Paradicsomnak te szép élő fája - Húsvét, 2014
PARADICSOMNAK TE SZÉP ÉLŐ FÁJA
Az Irodalmi Jelen húsvéti antológiája
Albrecht Dürer: A nagy Passió című metszeteivel
Szent Ambrus
HIMNUSZ KAKASSZÓRA
Világ teremtő mestere,
Ki úr vagy éjen és napon,
Időt idővel váltogatsz,
S nincs műveidben unalom:
Szól már a napnak hírnöke,Ki éber őr mély éjen át,
S az utazónak éji fény,
Mert minden órát megkiált.
A Hajnalcsillag kél szaván,
Égről borut elűz tova,
Elhagyja ártó utait
Az éji kóborlók hada.
Hangján hajós erőre kap,
A tengerárra csend borul,
S az Egyház sziklaszál feje
Bűnét siratni elvonul.
Hát talpra keljünk könnyedén,
Kakas henyélőt kelteget,
Ásítozóra rákiált,
Huzódozókat feddeget.
Kakas szaván remény fakad,
S a szenvedőnek enyhület.
Elejti tőrét a lator,
S az elbukott nyer új hitet.
Ó Jézus, a bukóra nézz,
Térítsen meg tekinteted.
Ha ránk tekintesz, hull a bűn,
S elmossa könny a vétkeket.
Ó fényesség, ragyogj belénk,
A lélek álmát megszakaszd!
Első szavunk tiéd legyen,
S amit fogadtunk, álljuk azt.
Sík Sándor fordítása
Dylan Thomas
Kezdetben
Kezdetben volt a háromágu csillag,
A fény mosolya üres arc felett;
Gyökérző légbe-hajlása a csontnak,
Ágas anyag, az első nap-velő;
S a forduló tér tömbjén tűzjegyek,
Menny, pokol egybezagyvuló.
Kezdetben a halvány aláirás,
Háromtagú, s mosolyként csillagos;
Aztán a vízen hullámos vonás,
Az érme-arc a holdra vésve körbe;
A vér, mely kelyhen s keresztfán futott,
Az első felhőt megjelölte.
Kezdetben volt a fokról-fokra láng,
Mely egy szikrából izzít évszakot,
Rőt, három-szemű szikra, nyers virág;
Fölkelt a lét, görgő vízből lövellt,
Gyökérbe fúrt, sziklát szivattyuzott
Olajért, mely füvet növel.
Kezdetben volt a szó, a szó, a szó,
Mellyel a fény medreiből szilárdan
Az űr betűje mind kivonható;
És a lélegzet párás medrein
Áradt a szó, a szív előtt kitárva
Élet, halál tulajdonságait.
Kezdetben volt a titkos agyburok.
Sejtjeivel beforrt a gondolatba,
Mielőtt még nappá nőtt a szurok;
Szitájuk még nem rázták az erek,
S szétlőtt a vér, sugáros szélbe szórva
Küllős ősarcod, szeretet.
Nemes Nagy Ágnes fordítása
Reményik Sándor
Pilátus
A pörnek vége. Elvégeztetett…
Véres a kereszt tövében a fű.
A helytartóban forr a néma düh
S egy gondolat tépi a másikat.
„Rongy csőcselék, én unlak titeket,
Unom a vágyatok, a hitetek,
A papjaitok ragyogó ruháját,
A mellükverő messiásokat,
A nap hevét ez átkos ég alatt,
A zagyva szókat, buja színeket,
És magamat és uramat, a császárt,
Ki bíróvá tett ilyen nép felett.
"Feszítsd meg!" - üvöltötték a fülembe,
Amíg unottan odalöktem nékik.
Szegény bolond! Pedig csak álmodott,
Csak álmodott egy létráról az égig.
Csak álmodott, de ezeknél szebben.
Már szürkül fenn a Koponyák hegye –
Vajon álmodik-e még a kereszten?
Valamit szólt nékem az igazságról,
Aztán némán vérzett, ragyogott.
Gúnnyal kérdém: az igazság micsoda?
Felelé: ’én vagyok.’
Ej, hát kicsoda nékem ez az ember?!
