Macskák, babák, szorongás

A Moha kávézó hangulatos növényfala elé ült ki az est két beszélgetőtársa, valamint itt állt a zongora is, amelyen Bodrogi Éva kísérte a regény soraira írt dalokat. Czapáry Veronika mindjárt a műsor elején leszögezte, hogy nem könyvbemutatón ülünk – hiszen e célból már két eseményt szervezett a művet megjelentető Scolar Kiadó –, hanem beszélgetésen; ennek megfelelően csakugyan jó diskurzus kerekedett közte és Karafiáth Orsolya között. A regény anyagán túlmutató, fajsúlyos témáknál kötöttek ki, de azért a „kályhától” indultak, és Veronika elmondta, miként született a Megszámolt babák.

A szerző mellett néhány baba is „fellépett"

Czapáry úgy érezte, előző regényében, az Anya kacagban nem tudta kellő mélységében kifejteni a témát, ezért hozzáírt még húsz fejezetet. (Ami egyébként egy elkerülő manőver is volt a mű szükséges lezárásához, mivel a befejezés számára mindig komoly gondot okoz – vallotta meg az írónő.) A Jelenkor Kiadó vezetője, Csordás Gábor javasolta, hogy válassza le e fejezeteket a regényről – ebből született azután a Megszámolt babák. „Az Anya kacagban megszólaltatott kislányhangot akartam felerősíteni” – fogalmazott Czapáry, aki úgy látja, teljesen más könyv lett végül „elődjéhez” képest e mostani regény.

A beszélgetőtársak

A hangot szó szerint hallhattuk is: Bodrogi Éva operaénekes zongoraimprovizációkra előadott dalaitól – hogy profánul fogalmazzunk – még a kiskanálcsörgés is abbamaradt a Moha kávézó asztalainál. Évát egyébként a Krétakör Made in China című előadásában ismerte meg Veronika, mint mesélte, és az énekesnő szuggesztív előadásmódja, nem utolsósorban a regény soraira komponált dalok hangszerelése mesterien adták vissza a zene nyelvén a mű fojtogató légkörét.

Bodrogi Éva éneke operává varázsolta a szöveget

A babák egyébként már az Anya kacagban is megjelentek, vagy ugyanígy Álmosom, az alvópaplan „alakja” – Karafiáth Orsolya jó érzékkel firtatta, honnan jött ez az erős inspiráció a babák szereplővé, majd ezúttal főszereplővé emeléséhez. Az új regény központi figurája ugyanis a nyolc baba, illetve az elbeszélő – tette hozzá Karafiáth –, akit valójában kilencedik babaként is számolhatnánk, annyira közéjük tartozik és társuk. Czapáry válaszul macskáiról mesélt (a regény megírása idején nyolcan voltak, most kilencen), amelyek szorongásai, aggodalmai állandó „tárgyaiként” veszik körül. Az ihlet egy traumatikus élményből származik: amikor kertes házba költözött, a szomszéd kutyája elkapott és megölt két macskát. Bár ezek épp nem a sajátjai voltak, de az állatok borzalmas halálüvöltésének fültanúja volt. „Hetekig hallottam még utána azt a szörnyű hangot, és éltem át a tehetetlenséget” – mesélte az író, akiben olyan mély nyomot hagyott ez az eset, hogy megfogant benne a történet magja.

Karafiáth Orsi harmonizált a babákkal

Csakhogy a regénybeli elbeszélő kislány korántsem anyai-védelmező szerepben tűnik fel, sokkal inkább egyenrangú a babáival – észrevételezte Karafiáth. Veronika szerint a szorongás a közös motívum regénybeli elbeszélője és saját története között, melyben a macska–baba párhuzam adja magát, és bár a regény megszületett, a macskákat azóta is nagyon félti, „a szorongásom nem oldódott” – jegyezte meg, hozzátéve: lám, az írás nem terápia.

Karafiáth Orsi nem hagyta magát ilyen könnyen meggyőzni a párhuzam nyilvánvalóságáról, hiszen – folytatta érvelését – a macskák öntörvényű lények, a babák viszont mozdulatlanok és engedelmesek. Ez csak a látszat – reflektált Czapáry, mert a gyermekek világában nem azok. Winnicott Játszás és valóság című művében a pszichológus a kezdeti tárgyak fontos szerepéről beszél a gyerekek életében. Ezeken az úgynevezett anyahelyettesítő eszközökön keresztül tanulja meg a kisgyerek a tárgy állandóságát, de addig is a számára fontos tárgyak élő, átlényegült, lélegző valóságdarabok.

