Ugrás a tartalomra

 

Tuzai István: Teremtő terek – Arnulf Rainer és Baranyai András művészete

 

TUZAI ISTVÁN
TEREMTŐ TEREK – a tettenérés drámája
Arnulf Rainer és Baranyai András művészete
 

 

Mediális felülírás 

A mediális felülírás önmagában is jelent valamit és minden esetben narratív értékkel bír. Soha nem önmagában, hanem önmagára reflektálva, annak rejtett fonákjaként, kibővítve jelenik meg a ráhelyezett gesztus által. Az önmagukat visszatükröző jelentések, képrétegek mindegyike jelent valamit, ez együtt több mint, az önmagában való megnevezése. A „világ”, melyet átkarolnak a két pólus közötti tér, ahol képet alkotó „események” maguk is nyelvet alkotnak. A többletjelentés az „átmenet választóvonala”, utal a láthatatlan „másikra” annak átdolgozásával, és végletes önértékeinek meghatározásával. Ebben nincs konkrét megragadási pont, az értelmezés kitör a befogadás rutinjából.

Olyan kezdőfeltételt választottam kiindulásnak, ahol a két különböző médium referenciaértékei elkülöníthetőek, a külső és a belső nézőpont jól megkülönböztethető módon válik láthatóvá. Ebben az „erőtérben” a felülírt kép kétértelmű státusza egyértelművé tehető, és viszonyuk külön-külön is megválaszolható.

Az egyik médium a fotó, és az általa rögzített kép, a látható világ „objektív” határa. A másik a ráhelyezett felülírt gesztus, a szubjektum belső képe. Létrejön-e a metszéspontban ez által valamilyen önálló entitás, vagy a közlési szándék keretein belül marad a megteremtett többlet?

Fontos volt számomra a felülírt képeken elbeszélt történet létmódjának megértése, a bennük lévő jelentések, határértékek értelmezése, a hozzá kapcsolódó állásfoglalás megtalálása.

A két olyan alkotót választottam, akik ugyan azzal a médiummal fejezték ki magukat, hogy munkáikon pragmatikusan demonstrálhatóvá váljon a folyamat, egyben kétféle lehetőséget, megközelítési módot mutassanak be.

A vizsgált jelenséget Arnulf Rainer és Baranyay András alkotásainak elemzésén keresztül próbáltam meghatározni. 

 

Arnulf Rainer

Rainer képein a pillanatnyi „reflex” gesztusa és a beállított jelenet megdermedt, szélsőséges ellentétei feszülnek egymásnak. Ez egyszerre logocentrikus és metafizikai természetű.

Az érzéki anyaghasználat sűrítettsége és a „személytelen” síkfilm között „kitapintható” távolság erőtere. A képek dramaturgiája céltudatos, kiélezett.

 

Mein Kubismus, 1971                       

A tettenérés drámája elviselhetetlen, az ember úgy érzi magát, mint a vadászok gyűrűjébe került állat. Helyzete a „halálhoz” hasonlítható. Csupasz kiszolgáltatott „tárgy” kutató pillantások alatt.

Az „ismétlések”, az azonos jelentéstartalmú képrétegek megismételt egymásra helyezése megdöbbentő erejű. „Érzéstelenített sebek”.

 

Sport Traum, 1972 

Az irracionalitás a már – mint jelenlévő – erő jelenik meg a képeken. A műben megjelenő egzisztencia a külvilágot ebből a viszonyból ragadja meg, és expresszív emócióvá transzformálja. A befogadó nem is tud kiszabadulni a közlés erőssége által, ebből a jelentésmezőből. Ez a határosság nem más, mint alétezés problémája.

Képei a mimézis és a teremtő alkotás közötti feszültségben mozognak. A megkettőzött én kivetülése, az én megkettőzöttsége. Ebben a világban az arcrongálás és arc-adás egyszerre történik.

 

Explosion, 1972- 1973 

A bennünk lévő őskép, tudat és a minta viszonya. Az emberi szabadságot megcsonkító kényszerek analízise. A velünk született „tudott”, és a „tanult” tudás dialógusa, a személyes történet vizsgálata, értelmezése, felülírása.