A csőcselék morajlott mint tenger,
Én untam, untam amazokat, ezt is,
Egy messiással több vagy kevesebb,
Pilátus lelke nem lesz nehezebb,
És könnyebb tán ez istenverte föld,
Untam a dolgot. Odalöktem. Vége.”
’De jaj! Vajon kire szállott a vére?!’
Az alkony megy, az est, az éj leszáll,
De a helytartó nyugtot nem talál.
„’Feszítsd meg!’ – üvöltötték a fülembe
És nekem nem volt elég fegyverem,
Nem volt elég lándzsásom odakünn,
Vagy – vagy üres volt talán a szívem?
Eh, mit bánom én, a bölcs szív üres,
Bús madarak, el szívemből, hess!
’Feszítsd meg!’ – üvöltötték a fülembe,
Mi közöm hozzá? Feszítsétek hát,
Te véreskezű, szennyes csőcselék,
Feszítsd, feszítsd meg hát a Messiást!
Él-e, meghal-e, egy marad az átok,
Isten se váltja meg ezt a világot.
Mi közöm hozzá? Feszítsétek hát!
Vigyétek! – Vitték. A kereszten holt.
Ki tudja, talán mégis király volt!”
Csend most. De hallga! Most az éj kopog.
Pilátus udvarában a papok.
„Uram, mi véled egyet így nem értünk,
Ahogyan írtad, botránkozás nékünk,
Rexnek, Uram, csak ő mondta magát.
Nem készítetted jól a Golgotát!”
Ni, milyen furcsa rőt láng a szemén!
Ím, kővé vált a nádszál: oly kemény.
(Odafenn csendben hallgat a kereszt.)
Pilátus nő, ahogy beszélni kezd:
„A Messiástok megmenteni késtem,
De négy betűt a keresztjébe véstem,
E négy betű az én becsületem,
Hajótöröttségem utolsó roncsa,
Hitetlen hitem, büszke makacsságom,
Egy akarat az akaratlanságon.
E négy betű az én becsületem.
Hadesre! Ez a négy betű marad!
Ha alá kéne temetnem e várost,
Rómát, az Imperátort, magamat:
E négy betű az én becsületem!!!
Papok, zsidók, hozzátok szólok nyíltan,
Halljátok: amit megírtam, megírtam.”
Benn csönd, de künn az éj zsoltárba kezd,
S áll a zsoltáros éjben a kereszt.
David Gascoyne
Ecce Homo
Kié e borzadályos arc,
e rothadt, színtelen, nyuzott
hús: napperzselte, légy-lepett?
E vörös, hályogos szemek?
Tövis-szúrt fő ? Átdöfték oldalát.
Nézd Őt, az Embernek Fiát.
Feledj mesét, a szép fátylat szakaszd el,
mit gyávaság vagy érdek szőtt, hogy így
ellenségük barátukká juházzák,
s a valót rejtsék, mit kiált sebe -
a Nagy Botrányt ne födje álca, míg
a világ-végig víjja végtusáját.
Ez idő alatt mi nem alhatunk,
hisz most is ott függ a kereszten ő.
S a bűnnek néző tanui vagyunk,
az isten kínjának keményszivű
kortársai. Íme, a domb van itt:
kiontott véréből keletkezett -
Kereszten függ, még mindig kínzatik.
Lovász-csizmás centuriók…
Fekete ing, jelvény, hegyes föveg -
kart lendítőn kukoritók.
Ajkuk fagyos, szemük rideg -
e testvérei nem tudják, mit cselekszenek.
A hulla mindkét oldalán :
munkás és kézműves-tetem.
Vagy meglincselt zsidó lehet,
néger, rézbőrű indián,
kuli, etióp, ír - spanyol vagy
német demokrata talán.
Mint kitörő vulkán lobog
lógó nyelvű fején az ég.
Kétezer év mészárlása ég
ott, mit keresztes harcosok
nevében követtek el,
védvén a hitet, birtokot.
S a síkon - átszegzett keze alatt -
bűnös, lemoshatatlan foltokat
izzadva : éjt - baljós és gyászthozó
szellők lehében - zord futóhomok,
s hasadozott omlás-kerítve:
bombázott városaink látszanak.
