Szétrobbantott világ, irodalom

Prózai „üres” oldal – ezt olvashatjuk Nagy Zopán Próza-Vers-Esszé-Montázs (Válogatott írások) című kötetének első lapján. Olyan ez, mint a lélegzetvétel az alámerülés előtt, a tengerbe ugrás előtti pillanatban, és ahogy továbblapozunk, beigazolódik ennek szükségessége. Hiszen mélyvízbe kerülünk rögtön az első versben:

 A pont, ami (pont nem érzékelhető) pont: / a vizuális teremtés mögötti szem. / =Szem – pont = / rejtőzködő (isteni?) szubsztancia: / a kezdetésvégseholsincsörökjelenközepén.”

A „prózai »üres« oldal” a zopáni világ alkotótere, mely egyúttal átnyúlik vagy megkettőződve felbukkan a „kezdetésvégseholsincsörökjelenközepén”, ahol atomjaikra robbantott betűk, egymásba hajló hangok, ismeretlen istenek, szellemalakok, démonok és az aranykor kifordítottjának sokszínű képei léteznek. Hátborzongató mélység, fennkölt magasság, modern harmónia és anarchikus szétesettség, bölcselkedés és artikulálatlan felkiáltások egymás mellett élnek a szerző világában.

Nagy Zopán írásaiba alámerülni nem kis feladat, kihívás, mindig valami újat, szokatlant adó út. Néha talán túlzóan is az, időnként zavaróan sokrétű, túlburjánzó a kötet. Keverednek a dadaizmus és a szürrealizmus elemei, a külső és a belső, a konkrét és a fogalmi, a világ szétziláltsága markánsan jelenik meg Nagy Zopán költészetében és prózájában egyaránt.

Asszociációk és abszurd helyzetek sorfalán át vezet az olvasó útja, a testet-lelket kifordító sajátos erő a „héj alatti” világba enged betekintést, a zsigerek mélyén kavargó szorongások, kívánságok, felismerések közé. A megszólaló pedig az arccal szinte már eggyé nőtt maszkok lefejtésén fáradozik iróniával, humorral, botránkoztatással, tragikummal, bármivel, ami kimozdít egy kicsit a megszokás posványából. Egyszerre vetkőzik és rejtőzködik, akárcsak a könyvben lévő, saját munkáiból válogatott performance-fotók alakjai.

 A versekben egy-egy hívószó indít el gondolatáradást, ami addig nem nyugszik, míg teljesen ki nem csontozott egy fogalmat, képet, tárgyat, például a babakocsit, a biciklit, az ürességet, a tükröt, a verset. Éber álomban írt szövegek ezek, nem olvasóbarátok, tömények, tömörek, egy lélek belső üvegfalának rajzolatai. „Áthallható”, átjárható textúrák, a kötetben szereplő műveknek közük van egymáshoz, párbeszédet folytatnak, mint például a Szentkuthy tiszteletére írt ciklus versei. Nagy Zopán sajátos etimologizálásával kortalan, irreális figurává válik, koravén gyerekké vagy gyermeki felnőtté, nehéz lenne megmondani. A hömpölygő víziók egyértelműen Joyce világát idézik.

Nagy szerepet kap a művekben az esetlegesség, a szimultán technika, a rétegek finom összhangja, egymásba simulása, az álomképszerű betét, mely mind a versekben, mind a prózai művekben egyfajta finom hártyát, fátylat von a szövegtest köré:

„(Az álmokról beszélni igen nehéz, hiszen ők beszélnek rólunk – ha helyesen hallgatózunk…) Hő terjengett, majd hidegrázás, s kívülről láttam, hogy homlokom áttetsző üveg (akár egy kirakat), és nyomom hozzá a falhoz, mely szintén egyre üvegesebb, s kintről már szemek tapadnak felém, hogy nézzék fejem bensejét… Teljes erőmből próbáltam homlokomat szilánkossá törni a falon, hogy csak törmelék-gondolataim maradjanak… Valahogy így ébredtem.”

