Ugrás a tartalomra

 

Vers- és könyvtörténés – Orbán János Dénes: A Pannonius-projekt (2.)

Vers- és könyvtörténés
ORBÁN JÁNOS DÉNES
A PANNONIUS-PROJECT
 
Második rész
Bepillantás a műhelybe 

Joggal teszi föl az Olvasó a kérdést: ha már átköltésekről, leginkább apokrif-fiktív versekről van szó, miért a latin címek? Hát ez azért van, hogy azért ne feledjük, poétánk latinul írt. Ne hányjuk ezt neki szemére, egyrészt külföldre küldték tanulni, mert itthon nem volt ahol, és latin versfaragásra oktatták. A korabéli magyar nyelv nem is lett volna alkalmas egy ilyen kaliberű költészet hordozására, szókincse messze elmaradt a latinétól, nem beszélve arról, hogy a magyar nyelvnek nem volt tudománya sem.

A latin egy magasztos, gyönyörű nyelv és igen sajnálatos, hogy eltávolodtunk tőle. Ismeretében szinte két évezrednyi európai kultúrához állnánk közelebb. Már oda jutottunk, hogy az ifjabb nemzedékek a régebb közhelynek számító latin szólásokat sem értik.

A könyvben található latin címek és itt-ott elhintett szavak, latinizmusok a gyönyörű holt nyelvnek állítanak emléket, egy kis antik ízt próbálnak nyújtani. Meg azt is sugallják: Janus Pannoniust legjobb kétnyelvű kiadásban olvasni, még akkor is, ha csak alig konyítunk a latinhoz. Bámulatosan játszott a holt nyelvvel, és ezt még akkor is észrevehetjük-érzékelhetjük, ha csak minimálisat konyítunk hozzá.

*

Tartsunk egy versszünetet. Kommentár nélkül.

 

IN ABBATEM RELIGIONIS ERGO SE CASTRANTEM
A hitbuzgóságában magát kiherélő apáthoz
 
Ki kést fogtál herédre, csodállak, ó, atyám,
bárki más sarlatán, ez ám a cölibátus.
Mily ereje a hitnek! Mért nem te vagy a pápa?
Hát nem elég egy penge s egy pár tojás a tálba’?
És meg ne orrolj, Frater, hogy tovább kérdezek,
de izgalomba hoznak az apró részletek:
tökéletes légyen ez a tökös alázat,
ugye a mentulád is tövénél lenyiszáltad?

*

Most pedig lássuk, hogyan készül egy mértani vers. Íme az eredeti, Kurcz Ágnes fordításában:

 

DE CORPORIBUS MATHEMATICIS
A geometriai idomokról
 
Pont az, melynek már részét felfogni se tudnád,
megnyújtod, s karcsú egyenes fut bármely irányban.
Sík felület születik, ha meg is duplázza futását:
széltében terjed, nem nyílik meg soha mélye.
Két-két sík a szilárd testet jellemzi, kiadja
hosszúságát és szélességét, meg a mélyét.
Kockának, köbnek hívják s négyzetlapú testnek,
bárhogy esik, mindig jól látni a részeit ennek;
hat síkot foglal be magába, a szöglete épp nyolc.
 

Lám, bármi lehet egy poéta témája. Pompás vers, ám hogyan lehetne átkölteni? Ha térelemekről értekeznék, nem lenne értelme, ugyanazt mondanám. De meg kell mutatni, hogy Janus játékossága és témagazdagsága a matematikára is kiterjedt. Hát akkor: kombináljunk. Mondjuk, egy kis szerelmet és erotikát egy kis geometriával. És mert a háromszög még izgalmasabb, mint egy egyenes, legyen (szerelmi) háromszög. Derékszögű, mert úgy pikánsabb. Mely geometriai alaptételek vonatkoznak a derékszögű háromszögre? Hát kapásból Thalész meg Pithagorász tétele.

