinikusnak tartasz? Lehet, hogy igazad van…

Néha én is úgy érzem, kicsit kiürültem. Ez a sok kötelességből szeretkezés elrontja az igazi élvezetet is…

Veled? Remélem, nem akarod, hogy eljátsszam, te vagy az első férfi az életemben? Hogy előtted ilyen jó még soha, senkivel. Ezt különben minden férfi beveszi. Még amelyik tiltakozik is ellene, egy idő múlva már maga is hiszi, hogy ő mennyire remek…

Tényleg nem értem, mit akarsz. Mondtam, hogy jó volt veled. Örülök, hogy megleptelek magammal. És persze magamat veled. Remélem, te is örülsz…