Ugrás a tartalomra

„Együnk meg engem!”

Termál illatú, páradús levegő fogadja a kötetbemutatóra érkezőket az első emeleten, a Gellért Szálló Zenetermében. A várakozók között mit sem sejtve surrannak el a fürdőbe igyekvő, köpenyes-papucsos szállólakók, miközben a spa szomszédságában lévő zeneterem lassan megtelik kíváncsi emberekkel. Az est főszereplője a Scolar Kiadó gondozásában megjelent, A házikedvenc című könyv. Megkezdődik a rendhagyó kötetbemutató performance: Szemenyei János színész énekli el zongorakísérettel a könyvbeli történet alapjául szolgáló horror-vígmusical nyitányát. Mintha Frankenstein vendégei lennénk: olyan hangulatot idéz meg a dal, majd az azt követő tébolyult nevetésre színpadiasan bevonul a szerző, Karafiáth Orsolya. Külseje illik az atmoszférához: szőke paróka, aranyszínű estélyi.

 

Aranyban

Különös, ha egy musicalből készül regény. A Kiss Noémivel folytatott beszélgetésből kiderül: Orsi 2009 óta dolgozott egy történeten, mesekönyvet tervezett. Amikor Bella Máté zeneszerző megkereste a Madách Színház musicalpályázatának gondolatával, ezt az ötletet szabta át. Az alkotópáros Macskadémon című darabja végül harmadik helyezést ért el a pályázaton. Az új kötet a musical prózai átdolgozása: a történet ugyanúgy egy budai villában játszódik, ahová a harmincas éveiben járó újságírónő, Orsi beköltözik Rigó nevű cicájával, s egyre különösebb helyzetek, történések áldozata lesz. A villa különc lakói egyenként elevenednek meg az est folyamán: Szilas Rita (La Masni) a könyvhöz készített illusztrációk felhasználásával egyedi ruhakollekciót álmodott a hét minden napjára, így vonultatva fel  A házikedvenc öt fontos szereplőjét, a kötet szinopszisát is felvillantva. A kollekció darabjait a szerző rokonai, barátai, alkotótársai mutatták be.

Az első ruha azt a jelenetet ábrázolja, amikor Orsi megtalálja álmai otthonát a budai villában, a modell Kiss Noémi. A másodikat Gazda Zsuzsa viseli, ezen a gonosz szerelő látható. Bartlett-Karafiáth Melinda Metta a pokoli, izmos svéd nőt jeleníti meg, Legát Anna Franciska kreációjának témája a főhősnő küzdelme a kilókkal, ahogyan Orsi kihízza az „univerzumot is”. Végül Hevesi Judit ruháján Bori néni jelenik meg, s az illusztrációt látva világossá válik, hogy Karafiáth Orsi is a külcsínre sokat adó öregasszonynak öltözött ma este.

 

"Itt végre új életet kezdhetek!"

A Kiss Noémivel folytatott beszélgetésből megtudjuk, hogy a névegyezés (Orsi, Rigó) a kötetben nem véletlen: a történet valójában a szerzőről szól, s ahogy jobban megismerjük az egyes szereplők jellemvonásait, Orsi is bevallja, hogy egy kicsit mindegyik karaktert megtalálja magában. A cselekmény során a szereplők lába alól egyre jobban kicsúszik a talaj, kezdenek tönkremenni, s bár az olvasó jól szórakozhat, azért minden helyzetben ott lapul a szorongás, a gonosz erő.

Majd néhány dalbetét következik, s a könyvhöz készített trailer: a fali kivetítőn Dala Gábor videójának képkockái peregnek, rajta Orsi szerepében Orsi, ahogy – szó szerint – degeszre eszi magát. A filmhez írt „fitneszköltészeti” dalszöveg is eredetileg a musical egyik darabja, azonban itt alkalomhoz illő, új zenei hangszerelést kapott. A szükségletből betegséggé vált evés visszatérő téma az est folyamán, a kötetben is hangsúlyos szerepe van. Mint kiderül: a szerző maga is küzdött evészavarokkal, a történet elmesélése valamelyest terápia is. Karafiáth szerint a kövér lány a mai napig benne van, ez a kötet voltaképpen feldolgozás, leküzdés.

 

Feszül

Az est főszereplője, a könyv tárgyként is hangsúlyosan jelen van. Az illusztrátor, Filó Vera és a szerző szerint kép és szöveg mellérendelő viszonyban van egymással. Mindenesetre a bemutatón igaznak tűnik Kiss Noémi állítása: karmol és harap ez a könyv. Nevettet, de szorongást is gerjeszt, mint egy kiszámíthatatlan macska – a házi kedvenc. Különös stílus, amely mögött végig a szerző személyisége lapul meg. „Minden én vagyok, és semmi se én.” – mondja Karafiáth.

 

Házikedvenc (Szemenyei János)

Fajgerné Dudás Andrea Júlia festő és „eat art” művész pillecukorból női torzót készített az estre, Raj Ráchel cukrász pedig egy tortát, amelyen a kötettel harmonizáló, fekete alapszínen Karafiáth Orsi fotója díszeleg. A nő- és testközpontú társalgás után frappáns az est zárómondata: „Kedves vendégek, hát akkor együnk meg engem!”. Kultúrafogyasztó emberek: szimbolikusan kebelezzük be a szerzőt – a fogyókúrában is a mell fogy el először.

 

 

 

Kadlót Nikolett

Fotók: Molnár Márton

A képekért a Scolar Kiadót illeti köszönet.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.