A jelentés, az egymás utáni okság úgy „sérül”, hogy beleépül az azt felülíró gesztusba. A felülírt kép új lehetőséggel hat vissza a ráhelyezett gesztusra, és a megtapasztalt belső világ kényszere is újrafogalmazódik.

 

Körpersparche O.J., 1972 

Képein az identitás megtalálására irányuló erőfeszítés hogyanja találkozik az önazonosság elvesztésének mikéntjével.

Képei nem csak a jelentésről szólnak, hanem a jelentés elbeszéléséről is. Figuralitás és nonfigurilatás kettőssége, a logikus „gondolkodás” és annak „elfoglalása”, azon módok vizsgálata, ahogy a figuratív nyelvezetet felülírva megszakítja a hagyományos narratívát. Ehhez a vonal és az azt érő „megpróbáltatások” metaforáját használja.

 


Standbogen, 1971-1972 

Munkáin a „spontán” motorikusság, és a nyers artikuláció váratlansága megelőzi a fogalmi meghatározottságot.

Egyetlen összetartozó képként teremti meg a reális és irreális között, az elfojtásból adódó vágyak teljesülését. Tudatos és akaratlagos irányítással a legmélyebbről jövő belső utasításnak engedelmeskedve. Önmaga vallatása során, úgy képes elérni ezt a réteget, hogy időlegesen visszalép egy „kevésbé specializált”, le nem gátolt tudatszintre, és végrehajtja azt, amit az „előír” számára. 

*

Világát rombolás tégláiból építkező strukturális elv hatja át, jelentése a határokról, és azok lebontásáról szól.

Megrendezett, környezetéből kiszakított helyzetet állít elénk, hogy a figyelem összpontosítását semmilyen „külső körülmény” ne befolyásolja. A néző ne tudjon e hatás alól szabadulni és szembesüljön vele, hogy amit lát, az-az ő világa. Rainer saját értelmezésének keretei között tart bennünket. A médium erejét feszíti meg, azonnal akar hatni, egy pillanat alatt, egy nézetet, egy nézőpontból, a képmás és a „minta”, dualitása érdeki.

Képein a médiumok önmagukra visszaható jelrendszerként működnek.

A fotóalapú réteg olvashatósága, „objektív” valósága egyezményes jelentés. A képre kerülő szubjektív, személyes felülírás ezzel a jelentéssel kerül azonos szintre, visszahat, arra reflektál. Ezzel dekonstruálja az összes elsődlegesen feltárt és megismert jelentést, de nem csak a jelenségeket, hanem annak jelentettjét, és az utaltját jelentő valódi fogalmakat kérdőjelezi meg.

Ebben az ábrázolási rendszerben megfordítható a képolvasás iránya. Felszabadul a nézőpont statikussága, amely mozdulatlanná teszi a teret ésmegfagyasztja a tartalmat.

Az anyag esztétikájában az érzéki és a szellemi tartalom többleteit teszi láthatóvá. Az elkészítettségének narratív jelentése, a duplikált, megismételt jelentés gesztusa is formálja a szöveget, benne van az ábrázolt vagy artikulált jelentésben.

Az élet ősforrását, az ösztönök felszabadító erejét keresi, és használja. Ez a megtalált erő realizálódik, szabadul fel képein. Interferál a két médium azonos jelentéstartalma, a centrum és a periféria feszültsége. A megjelenítés és a jelenlét harca.

Birtokolhatatlan, mindent legyőző erő tartja fogva őt is, minket is.

Rainer az ember drámai létének önmaga ellen forduló lázadó realistája. Bátorsága szembefordulás az ismeretlennel. A bennünk élő őselemek harca minden „állati” és emberi kínjával, fájdalmával.

Minden szerepbe belebújik. Ő maga a börtönőr és a rab is, aki szabadulni akar. „Szadizmusa” az öntudatvesztésig tart, mellyel képes a belső entitásait láthatóvá tenni a világban. A világ, amit ábrázol, a társadalmi kontroll által összeszabdalt lélek szintézise. Képei az individualizmus szélsőségének befejező stádiumai.