Síratta Jeruzsálemet -
most látja, hogy e jósige
mint telik be a föld legnagyobb
városain. - S a bűnös ész mit sem tehet,
hogy eltörölje mind e jóslatot.
E drámát most végig kell néznie.
Bár emlegetik, mégsem ismerik
éj-országokban a lába alatt,
hol mindenki beszennyezi szavát,
s egyedül hordja a köz bűneit,
s a végzete felé vakon halad,
hol úr, király: a félsz s a kapzsiság.
A történelemnek fordulni kell.
Tagadjuk meg a gyilkost, a herét,
s ki csak önelégült dölyföt lehel...
Forradalom s költészet Krisztusa -
feltámadás s az élet: szellemed
vére hullásából teremtetett.
Megfogva önnön hazugságaikban
a „feddhetetlen", s a fekete pap
elnémíttatnak: mert a felforgató
igazsággal dacoltak ... míg emitt
- forradalom s költészet Krisztusa -
a kivetettek lesznek ágenseid.
Nem ezüst monstranciákról, hanem
az ember-kínok keresztfáiról
váltsd meg meddő, gyötrelmes életünk
- forradalom s költészet Krisztusa -,
hogy az ember hosszú éj-zarándok-útja
hiábavaló ne lett légyen nekünk.
Jánosy István fordítása
Gottfried Keller
Este a Golgotán
Félrehajolt a töviskoszorú, elment e világból
Megváltónk: villant válla az alkony alól.
S lám, az ezüstharmattól csalva a szörnyü keresztre
éjjeli-pillangó szállt le pihenni kicsit.
Bársony két szárnyát szép lassan csukta, de aztán
tárta megint, s a növő éjbe befúrta magát.
Mégse maradt a halott egyedül: a keresztfa tövét át-
fogta, kit anyjává tett, az az asszonyi lény.
Csorba Győző fordítása
Kozma László
Keresztfa
Könnyű szellő fához ér el,
Mely egyetlen gyümölcsével
Áll ott fönn, a Golgotán.
Sudár ágad, büszke cédrus,
Fájdalom gyümölcse, Jézus,
Arca olyan halovány.
Sóhajtása eme szélnek
Roppant erdőkön zenélhet,
Százados törzsek során.
Míg rátalált, ím, az egyre,
Melyből vad kéz készítette
A kereszt ácsolatát.
Ott még csupa zöld levél volt,
Hajnal tüzén futó fényfolt,
Madár füttyével tele.
Megtöretett súlyos törzse,
Gyűlölet hogy földre döntse,
Megszakadjon éneke.
Ám szeretet viharának
Cseppje tört edénybe árad,
Új élettel megtelik.
Kivirágzik, lásd, a holt ág,
Hordozván az ember sorsát,
Megváltását hirdeti.
És ahol a szegek érték
Szétágazik dús reménység,
Fának sebén rügy fakad.
Vérben, sárban tisztaságod,
Gyümölcsöt hoz a hiányod,
Teljesül az áldozat.
És himnuszt zeng az a szellő,
Mintha zúgna teljes erdő,
Melyből a fa vétetett.
Feltámadás, fényes ünnep
Mély titkából részesülhet
Minden, bárha vétkezett.
Add, lehessek kereszt fája,
Krisztusát ki egyre várja,
Érezzem át sebeit.
Szögek akit általvernek,
Országát a szeretetnek
Véle majd elérem így.
Mihai Codreanu
A Golgota követe
S egy este Jézus a szobámba lépett,
a nap leszállt titokban, kedvesen...
Nem volt velünk a házban senki sem,
Künn szőke tavasz ülte a vidéket.
Ő csengő hangon kezdte a beszédet -
Az emberek jók, sebbel ékesen
bár Golgotára vitték éhesen,
hogy jelét adja nagy szeretetének.
S azt mondta, békén gondoljunk Júdásra,
bár azért adta csókját árulásra,
hogy pénzét harminc ezüsttel növelje.
S a küszöbről, már távozóban úgy
mondta: A kincs, mit rejt a szív s az elme,
ennyi — szeress, hogy megbocsátni tudj.