Thalész tétele imígyen vázolható föl: Ha egy kör átmérőjének A és B végpontját összekötjük a körív A-tól és B-től különböző tetszőleges C pontjával, akkor az ABC háromszög C-nél lévő szöge derékszög lesz.

Van ennek egy fordított tétele is: ha egy háromszög derékszögű, akkor három csúcsa olyan körön van, melynek átmérője az átfogó.

Hangsúly a fordítotton!

Püthagorasz tétele legalább ennyire ismert: Bármely derékszögű háromszög leghosszabb oldalának, azaz átfogójának négyzete megegyezik a másik két oldal, azaz a befogók négyzetösszegével. A képlet: a2+b2=c2

Átfogó, befogó – hű de érzéki!

Lássuk mi kerekedik ki mindebből:

 

Geometrica
Mértani
 
Íme a kör. Az átmérő végeit
a kör ívén egy nékünk tetsző ponttal
kötvén össze, a háromszög csúcsa
köztudottan egy derékszöget képez.
E felvezetés a laikusnak furcsa,
nem sejtheti, mi köze is a téthez.
Thalészi ám a fordított tétel is,
nem ildomos tárgyalni semmiképp,
de megsúgom: egy ajzott harmadik
szükséges itt is, két pont nem elég.
Vezényszóra a körvonalra lépünk,
és tartjuk a szöget, holnap hajnalig.
Hóharmatig. Végzeted s végzetem
püthagoraszi: én a négyzeten,
meg te az önnön magad szorzatával,
kitesszük őt, bár ím, hatványkodik,
szóba nem áll a két részeg diákkal.
Mily találó: mi ketten befogók,
és vágyainknak ő az átfogója.
Elragadó, hogy bölcsészek vagyunk,
s ily idomokat vizelünk a hóra.
 

Aztán hogy a harmadik résztvevő nő vagy ugyancsak férfi, kinek-kinek az ízlése szerint. A mindenevő Janusnak nagy valószínűséggel mindegy volt…

*

A könyv megírásával párhuzamosan, a legelső szövegek alapján folyik a könyvtervezés. A tipográfus-designer a Sepsiszentgyörgyön tevékenykedő Kopacz Attila, akit én korunk Misztótfalusi Kis Miklósának szoktam nevezni. Másfél évtizede működünk együtt; ha az ember különleges, szép könyvet akar, hozzá kell fordulni.

Remek ötlete támadt: Gyulai Líviusz metszeteit fogja fölhasználni, többek között a Villon-illusztrációt. Mégpedig úgy, hogy darabjaira szedi. Különleges, szürke papír, kézíráshoz hasonló, agresszív betűtípus a latin címekhez (melyeknek inkább esztétikai szerepük van) – a többi, a magyar címeket is beleértve pedig egyszerű, elegáns betűtípus.

A készülő verseket folyamatosan kell küldenem neki a megfelelő illusztráció kiválasztásához. A tördelés, utókorrektúra, nyomtatás – a végleges kézirat leadása után – két hetet vesz igénybe. Rá kell számolni a biztonsági napokat is… Figyelembe kell venni a Sepsiszentgyörgy és Pécs közötti távolságot (mintegy 800 km-t kell utaznia a könyvnek), ugyanis itt lesz a Janus Pannonius-díj kiosztása, mely ünnepség protokollkönyve lészen szerény művem.

Úgyhogy sietni kell. És nem elég a verset megírni, kell hozzá a lektor, a tiszta fej. Úgyhogy cikkáznak az elektronikus levelek. Gáll Attila szerkeszt, tisztafejezik, korrektúráz, Jankovits László a latin konzultáns meg a Pannonius-szakértő, de remek költői megoldásokat is javasol, amellett, hogy kijavítja-fordítja a latin passzusokat, no meg fölhívja figyelmemet, ha történelmi tévedést eszközölök. Szőcs Géza pedig atyáskodik a szövegek fölött és ő is javasol jobb megoldásokat a sietségtől időnként bumfordira sikerült képek helyett. Az ártatlan olvasónak nagy valószínűséggel fogalma sincs, milyen kálvária van még a megírástól a nyomtatásig…