Az egyetlen a „képmással” szemben, közvetlenül kerül szembe az igazsággal. Amitől félünk és menekülünk. Ebben a párbeszédben minden „tolmácsolás hamis és illetéktelen”. 

 

Baranyay András

Képek. Kezdetben a kezek, és a végén is. A litográfia és a kéz, amely keretbe foglalja az életművet.

Részletek, ahonnan elindult, töredékek. Odafordul, közel hajol, fontos. Így próbál utat keresni az egészhez.

Rész, részlet, egész, kiragadott felnagyított látvány. Makro-világ. Szegmensek a centrumban, négyzetben a kör, világértelmezés, az abszolút kompozíciója. (Elgondolkodtató, hogy ebben a kompozícióban kinek a kezét lehetséges ábrázolni.)

 

Részlet egy kézből, 1969 

Küzdelem a külső mimetikus kényszer kikerülésére, mellyel minden művész szembesül.

Bizonytalanság, elmosódás, egyben apró elmozdulás, nem vagyok rögzített ponthoz kötve. Eltűnik a képmás karaktere, a világ számára értelmezhető jel.

A megfigyelő sohasem válik a kép teljes jogú részévé. A tükörkép kiveti magából a nézőt, az alanyával foglalkozik.

A kompozíció a látható rend, a biztos pont, benne a „káosz”, a belső valóság megragadására tett kényszer. Baranyay kilép a kép dramaturgiájából, egy kissé hátrébb, csendesen feloldódva a transzcendens lét felé. Újabb szegmens belőlem a nagyító lencséje alatt.

 

Önarckép tükörben, 1975 

Önarckép háttal. Az út és önazonosság keresése. Baranyay látszólagos „némasága”, a minden beszédet felülmúló csönd.

Háttal önmagamnak, a nem „látott oldal” megmutatása. A szembenézés valós tükre a csönd, hallgatás. A nézőpont, ahova behelyettesít bennünket, bizalom. Megmutatja a hátán a „sebeket”. Élesen, világosan, érthetően. Ebben nincs lendület, érzelem vagy kín. Döntés és példa, hogy az ember számára van megoldás.

Az azonosulás megmutatja a szándékot. Baranyay először azonosult valamivel, amit keresett.

A tudott, út felvállalása, tudatos választás, melyben a kívülállás megszilárdítja a határvonalat.

 

Kis keretes önarckép, 1976 

Az első mediálisan felülírt kép, ahol teljes valójában megmutatja magát, azt, amit fontosnak tart belőle. A kör, ellipszis centralitása megszűnik, ami a későbbiekben már nem tér vissza. A kompozíció abszolút szerkezete a képtérbe lép, nem keretezi azt, részévé teszi önmagának.

A képszerkezet hierarchiába szerveződik, az ellipszisforma hátra kerül, és hozzá háromszögbe foglaltirány kapcsolódik. Ebből a megtalált és stabil világból „üzen” számunkra. Kiemelt pont a fénnyel jelölt kéz, fölötte „fekete felhő” függönye, mögé húzódva az ember. Nem a tudatalatti kép és önpusztítás gesztusa, a belső világ spontán kivetülése. Az intellektus művelete, ahol minden vonal tudja a helyét. Az önfeladás már megtörtént. A kéz az irány, amit mutat vele az üzenet, ebben minden képi elem ezt a célt szolgája.

 

Önarckép, 1977 

Aztán ismét egy kép és egy kérdés. Vagy- Vagy. Az egyetlen konkrétan felülírt képe. Nem külső dolog, hanem a választás maga. A valóság megragadására tett erőfeszítés találkozik a felvállalt döntés terhével.

A felajánlott lehetőség csak látszólagos, melyet a megfogalmazás „elfedései” okoznak. Nincs utalás, rejtvény.  Az elmosódás nem a bizonytalan, eldöntendő válasz lehetőségére utalnak. A személy, vagy egzisztencia, aki mondja, az a nem fontos. Olyan választás elé állít, amely már előre el van döntve.

A megjelenített „lény” átkerül valamilyen metafizikai világba, és az átlépés beépül a jelentés szerkezetébe. Ebben a helyzetben a két eldöntetlen jelentés folyamatosan kibillenti egymást.

