A tettesek szemszögéből

Ungváry Krisztián A Horthy-rendszer mérlege című monográfiája 2012-ben jelent meg a Jelenkor Kiadó és az Országos Széchényi Könyvtár közös gondozásában. A fiatal szerző, aki történész körökben egyre nagyobb megbecsülésnek örvend és a Horthy-korszak egyik szaktekintélyének számít, új szemléletű történeti munkával állt elő, melyre itthon még kevés példa akad. A Horthy-korszak antiszemitizmusát és a deportálásokat Ungváry immár nem az áldozatok, hanem a tettesek felől vizsgálja, pontosabban az ő céljaikat és motivációikat igyekszik megvilágítani. „A magyar zsidóság történetének és a holokausztnak számtalan megközelítési módja és értelmezése létezik. Részemről a kérdést a társadalom nemzsidó részének oldaláról vizsgálom, célom nem csupán az eseménytörténeti rekonstrukció, hanem a tettesek tevékenysége alapján a magyar holokauszthoz vezető út bemutatása és a diszkrimináció dinamikájának vizsgálata” – írja a szerző bevezetőjében.

A huszadik század holokauszt-irodalmára egyfajta áldozatközpontúság és eseménytörténeti megközelítés jellemző. Egy tragikus és nehezen értelmezhető történeti korszak vizsgálatához és főleg kibeszéléséhez azonban több lépcsőfokon keresztül vezet az út. Az időbeli közelség, a személyes érintettség általában az áldozatokat és hozzátartozóikat helyezi előtérbe. A távolabbi múlttá válás más nézőpontokat, komplexebb vizsgálódásokat is megenged. Ezek, anélkül, hogy átértékelnék a történeti katasztrófát vagy figyelmen kívül hagynák az áldozatokat, a tettesek szempontjait írják le és minősítik. Erről Ungváry a következőképpen vall: „Mindez nem azt jelenti, hogy az antiszemitizmus csupán szociológiai érvekkel megmagyarázható, hogy ne volnának más, így irracionális okai is, de csupán irracionális okokkal véleményünk szerint nem írható le a zsidóellenesség”.

A könyv valójában nem a Horthy-rendszert mutatja be, hanem e korszakot és emberének viszonyulását a zsidósághoz. Ennek megfelelően vizsgálja a szerző a politikai hatalmat és a „nemzsidó” társadalmat. Az alcímben megjelenő szociálpolitika terminus élesen elüt a korszakkal rutinszerűen összekapcsolt fogalmaktól, mint a diszkrimináció és az antiszemitizmus. Erről a következőket írja Ungváry: „A kifejezések közti összefüggések létjogosultságát a huszadik század totális diktatúrái teremtették meg. Szociálpolitika egyúttal mindig újraelosztást is jelent, és az újraosztás legszélsőségesebb formája a hátrányban részesítettek megsemmisítését is eredményezheti.”. Kegyetlen mondatok. Sokkal nehezebb a holokauszt tényével úgy szembenézni, hogy az állami szintű gazdaságpolitikai lépés. Nem rejlik mögötte mitologizálható, démonikus erő, abszolút gonosz, csak egy államgépezet és annak világos érdeke.  

„A társadalompolitika és faji alapú kirekesztés közötti összefüggéseket szinte egyetlen magyar szociálpolitikával foglalkozó szerző sem tárgyalta” – állítja Ungváry, és a könyv egyik nagy érdeme ezeknek a történeti „toposzoknak” (pl. antiszemitizmus) objektív vizsgálata statisztikai adatok segítségével.