*

II. Pál pápa (1464–1471 között ült Szent Péter trónján) a magyar történelem szemszögéből egy pozitív alak, hiszen még anyagilag is támogatta a magyarok törökellenes küzdelmeit. Amúgy a század legnegatívabb figurái között tartják számon. Hogy mi a történelmi igazság, nem tudjuk, de a korabeli haladó értelmiség gyűlölte humanizmus-ellenessége miatt és kígyót-békát rámondtak. Maria Pietissimának csúfolták érzékenysége miatt, elterjesztették róla, hogy fajtalan, mi több, azt is, hogy az apródjával üzekedvén halálozott el.

Így jár, aki ujjat húz a művészekkel…

Janus Pannonius, mint pápai követ, tőle kapta a bullát, melynek köszönhetően nemrégiben azonosítani tudták a holttestét. Minden bizonnyal nem szimpatizálta őszentségét, mert megtisztelte néhány gúnyversikével, melyekben erkölcstelenségét és lustaságát taglalja.

Például:

Róma, ne vizsgálgasd, hogy a szentatya férfi-e, vagy sem;
Lánya, ki rája ütött, hirdeti férfinemét.

Az átköltésekben a derék pápa két verset is kapott:

 

DE PAULO SUMMO PONTIFICE
Pál pápa őszentségéről
 
Fonákul él, nappal alszik és éjjel
tart kihallgatást – de csak néhanapján,
leginkább tükörben csodálja magát.
Érző lélek, Pietissimának becézik,
és láttak már rajta női ruhát.
Rossznyelvek szerint új Angliai János,
félnek, netán megszül egy körmenetben.
Vizsgálta őt a konklávé alant,
de semmi gyanús nem találtatott.
Tán női lélek szorult a férfitestbe?
Mas nobis nominus est*– tanúsítja,
ki tojásként hasonlít rá: leánya,
kit úgy szeret, akár az igaz Istent
s a művészetet. De önmagát imádja.

*Választottunk férfi

 

AD FILIAM SUMMI PONTIFICIS
A pápa lányához
 
Egyszer láttalak, akárcsak atyád az anyádat,
de, csibém, sose bánd, bár nem emlékszem nevedre,
atyád ha ébred – éjjel –, és netán audienciát ad,
térden állva pályázom kis kezedre.
Akadály lenne a cölibátus, a papság?
Ha atyád lehet római pápa manapság,
püspök férjed ugyan mért ne lehetne?

*

Végül egy borgesi játék. A tigrisek aranya című, 1972-ben megjelent Borges-verseskönyvben szerepel egy vers, melyet az argentin mester az első magyar költőhöz címez. Éppen 500 évvel Pannonius halála után. Somlyó György és Szőcs Géza is lefordították magyarra. Mint minden Borges-vers, ez is látszólag egyszerű, valójában igen szofisztikált és komplikált.

Íme a Borges-vers, Szőcs Géza fordításában:

 

AL PRIMER POETA DE HUNGRÍA
Az első magyar költőhöz
 
E pillanat neked még jövő idő,
melynek tiltott alakzatába belátni nem képes még a jós sem,
kinek a lángoló planéták
vagy a bikák zsigerei meg szokták a jövendőt mutatni.
Mi sem lehetne egyszerűbb, testvéri árnyék,
mint neved felkutatni enciklopédiákban,
és megtalálni, mely folyók tükrözték vissza arcod,
amely elporladt mára, és milyen királyok,
mily bálványok s miféle kardok,
mily csillogása végtelen Hungáriádnak
ihlették meg a hangod, hogy először énekeljen.
Az éjszakák s a tengerek választanak egymástól bennünket el,
a századévek megváltozásai,
az éghajlat, a birodalmak, a más-más nemzetségek,
de összeköt minket megfejthetetlenül
a szavak rejtélyes szerelme,
a hangzások és jelképek közös társasága.
Valaki, mint Éleában hajdanán az íjász,
magányosan egy üres késő délutánban
ezzel a képtelen nosztalgiával lövöldöz
célpontjára, mely nem más, mint egy árnyék.
Soha nem fogjuk egymást szemtől szembe látni,
te felmenőm, ki nem hallod a hangom.
Még csak visszhang sem vagyok fülednek
saját magamnak is csak szorongás egy titokban,
sziget-országa bűbájnak s félelemnek;
vagyok, mint minden ember,
amilyen te is voltál,
feje fölött más csillagokkal.