Tetőpont, az „arc”, amely most „látható”, fény és árnyék, egyszerre. Ugyan az a beállítás, mint az előző önarcképén, „apró” módosulásokkal. A lényeg.

A kompozícióból végképp eltűnik a kör- ellipszisszerkesztés, marad a háromszög és az irány. De, az is „feljebb” kerül. A kéz fölé, mert most nem az a fontos. Támasz. A fej kerül a jelölt pontba. Átmenet a nemlétezésből a létezésbe. Személyisége ebben nyilvánítja ki a belső világ végtelenségét.

Az egész alak feloldódva a fényben úszik, nem csak a kéz világít.Ebben a transzcendenshelyzetben rámutat az emberi lét végső céljára, azonosul Kierkegaard-i állásfoglalással.

Az embernek az esztétikai és az etikai lét mélységeiből kell elindulnia. A választás lehetősége e szintek fölött megszűnik. Az ember valójában nem választ, még ha érzése szerint szüntelenül azt is teszi. Épp a külső meghatározottsága folytán nincs a valóságban énje.

 

Önarckép (vagy-vagy), 1977 

Baranyay arra a pontra vezet fel, ahonnan nincs lehetőség a visszafordulásra. Csapda, amely egyben szabadulást hordozza. A láthatóvá tett lassú „küzdelem” és a megsejtetett cél „bizonytalansága”, melyben a személyes szabadság határa, és az egzisztenciális lét lehetőségei keverednek egymással. A hitelesség és a „helyzet” önvallomása.    

Ettől a ponttól már nem tér el. Képei leírók, kívülállók lettek, és a nézőpont is hátrébb került. Hátra lépett, majd ismét közelhajolt a kezekhez, ráhelyezve a „tapasztalaton túlit”.

A jelentés visszaszáll fentről, e világba. A kéz a munka, művelet, innentől kezdve felajánlás.

 

Kéz, 1989 

Végképp kibújik az egzisztencializmus ruhájából. Jelenlétvesztés a műben, ahol a „támaszok” is megszűnnek. Mer szép lenni és törékeny. Önzetlen csönd a háttere, amiben nincs szükség semmilyen komponáltságra.

Adni akar valamit, ami más, mint a felismerés. Azt, ami a mienk. Ez önmagában több mint a választás keresztje.

 

Vázlatok: Schubert – Téli utazás, 2002 

A kompozíció maga a horizont, a látó-határ és a nézőpont metszéspontjának eggyé válása. Megszűnik a kép jelen ideje, célnélkülivé válik. Megtalálás és elengedés egyszerre. A kérdések, kijelentések és a válaszok feloldódnak. Kapcsolat az időtlenséggel, a téren és időn túli örökkévalósággal. A lassú körforgás folytonossága, és a parttalan hullámzás ritmusában egyszerre van jelen a születés és elmúlás. Tartalmában a földön túli realitás.

Ebben a csöndben az ő rózsafüzérét „olvassuk”. 

*

Baranyay nem egyszerűen közreadja azt, amit mondani akar; elrejtőzik a „hallgatás” mögé. Műveiben a lét transzcendenciája szüntelenül meghaladja a gondolkodást.

Narratívája monológ, amely lassan átfordul a hallgatásba. Ebben a világban nincsenek kitüntetett „tulajdonságokkal” bíró pontok, csak kis hatások, amely egy előre nem látható pillanatban „instabilitást” okoznak bennünk, egy olyan kezdőfeltételt, amellyel nem számoltunk. Az „üres” terület mindenkiben másképp jelentkezik, és ebben a térben maga teremtheti meg saját valóságát.Egyszerre felfed és elrejt, a kevesebbekhez szól, de mélyebben viszi át az üzenetet. Szint, ahonnan megszólít bennünket az egzisztencializmus, melynek ruhájába bújva azonosul velünk. Művei a valós létezés hiányának felismert tragikumai, melyben a lét és nemlét síkjai keverednek. A végtelenül lassú önmagába záródás minden világot kiemel önmagából, elveszítve annak egyediségét, konkrétumait.