Nem mindenben értettek egyet, és épp ez volt a jó

Karafiáth rákérdezett az elbeszélő korára is – érdekes módon, míg számára egy, a húszas évei vége felé járó, érett, visszatekintő és a mondandóját felülről szerkesztő narrátor jelent meg olvasás közben, Czapáry más szemszögből formálta a szöveget. Az ő interpretációjában ugrál az idő, és a legkorábbi emléknyomoktól, a kislány kétéves korától rögzíti gondolatait. Mint Veronika elmondta, sokat segítettek a könyv szerkesztői a hiteles gyereknyelv megtalálásában. Vannak visszatérő alapmotívumai is a regénynek, melyekből Karafiáth kettőt emelt ki a beszélgetés során (ám a felírt kérdések sokaságából látszott, hogy igen tág értelmezési tereket nyithatna meg a regény, ha az idő nem szabna korlátokat). A hisztéria és az evés egyaránt központi szerepet játszik a főhős kislány életében. Czapáry ismét lélektani magyarázatot adott: Melanie Klein szerint fejlődésünk orális szakasza későbbi létünk, időérzékünk és szorongásaink meghatározó alapja.

Ám e kislánynak nem épp csak „alapszorongás” jut (amelyhez Czapáry oly hangsúlyosan visszatért többször a beszélgetés során) – provokálta konstruktívan a szerzőt Karafiáth Orsolya: terrorszellemű nagymama, ezer watton égő anya, családi tragédiák sora… Ez a gyerek az anyatejjel szívta magába a rettegést – állapította meg Orsi, mintegy visszakanyarodva az oralitás témájához. Czapáry kitartott amellett, hogy a szorongás mindannyiunk alapélménye. – Nem, nem mindenkié! – szólt közbe e ponton Karafiáthot támogatva még a zongoránál ülő Bodrogi Éva is, de az írónő úgy látta: sokan legfeljebb elfojtjuk vagy elfelejtjük a gyerekkori traumákat, viszont mindnyájan átéljük őket. Tény azonban, hogy a regényben e lelki megrázkódtatások a családi örökségek révén generációról generációra halmozódnak, felerősödnek.

A zongora lefedett billentyűzettel is működött: tenyérrel ütve, dobként

A beszélgetés itt elkanyarodott a családi erőszak és a nők bántalmazásának kérdésköréhez, melynél hosszasan és szenvedélyesen időzött az író, ám a súlyos téma önálló estét érdemelne. A regény e vonatkozásaiban fontos a megdöbbentő társadalmi tanulság, melyet Czapáry is hangsúlyozott: a bántalmazottaknak, ha beszámolnak környezetüknek az őket ért abúzusról, a legtöbben nem (vagy csak nagyon későn) hiszik el a történteket.

Ennek kapcsán érkeztek meg a beszélgetők Czapáry feminista szemléletéhez, illetve a Karafiáth-idézte írásához, mely az Irodalmi Centrifuga című internetes lapban jelent meg. Ebben a cikkben – mely később egy angol nyelvű tanulmánykötetben is megjelent – az író azt fejtette ki, miért nem jó Magyarországon nőnek lenni. Czapáry, mint elmesélte, a Pécsi Tudományegyetemen találkozott először a feminista irodalomtudománnyal, amely hatalmas felismeréseket jelentett számára. És miután e témánál is elmélyült átéléssel fejtette ki a nézeteit, Karafiáth mintegy feloldásul tette fel a búcsúkérdést: „De ugye nem csak nőknek ajánlod a Megszámolt babákat?” A szerző természetesen nemmel felelt. Feminizmus ide vagy oda, „az irodalom nem férfi vagy női – fogalmazott Czapáry –, nem lehet eszerint megkülönböztetni Pilinszkyt vagy Erdős Renét. A probléma csak az, hogy míg Pilinszky tananyag az iskolában, Erdős Renét sehol nem tanítják” – sommázta a kortárs szemlélet kritikáját az írónő, majd az est zárásaként felolvasott egy részletet új regényéből.

Szöveg és fotók: Laik Eszter