A kötet rendkívül gazdag műveltségi anyagot robbant szét és épít egybe. Több nagy író, gondolkodó előtt tiszteleg a szerző egy-egy írásával, elismerve ezzel a szellemi háttér folyamatosságát, illetve egy-egy „mester” hatását műveire. Nyomon követhetjük a Pelevintől származó inspirációt a Kristályvilágbanés a Mítosz-grimaszban, a Joyce-hatást a Fél-álmok és napló-részekben, Erdélyi Miklós szellemi örökségét Az ismeretterjesztés költőiségének szükségességéről című írásban, Weöres Sándor szövegeinek nyomait a Despotov és Pelevin üdvözlésében, vagy Füst Milán tiszteletét a Hábi-szádi monológokban. Szentkuthy Miklósnak pedig többek között a Non-szensz című versével állít emléket:

Non-szensz (Montázs Szentkuthy Miklós Narcisszusz tükre című regényéből – részlet)

„Irrealitás-teljességem zöld

Áldozati füst az éjszakában…

Realitás-teljességem kába - -

S kútfőm mélyén párolog a váram…

Sötétnek láttam minden szerelmet:

Ellenkező erőkkel fonnyadtak

Világ-okádó paradoxonok* - -

Erkölcsi ájulás a tudatban…”

Nagy Zopánt, ahogy a fent megidézett mesterek némelyikét (Weöres, Szentkuthy, Joyce) megérintették a zen buddhista hagyományok, hatásuk érezhető a Próza-Vers-Esszé-Montázsban. A szerző témája lényegében mindig önmaga, amit nem lezárt gömbként, inkább sokfelé ágazó, bejárandó útként értelmez. A keleti bölcselet egyszerre légies és szigorú világa, a direkt humor, a néhol szarkasztikus önmagunkra-ébresztés ihlette szövegnek nincs csattanója, magvas konklúziója, inkább minden megfoghatatlan és nyitott, befogadó, mint a tan. A „Szavakon túli tanítások” című írásában Nagy Zopán a zen buddhista mesterek rövid történeteinek stílusában foglalja össze gondolatait:

„Cseng érdeme

Egy szép napon száz szerzetes zarándokolt el a nagy Má-hoz. Fegyelmezetten leültek a Csarnok udvarába, majd kérdéseket tettek föl a Mesternek…

- „Ma nagyon fáradt vagyok”…- válaszolta mindenkinek, akik a Tanítás  

Lényegéről és Bodhidharmáról, a Tökéletes pátriárkáról érdeklődtek…    

- Ekkor Cseng szerzetes, két társára mutatva így szólt a Nagy Má-hoz:

- „Fa-Jen feje fekete, Fe- Feng feje fehér!”  

- A Mester erre így válaszolt: „Cseng ugyan féllábú, de az útra rég rálépett…

Ti nagy kerülővel térjetek haza… --- --- Én, Ma: alszom.”

A nyitó „Prózai »üres« oldal” után nem meglepő, hogy a kötetet záró darab az Utó (elő) szó, avagy „Azaki Nemazaki gondolatai”. Esszenciája ez a Próza-Vers-Esszé-Montázsnak, melyet a szerző mintegy kívülállóként értékel, a játékosságot, konkrétumokat, a ködösnek tűnő, és az olvasó számára sokszor valóban ködös utalásokat is kiemelve:

„ A szerzőtől mindazt személyesen tudom, más felől sejtem, hogy e válogatása a kezdet – és befejezés-nélküliség műfaji rétegződésein, átjárásain innen és túl: a tudatos köztességeket is meglebegtetve, szabadon keretezve nyilvánul meg, úgy, hogy „könnyedebb” ( kiállítás-megnyitó; pornó-novella…) és „közölhetetlenebb” (joyce-i metanyelv-fortyogású gyönyör-áradat; szanszkrit tündérmese-montázs..) darabok is helyet kapjanak az idézet(t) világok mámoros boncolgatásával(…)”

A Próza-Vers-Esszé-Montázs (Válogatott írások) szöveg- és gondolatfolyama hömpölyög tovább fotókban, álmokban, ébredésekben és ébresztésekben, a látható és láthatatlan világokat felépítő igék szétrobbantott részecskéi között. Tanulságos olvasmány a kötet mindazoknak, akik szeretik darabjaira szedni és új formákban összerakni a valóságot, és nem ijednek meg, ha észreveszik, hogy a sok kanyar és útelágazás után még mindig csak az első kilométerkőnél tartanak.

Nagy Zopán: Próza-Vers-Esszé-Montázs (Válogatott írások), Magyar Műhely Kiadó, 2012.

Csepcsányi Éva