Az első ilyen kiemelt téma, több fejezeten keresztül: a „zsidó tőke” szerepe. Ungváry távolról indít, a Bevezető fejezetet követő első rész –  A magyar ellenségkép átalakulása és a liberalizmus értékvesztése – a zsidóság társadalmi szerepének és megítélésének gyökereit kutatja. A szerző hangsúlyozza, hogy a zsidóság a modernizációs folyamatokban meghatározó szerepet töltött be, hiszen a hazai németség mellett ők adták a polgárság egyik alappillérét: „A kortársaknak úgy tűnhetett, mintha egy sohasem kimondott munkamegosztás jött volna létre: a hivatal a dzsentri fiatalok elhelyezkedési területe lett, az úgynevezett szabad értelmiségi pályákat pedig zsidó és német asszimilánsok töltötték be” – idézi könyvében a történész Szabolcs Ottó gondolatát.

A második fejezet a zsidóság helyzetét vizsgálja Magyarországon. Az alfejezetek a megközelítés szempontjait határozzák meg, úgymint: szociális és társadalmi helyzet; gazdasági helyzet és a faji alapú szociálpolitika kezdetei. A szerző itt is főként statisztikai adatok elemzésére támaszkodva vonja le következtetéseit: „A keresztény keresők összesített nemzeti jövedelme évi 780 pengőt tett ki, míg a zsidóság esetében ugyanez az összesítés (amelyben a legszegényebbtől a leggazdagabbig mindenki benne foglaltatott) 5200 pengőre rúgott. Az antiszemita publicisztika erre alapozta azt az érvét, hogy a zsidók átlagban hétszer több pénzt keresnek, mint a keresztények”. Az adatok nem tévesek, a mögöttük álló társadalmi viszonyok ismerete nélkül azonban igen manipulatívan lehetett értékelni és értelmezni azokat.

Ungváry Krisztián (Fotó: Polyák Attila)

A másik történelmi toposz, amelynek vizsgálatában Ungváry elmerül: a zsidóság és a kommunisták szoros kapcsolata a két világháború között. Erről a következőket olvashatjuk: „…az alacsony taglétszám következtében jóval országos arányukat meghaladva képviseltették magukat [ti. a zsidóság]. A Tanácsköztársaság 45 népbiztosa közül 31 volt zsidó származású (ebből négy korábban kikeresztelkedett), az illegális kommunista párt vezetői szintén zömmel zsidók közül kerültek ki.”Ezek alapján megállapítható, hogy a zsidóság – értelmiségi arányát tekintve – a szélsőbaloldali mozgalmak vezető pozícióit töltötte be, és a női emancipációs törekvéseket is felölelve „az aktív szélsőbaloldalnak mintegy harmadrészét tehett[e] ki…” Arra azonban, hogy milyen módon kerülhetett a zsidóság kapcsolatba a szélsőbaloldallal, nem kapunk választ a könyvből. Ungváry végkövetkeztetése mindössze ennyi: „Megállapítható, hogy a zsidó bolsevizmus mítosza mögött valós, ámde torzultan értelmezett társadalmi élmények is húzódnak”.

A könyv negyedik fejezetétől a tizenhetedik, záró fejezetig (Utószó) hangsúlyossá válik az eseménytörténeti megközelítés, de végig azzal a koncepcióval, hogy az események főleg szociálpolitikai és gazdasági intézkedések, céljuk pedig az állam részéről a zsidók anyagi javainak megszerzése és újraosztása. A „kényesebb” témákat sem kerülte meg a szerző, így külön alfejezetet szánt például Az egyházi antiszemitizmusnak (7.1), vagy Horthy Miklós napjainkban is megosztó személyének (15.4).       

A hosszas kutatómunka eredményeként megszületett könyv nemcsak szembenézés múltunkkal, hanem annak bizonyítása is, hogy az önmagukban sokszor nehezen értelmezhető adatok és események új kontextusba állítva az alaposabb megismerést szolgálhatják. Ungváry Krisztián könyve tartózkodik a moralizálástól, statisztikai adatokra támaszkodik, érthető nyelvezettel segít betekinteni a Horthy-korszak kulisszái mögé.

Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer mérlege. Diszkrimináció, szociálpolitika és antiszemitizmus Magyarországon. Jelenkor Kiadó, 2012. 

Garaczi Zoltán