József Attila fordítása
William Dunbar
Krisztus feltámadására
A harcnak vége, győzött bajnokunk,
győzött Krisztus a rút sárkány felett!
Bedöntve a pokolbeli kapuk,
erőt vett rajtuk most a szent kereszt!
Siránkozva az ördöghad remeg,
s a mennybe tart a sok raboskodó:
lelkünket Krisztus vérén vette meg:
Surrexit Dominus de sepulchro.
Lucifer sárkányt eltiporta ma,
az álnok kígyót és méregfogát,
a tigrist, melynek villog fogsora
kegyetlenül, és régen lesben állt,
de zsákmányára mindhiába várt,
Urunk megmentett vad karmaitól,
mégsem ejthette el áldozatát:
Surrexit Dominus de sepulchro.
Ki értünk a halált szenvedte el,
ki bárányként áldozta fel magát,
most mint oroszlán támad újra fel,
s nyujtózni láthatod mint óriást.
Szép Hajnalcsillagunk magasra hág,
fenn jár Apolló, fénnyel áradó,
elűzte a napfény az éjszakát:
Surrexit Dominus de sepulchro.
A győztes Úr, ki értünk volt halott,
ma fölkel ismét, nyújtózik magasra,
Napunk a tél után ismét ragyog,
az éj fut, áll hitünk szilárd alapja!
Az égben irgalomról zeng harang ma,
keresztényeknek boldog hírt hozó,
zsidók bűnére sújt a menny haragja,
Surrexit Dominus de sepulchro.
Az ellen fut, a harcnak vége már,
ledőlt a börtön, őre mind szalad,
eldőlt a harc, bevéve már a vár,
üres a várbörtön a föld alatt.
Lehullt a lánc, a sok fogoly szabad,
az ellen fut, győzött a bajvivó,
Sátán kezén a kincsből nem marad:
Surrexit Dominus de sepulchro.
Rakovszky Zsuzsa fordítása
Gabriele D’Annunzio
Feltámadás
Konduló harangszók,
dalok, világot bejárók,
mennyből földre szállók,
az őrlő s zaklatott városban
s a völgyek némaságában,
ahol az ezüstös sápatag fényben
olívabogyó Isten-békét érlel.
A hozzád érkező harangszók dala,
mint húsvét örvendő allelujája
minden kikelet örömét ajánlja,
hogy újjászületésre hívjon téged;
hogy megüzenje: a föld újra éled,
ha, mint virágbimbó, kitárod szíved,
amely ismételten remél és szeret
a szelíd olívaágat magasra nyújtván
e feltámadásnak ragyogó hajnalán!
Melinda B. Tamás-Tarr fordítása
Pécselyi Király Imre
Paradicsomnak te szép élő fája
A Krisztusnak a keresztfán lett hét szavaiból
1. Paradicsomnak te szép élő fája,
Ó, kegyes Jézus, Istennek Báránya,
Te vagy lelkünknek igaz Megváltója,
Szabadítója.
2. Értünk egyedül szörnyű kínt szenvedtél,
Megfeszíttetvén töviset viseltél,
Mi bűneinkért véreddel fizettél
És megölettél.
3. Csudánkra vannak a te szép gyümölcsid,
Nagy kínjaid közt való szent beszédid,
Kiket keresztfán szóltál, szent mondásid,
Hét szép szavaid.
4. Első szódban így könyörgél Istennek:
ATYÁM, BOCSÁSD MEG BŰNÖKET EZEKNEK,
MERT NEM TUDJÁK ŐK MOST, MIT CSELEKESZNEK,
Kegyetlenkednek.
5. Lőn második szód a szegény tolvajhoz,
Bűnén kesergő s törődő latorhoz,
Mondván: VELEM LÉSSZ MA PARADICSOMBAN,
SZENT ORSZÁGOMBAN.
6. Keserves szívű szentséges anyádnak,
Harmadik szódat nyújtád Máriának,
És ugyanakkor szóltál szent Jánosnak,
Mondván azoknak:
7. ÍMHOL AZ ANYÁD, kedves tanítványom,
ÍMHOL A FIAD, ASSZONY, már ajánlom,
Gyámolítódul ezt a Jánost hagyom,
Kegyesen adom.