Minden hiteles kapcsolat, inkarnációs, identitásvesztés nélküli azonosulás, melyben jelentést addig vezeti, amíg a képzelet be nem indul. Csendes képei teljesen autonómok, önmagukba valók, az időtlenségbe kerülő formák észrevétlen elmozdulásai a térben. Egy ponton túl eltávolította magától az üzenetet, hogy félreérthetetlenül Istenre mutathasson.

Mindezt úgy teszi, hogy közben mélységesen emberi marad.

 

Mediális felülírás és többletjelentés    

A felülírt képeken mindig van valami soha nem ellenőrizhető, és befolyásolható tartalmi többlet, nyújt valamilyen nem várt, előre nem tudott hatást azáltal, hogy két különálló vonatkoztatási rendszert kapcsol össze. Az azonosság és nem azonosság kettőssége keveredik a képmezőben, különböző valóságsíkok feszülnek egymásnak. Az értelmezés kitör a befogadás rutinjából.

A mediális felülírás dekonstrukciós diskurzus, az értelmezés befejezhetetlenségét, rögzíthetetlenségét hangsúlyozza.

Az azonosításban segít az alsó képréteg olvasható jelentéstartalma. Ebben újratermelődik a jelentés referenciális önmeghatározása, melyet a felülírt gesztus által dekonstruálni kell.

Valami seb vagy törés minden felülírt képen ott rejtőzik, olyan „esemény”, amely nem egyszerűen képszerű vagy szimbolikus.

A felülírt kép nem csak a jelentést, hanem a médiumok megkülönböztető jelentését is hordozza. A forma és textúra, a rögzített képi elemek viszonyainak feltárása, a felület készítettsége, módja is jelentéshordozó önértékké válik.

A két képréteg metszi egymást, két hullámhosszon rezeg, ez a helyzet két értelmezési síkkal áll kapcsolatban. Két, percepciós mezőt kapcsol össze.

A fotó pillanat objektív látványképe és a rá helyezett gesztus közötti távolság hordozza azt a naturalista és metafizikai teret, melyben a többletjelentés megteremtődik. Képes kiszorítani az emlékezetből a valamikori valóságot, és mint létező áll annak a helyén. Lét és nemlét feszülnek egymásnak.

A „kaszabolás” jelenléte „képrombolás”. Gesztusa feldolgozhatatlan sebként részévé válik a képnek, és visszamenőleg beleíródik a jelentésbe. A „megszakítások” átrajzolások elválasztják egymástól a folyamatos elbeszélést. Ez a „megszakítottság” az elmúlást képviseli, ahol maguk a textuális törések válnak eseményekké. Ismétlik meg azt a jelentést, amely a fogalmi meghatározottsággal hozzáférhetetlen. Ez a láthatatlan narratív réteg hat vissza a „szövegre”. 

 

Nézőpont 

A nézőpont világalap, egy rendszernek a szubjektumhoz való viszonyát jelenti. Nem csak azt jelöli ki, amit nézünk, hanem azt is, ahonnan mindezt tesszük, egyben a megértés szerveződését, a jelentés mozgását is meghatározza.

A felülírt képeken a fotó távolságtartó nézőpontja kerül közelebb a személyesen ráhelyezett gesztus által. A közelítések nem hoznak létre fix pontot, lehetőségek teremtődnek, különféle értelmezési síkok ébrednek fel. A kép fókuszpontja kibillen statikus helyzetéből, a tekintet a két eltérő nézőpont között pulzál. A külső és belső nézőpont határozza meg az érzékelés térbeli helyzetét a „látás horizontját”.

A nézőpont elhelyezése a jelentés és értelmezés meghatározottsága is egyben. Megváltoztatása a jelentés megváltozásával jár. A kijelentés perspektívája, szintje és mikéntje beleíródik jelentésbe. 

 

Összefoglalás 

A mediális felülírás az azonos ismétlődését és az egyforma uralmát értelmezi át, mindennapi gondolkodásunktól összeférhetetlen rendszert szemlélünk.  A kép önmaga alkotta tere tele „megkettőzöttségekkel” és „tükrökkel” az egész érzékelhető világot magába olvasztja.