Mindenképpen meg kellett válaszolni. A múltból. A borgesi eszmébe és furfangba ez abszolúte belefér. Kezdetben az volt a szándékom, hogy egyszerűen csak megfordítom. De aztán bemelegedtem, és elszaladtak velem a borgesi lovak. Nem csak a Borges által is használt zénoni apóriát szőttem bele a versbe, hanem annak egyik cáfolatát is, mely szerint a „minden relatív” ősfilozófusa ott tévedett, hogy azt hitte, végtelen sok véges összege csakis végtelen lehet, holott igazából: egy… Így még lehetett egyet csavarni a játékon.

A vers végén ott van a magányról, idegenségről szóló passzus („saját magamnak is csak szorongás egy titokban, / sziget-országa bűbájnak s félelemnek; / vagyok, mint minden ember stb.…”). Hát ezt bizony a mi Ady Endrénk fogalmazta meg a legszebben. Teketóriázás nélkül átemeltem szavait a versbe, mely így szól:

 

AD POETAM MUNDI NOVI
Egy újvilági költőhöz
 
E néked múltbéli pillanatban
(mely annak is titok, ki krónikát
százával olvas át, és egy osszáriumban,
a koponyák közt ismerősre bukkan,
és átlátja régmúlt korok talányos
szerkezetét) tán csillagképletek
fednék föl neved, és haruspicium
sejtetné arcod, árnyam a jövőben,
és nem tudhatom, mily folyók vizén
fog alakod tükörre lelni – ha igém
hús-vérré válik, sajgó testeddé –,
mily fegyverek, vezérek, mily hitek,
a Mundus Novus minő fényei
ihletnek téged első énekedre.
Éjszakák és tengerek gyűlnek közénk,
századévek nagy változásai,
és birodalmak és a délkörök
és vérvonalak és mennyi-mennyi vér,
de valami az időkön átöröklik:
rejtélyes szerelme a szavaknak,
melyek hangok és jelképek ruhái.
E pillanatban magány és halál van
(mire leírom, múlt lesz nékem is);
mint hajdanán az íjász Éleában,
gondolatom a jövő felé feszítem,
és célba ér nyilam, de mindhiába,
ha fennakad minden időatomban
(bár végtelen sok véges összege
nem biztos, hogy csak végtelen lehet).
Új poéta, új ég alatt, az új világban,
invokállak e versben, légy az Egy!
Félúton a meggörbített időben
találkozunk, egy lélek, két halott,
de számodra is csak az maradhatok,
mint esendő önmagamnak: fenség,
észak-fok, titok, idegenség,
és minden, mit még Isten adhatott.
És aki te is leszel, az vagyok!
 

Szőcs Géza is megérdemelt egy kis megörökítést, hiszen az ötlet tőle származott. Ezért róla szól a vers jegyzete:

Notatio

Georgius Ludovicus Borges újvilági hispán poéta és könyvtáros Ad primum poetam Hungarorum (A magyarok első költőjének) címet viselő episztolájára egy helvéciai librariumban bukkant rá Geovitsas, ismertebb latin nevén Geysa Socius, a claudiopolisi (de saját állítása szerint memphisi) származású kései humanista. Személyesen adta át a már súlyosan beteg Janusnak, ki Időt és fáradságot nem kímélve, feltehetőleg néhány nappal a halála előtt válaszolt…

[Folyt. köv.]

 

Az első rész
 
A harmadik rész:
 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.