8. Ártatlan Bárány, keserűségedben,
Negyed szód ez lőn nagy kísértetedben:
ÉN ISTENEM, ÉN ISTENEM, ÜGYEMBEN
MIÉRT HAGYÁL EL?
9. Jövendölések mind beteljesedvén,
És minden dolgok már elvégeztetvén,
Mondád ötödször:
SZOMJÚHOZOM igen,
Szíved epedvén.
10. Mikoron, Uram, a mérget elvévéd,
Ottan hatodszor mondál ilyen igét:
Bételjesedett és ELVÉGEZTETETT
Váltságnak dolga.
11. Reád érkezvén a szomorú halál,
Hetedszer ily szót s imádságot mondál:
ATYÁM, KEZEDBE TÉSZEM LE LELKEMET,
Én életemet.
12. Édes Jézusunk, szenteld meg lelkünket,
Hogy mi is megbocsáthassuk bűnüket
Mindeneknek, kik ellenünk vétettek
És elestenek.
13. Adjad, hogy mi is értük könyörögjünk,
Téged követvén, szívből esedezzünk,
Hogy sok szentekkel tehozzád mehessünk,
Idvezülhessünk.
14. A pályafutást mi is elvégezvén,
Lelkünket ajánlhassuk szent kezedben;
Mint megváltottak, mondhassuk nagy szépen
Éltünk végében:
15. Hála légyen a mennybéli Istennek,
Ki megváltója lőn bűnös embernek,
És megszerzője szent békességünknek:
Idvességünknek.
1641 körül
Dallam: Kolozsvár, 1744.
Paul Claudel
Délben a Szűzanyánál
Dél van. A templom nyitva áll. Belépek.
Jézus anyja, nem azért jöttem, hogy kérjek.
Nincs amért könyörögjek vagy amit felajánljak neked.
Csak azért jöttem, Szűzanya, hogy nézzelek.
Hogy nézzelek, sírjak a boldogságtól,
tudjam, hogy a fiad vagyok és itt vigyázol.
Csak egy pillanatra, amikor minden elakad,
délben!
veled legyek, Mária, ott, ahol te vagy.
Semmit ne szóljak, arcodon merengvén
hagyjam, hadd énekeljen szivem a maga nyelvén.
Semmit sem szólni, csak énekelni, mert a szív túlságosan tele már,
ahogy kedvét tölti és váratlanul felcsendíti énekét a rigómadár.
Mert szép vagy és szeplőtelen,
az asszony, akit fölemelt végre a kegyelem,
a teremtmény kezdeti tisztaságában és kivirágzásának tetején,
ahogy Isten kezéből kikerült eredeti ragyogása reggelén.
Elmondhatatlanul sértetlen vagy, mert te vagy Krisztusnak szülője
s ő karjaidban az Igazság, az egyetlen remény s a világ egyetlen gyümölcse.
Mert te vagy az asszony, az elveszített régi gyöngédség Édene,
tekintetedre ellágyul a szív és a szem könnyel lesz sűrűn tele.
Mert megmentettél engemet, mert megmentetted Franciaországot,
mert rá is és rám is a gondod különösképpen vigyázott,
mert akkor léptél közbe, amikor már mindenek recsegtek,
mert Franciaországot megintcsak megmentetted,
mert dél van s mert híveid e napon ma itt lehetnek,
és mert te mindörökre itt vagy, egyszerűen mert te vagy
Mária, egyszerűen mert dicsérhetjük létedet,
Jézus Krisztus anyja, legyen hála neked!
Rónay György fordítása
Ady Endre
Krisztus-kereszt az erdőn
Havas Krisztus-kereszt az erdőn
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.
Az apám még vidám legény volt,
Dalolt, hogyha keresztre nézett,
Én meg az apám fia voltam,
Ki unta a faragott képet
S dalolt, hogyha keresztre nézett.
Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.
Húsz éve elmult s gondolatban
Ott röpül a szánom az éjben
S amit akkor elmulasztottam,
Megemelem kalapom mélyen.
Ott röpül a szánom az éjben.