A fénykép a legnagyobb objektív elbeszélő tartalommal közvetíti a jelentést. A ráhelyezett gesztus személyes érzékeinkre ható „narratív” erővel bír. A két „pólus” közti tér a teremtett világ. Ez a pont a valós betörés az értelembe, ahol a tényeken túlmutató jelentéstöbbletet mi állítjuk elő, és amely a képtől független tényező lesz. A megértés nem az egyik dologról a másikra való áttérést jelenti az értelmezés időbeliségén haladva, hanem két egymástól független mozzanat villámszerű felismerésén alapuló kapcsolatát. A befogadás értelmi, fogalmi szintje mellett az érzéki szint is egyenrangú, vagy a fölöttivé válik.

A kép konkrét cselekvési tere az egymásra helyezés révén születik. A két képsík közötti mozgások különböző teremtő tereket, jelentéseket nyitnak meg, melyek visszahatnak egymásra. Ebben az aktusban a szubjektum revidiálni képes saját magát, képessé teszi, hogy meghaladja saját azonosságának határait és részesüljön a létezés más minőségében. Az ember másképpen emlékszik vissza arra, mint ahogy az, előre elvárható. Ez az egynemű jelentéstöbblet, amely nem hasonlít semmilyen képen kívüli meghatározottságra.

Művészet akkor jön létre, ha az alkotás során létre jön egy önfeladó mozzanat, önmeghaladó aktus, szemben az önérvényesítő indulatok feszültségével. Rainer és Baranyay másképp meséli el a történetet.

A mediális felülírás által létrehozott többletjelentés, az érzékelés fölötti érzéki tapasztalat, arányai rend, értelem és az érzékelés szintjén realizálódnak.  Az örök, és a pillanat, mindig változó jelenléte. 

 

 

TANDORI DEZSŐ
AG KORDÜSELDORFBAN MEG A NAGY VAROSI MUZEJ IS CSUDA HUHA…! ES
 
igen esjöot masnap DortmundEssenBochumMülheim mind mas maskep jo joöt
aachen pentk, ket ludwig muzej ot stb., jöt szombat ujra mülheim st.,
jöt vasarnap wupertal, micsoda muzj a Van der Heydt uristn s most
nyitl irtam nemreg soroztem is visza is vagyj wuper oda, hetf köln,
sok iras, napnak nem szerencses mert keveset etem sokat itam roszl
aludtam, pedig anyira anyir anyra koötet irn akartm nem erdemeltem
Ked rosz alaäpot Bonn bonn igy-ugy megvan ket muzej, Arnulf Rainer
nagy kialitas, jojojo de eön pasziv en van, me Mönchengladb a muzej
anaäl fantasztkb minden felet elmny, minden ily felet! Valahogy azt
gondltm hogy egy ilyen terem terem terem muzej, de a sok reteg szint
a csillag-alak elosztas a logiks labirointh ahogy termek vannak
a tagasag a boöseg a sokfeleseg stb stb az ahogy rengeteg rengetegrengt
valtozata a vilagnak festmenyben es szoborban eloöjon, de krefeldben
is wuperben is, de ludwig muzej se „rosz” persze, csak ezek krefeld
wuper mönchgldb jobak igy ma tehozad szolnak mint ragaogo essen
bonn köln, meg haat wols örök meg düss meg mas joöt is latm kiallt,
de az, mondom, ami ebben a fantaszkt nagy feherfeherfeker kemeny
de befogado suhantato epüöletben latm, az boldogsagal toöltoöt el:
a vilag ember bene lehetsge ember lehetsge a vilagbn mily vegtéln,
vegteln, vegöetln! Ezert beszeltuk hajnali alm en van mond hogy en
nem voltam lekben meg ily kozep-europ se igazn, en vegtelensg vagy
akor mint SzperoSamuPipiEljasstbAlizMoka st., akkor vagy ugym,
de akor aztan legyen az – ez se kozep-kelet-urpeo –, vagy legyen
elet lehetoöseg ember kibontakzs nagy modja, mint gladbmönchty muzej
mutat. Nagyon mutatt! Faradt csak mar boldogs vagy holnap it ünep
napünep milyen ünep csukv erdemleg boltk, vennemklet papir geplniin
kelet kenyer kis sör asvanyviz, ivas agyö marad egy-ket dobz sor.
Kel hajnyir is, nagyon megönoöt hahj. J ah, Bochum, atmaslom.
Bochumban kevs idöo, de agyon tetszik enyhen lejto steutca, neked
sok valogatk bluz trik, s akor kis lény lel nronz szuszi kuty: bochumi.
 
 
 
TANDORI DEZSŐ
MEGIS KICSIT BIZTONSAGOT
 
Megiskicsit bizton sagotád geplek hogy isz kis sör Beck’s bier
isz kicsit nyugtab vagyk, nagy meleg is let kicsapotan Bonban
voltam ereztem mar magam nagyon ugy felületesebb is letm el-
feledtem vinni jo könyvem Bonn több terkepevél ben nem tudtam
mi mere van muzeumok, vegl két muzej megtalaltam szép volt
nagy arnulf rainer kiaalltas kialitas, szep átfestesek igy hivja
ö kepeit o vn jav., van átfestések hivja. szep varos Bon megse
volt máre jav. mar elményem mint Krefeld Wupertal Mülheim
Bochum Dortmund – nem volt már tömeg is eleg nagy s nem
volt jóh jav jo hogy nincs tajekozodasom pedig mennyi szep szépb
meg szebb ennel is elmeny volt latvany templom hid muzej
utcak kis szögletek és egésznek valami jo nagyszerüsege nem
tul nagy méret koncentralt jo varos. csak en nem volt van jo
ma, ehez, vagy nem tudom. jötek ezek a szorongsz talan tuleröl
munkat is tuleröltetem jarasokat utazasokat tu’l sok új volt
s keves eves sok ital vagy keves ital nem tudm most le kel nyugsz
egzaltalt hagyni álpot. Jo lesz kötet is bevegezni. A Londoni Min-
denszenteket atmasolom, viszamenöleg legyen rendes külleme. többi
versnöl küllem nem fonts, ez hiteleség ahogy van hagyni ugy
nem javit halmaz romon mint rainer arnulf rainaer atfestet
mindenfele adot kesz kepet könyv lapokat ábrak atfestet nekem
mas mod ily ez magamat festetem at törtem szet hagytam szetesni
vagy idegenséget nagyhivn kifjezni akart idegenségben van
it azert ekezet ki kelet teni kulon munka ez a ’visza kel ugart
gep betu van, idegenség van nem othonsag legyen ez hiven ben
szöveg vers, legyen ez ilyen kotet nem a szegeny gep miat
ilyen van belsö ritmusem en van azert ily, marad ily.
Reteges mul batorsagom kezd mrgjon visza reteges mul, biztonsag tob.
HIanyztok jav. hianyztok vagyom rad sok, rendesen, meg mindenhogy,
samu icsi poszi moka tutu aliz töbjek mind varom lat viszontlat vàgy.
 
 
 
BELLA ISTVÁN
(Kéz, kezek)
 
Mégis, milyen bölcsőt képzelhetek
magam köré, ha már kitaláltam
a lábam járni, kalimpálni kezem,
a nyelvem, a szám, hogy szabadon oázzam,
 
milyen rácsot és milyen kezeket,
ha – mert fölálltam és kiegyenesedtem –
körémrács óv, s köröttemkéz lök el
attól a földtől, akiben megszülettem.
 
 
 
LATOR LÁSZLÓ
KEZEK
 
Ezek a szép megtöretett kezek –
tudják, felejtik funkcióikat.
 
Meggyűrődtek a feszes szövetek,
a valószínűtlenül kidagadt
erek, májfoltok alatt látszanak
az ízületek-bogok-szalagok –
romlóban is hibátlan szerkezet.
 
Az össze-vissza firkált tenyerek
csak félig érthető krikszkrakszai –
 
mi minden hagyta rajtuk nyomait!
A sebezhető bőr alatt
hány évtizednyi egymásra rakódott,
egymáson áttörő tapasztalat,
szép és keserves – így-úgy mindenütt
bizarr jelekben, ábrákban kiüt.
 
S a szikár ujjak hogy kiáltanak,
hogy mondják hangtalan
azt, ami volt, azt, ami van –
mondják, amire nincsenek szavak.
 
Keresik egymást ujjak és kezek.
 
Nem váratlanul lobbant mozdulat:
a görcsös ujjak kétségbeesett,
akaratlanul akart, önfeledt
találkozása, a mégis, a mégse
tusakodása, vak ölelkezése –
 
hogy a teremtmény védelemre leljen
halandósága gyors férgei ellen.
 
 
 
KASSÁK LAJOS
KEZEK
 
Szép puha imádkozó kezek.
Keménybőrű göcsörtös kezek
a munka áldozatai.
Fiatal lányok bársonyos tapintású kezei.
Vaskapocs szorítású legények kezei.
Szerelmesek mágneses kezei.
Zsarnokok vérrel bemocskolt kezei.
Halottak letakart
viaszsárga kezei.
Olyan idegen kezek
amelyek leírhatatlanok.
 
 
 
Képjegyzék
 
Arnulf Rainer
 
1. Mein Kubismus 1971. fotó, festék, forrás: www.imkinsky.com                                  
2. Sport Traum 1972. fotó, festék, vegyes technika, forrás: www.artnet.de                
3. Explosion 1972- 1973. fotó, festék, vegyes technika, forrás: www.artnet.de       
4. Körpersparche O.J. 1972. fotó, festék Hanburger Kunsthalle forrás: www.artnet.de 
5. Standbogen 1971-1972. fotó, festék,vegyes technika, forrás: www.lentos.at      
 
 
Baranyay András
 
6. Részlet egy kézből 1969. litográfia                                                                 
7. Önarckép tükörben 1975. színezett fotó                                                         
8. Kis keretes önarckép 1976. színezett fotó                                                      
9. Önarckép 1977. színezett fotó                                                                        
10. Önarckép (vagy-vagy) 1977. fotó színes ceruza                                          
11. Kéz 1989. színezett fotó                                                                                
12. Vázlatok „Schubert- Téli utazás” 2002. litográfia
 
 
Irodalomjegyzék
                 
Almási Miklós: Anti-Esztétika, T-Twins Kiadó, Budapest, 1992
Bodor Kata: Áltitkok és valós kincsek, Tapies/Rainer Balkon 2005. 7/8
Vlagyimir Kandinszkij: A Szellemiség a Művészetben, Corvina Kiadó, Budapest, 1987
Dr. Tarnay László: Az esztétika tapasztalati alapjai, PTE. Bölcsésztudományi Kar 2011janus.ttk.pte.hu/tamop/tananyagok/esztetika
Arnulf Rainer: Előszó Önmagamhoz/Selbstbevorwortung, grafikák/Texte, Graphiken 1949- 2004, Irodalom Kft. Budapest, 2005
Baranyay András Retrospektív Kiállítása, Miskolci Galéria Könyvek 28, Miskolc, 2006
Baranyay András, Ernst Múzeum, Budapest, 1998
Irving A. Taylor: Az alkotó folyamat természete (Ford. Józsa Péter) 
Arthur Koestler: Szokás és eredetiség (Ford. Hernádi Miklós)
Halász László: Művészetpszichológia, Gondolat Kiadó, Budapest, 1973
Arthur Koestler: A Teremtés, Európa Kiadó, Budapest, 1998
Chatarin Patrick: Művészek alkotó gondolkodása (Ford. Józsa Péter)
Paul Riceour: A szöveg világa és az olvasó világ, Kijárat Kiadó, Budapest, 1998
Dantó, Artur C.: A Remekművek és a Múzeum In. Magyar Lettre (1995. tél, 19. szám)  http://www.c3./mu/scripta/lettre/lettre19/danto.html.
Szegedy-Maszák Mihály: „Minta a Szőnyegen”, A műértelmezés esélyei, Balassi Kiadó, Budapest, 1995.
Erwin Panofszky: Jelentés a Vizuális Művészetekben, Gondolat Kiadó, Budapest, 1983
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.