Ugrás a tartalomra

 

Nem jós, nem toronyőr

 „A mese megmarad. Ha sztorinak hívják, akkor is. Könyvet azért olvasunk, nézünk, hallgatunk, szagolunk, mert vágyakozunk valami után, ami a lelkünkben lapul, a képzeletünkben búvik meg, csak nem tudjuk előhívni, mert nem ismerjük a nevét. Olyan érzések után sóvárgunk, amelyek vagy bennünk vannak, vagy sosem lesznek. De mese, az kell.” Ezeket a sorokat idézte Temesi Ferenctől Váradi Péter, a Miért nem lettem…? című kötetet megjelentető L’Harmattan Kiadó főszerkesztője az író köszöntésének nyitányaként. Szentmártoni János pedig épp olyan jó olvasókat kívánt Temesi Ferencnek, mint amilyen nagy írónak tartjuk őt – fogalmazta meg egy kis ajándék kíséretében születésnapi jókívánságát az Írószövetség elnöke.

 

Szentmártoni János átadja az Írószövetség ajándékát

Kobzos Kiss Tamás, aki az est zenei közreműködőjeként többször is lantjába csapott, elmesélte, mi köti össze az íróval. Például mindketten egy-egy nagy alföldi városból származtak el. Mindketten tisztelik tanár apáik emlékét, és mindkettejük városában romboltak le jelentős épületeket. Debrecenben, Kobzos Kiss szülővárosában Kölcsey házát – édesapja ennek emlékére írt egy verset, ezt énekelte el a zenész. Aztán meghallgathattuk még Bolond Istók tűnődését, amelyben a Debrecenből elindult vándor álmait meséli el a dalnok. 

Kobzos Kiss Tamás és Váradi Péter

Vasy Géza, az író beszélgetőtársa szerette volna meglepni Temesit a róla készülő monográfia egy bekötött példányával, de a kéziratot végül már októberben el kellett küldenie Temesinek jóváhagyásra, így nem maradhatott titokban a készülő mű. Helyette az irodalomtörténész magától Temesitől olvasott fel egy igaz mesét – a látomásos történetben a főhős, a Ma találkozik a Tegnappal és a Holnappal, s megmászva egy magas tornyot emeletről emeletre, évről évre jut el végül 2014-ben a 65. szintre. 

Vasy Géza Temesitől olvasott fel

„Egyébként miért nem lettél toronyőr?” – kérdezte Vasy az írótól, aki új kötetében harminchárom hivatást gyűjtött össze arra, mi nem lett végül. Temesi szerint a toronyőrséget Victor Hugo már alaposan körüljárta, neki nem maradt vele dolga. Az íróságon kívül nem tud más foglalkozást elképzelni – felelte komolyra fordítva a szót, amikor Vasy arra volt kíváncsi, ha nem író, hát mi lenne. „Nagyon korán tudtam, hogy nekem mesélni kell. De az ember nemcsak maga választ, a környezete is kiválasztja őt” – mondta az író, akit már az óvodában is folyton meséltettek.  A szegedi dóm tornyaiba egyébként szívesen felmászott volna gyerekkorában, onnan jó messzire el lehet látni az alföldi síkságon. Pedig a dombság inkább megfelelt volna a lelkének; a hegyek már nem, azok Bartóknak való magaslatok.

Hogy a Porra miként emlékszik vissza, és átírná-e ma, Temesi felidézte, milyen hatalmas siker volt ’86–87-ben a kétkötetes mű. De „harminc év után belepiszkálni tiszteletlenség lenne azzal a fiatalemberrel szemben, aki akkor letette az asztalra” – hárította az átírás gondolatát. Olyannyira fiatalember volt még akkor, hogy sokan a szemére is vetették: honnan tudhatja, hogyan beszéltek, miket gondoltak olyan régen? „Ez a szakmám – mondta Temesi –, hogy belehelyezkedjek akár egész más korok szereplőinek gondolataiba.” 

Nem volt kérdés, hogy író lesz

Ha a Porhoz nem is nyúlna hozzá, a Bartók-regényt alaposan át kellene dolgozni, javítani – vallotta meg az író, aki szerint minden mű magán hordozza annak a jegyeit, milyen tempóban kellett elkészülnie. A Bartók-mű megírását Temesi életében kettétörte egy krízis, a halál felé menetelve a felétől nem tudta folytatni. Amikor sikerült kikapaszkodni a gödörből, már egy expresszvonat sebességével kellett dolgoznia, a kiadó olyan szigorú határidőt szabott. Egyébként hangoskönyvet szeretne belőle, amit ő olvas fel – árulta el Temesi.

Vasy Géza felidézte a Bartók egyik legérdekesebb jelenetét, amikor az önéletrajzoló leszólítja egy amerikai szállodában a mestert, és interjút készít vele. Temesi, mint elmondta, igyekezett a műben olyan szituációkba helyezni az egyébként igen hallgatag zsenit, hogy kénytelen legyen beszélni. És hogy kivel készítene még szívesen interjút? Nem kérdés, Adyval és Dankó Pistával. Mindjárt fel is olvasta új kötetéből a Miért nem lettem párbajsegéd? című novellát, melyben Dankó megtréfálja egy vándor daltársulat titkárát, aki egy színésszel áll ki párbajra. A két párbajsegéd nem más, mint Ady Endre és Dankó Pista. Dankó életét egyébként egy készülő színműben dolgozza fel jelenleg Temesi. A páratlan tehetségű szegedi muzsikás cigány beteljesítette a bartóki mondást: „Mindenki nehéz bőrönddel megy el” – neki is még rengeteg minden volt a bőröndjében, emlékeztetett az író. 

Most Dankó Pistáról készül írni

A zene és a színészet elválaszthatatlan az ő alkotói világától is, fiatalkorában a diákszínjátszás, a táncházmozgalom és a beat a rendszerrel való szembenállás megfogalmazásának legfontosabbb színterei voltak. „Mi akkor serdültünk, amikor a beat befordult a sarkon” – idézte fel Temesi. Diákszínpadokon több szerepet játszott – például Déry Óriáscsecsemőjében –, a zenéhez való viszonyáról pedig a Muzsikás együttes laudációjában vall őszintén. Fel is olvasta az esten e méltatást, amely nem egyszerűen a zene, és azon belül a magyar népzene dicsérete, de a magyarságról festett, csontig hatóan őszinte tabló. „Magyarnak lenni kész csoda, kész szürrealizmus. (…) Magyarnak lenni nem bokrétaság Isten kalapján, szolgálat” – olvasta Temesi. „Szigetnép vagyunk, nem híd” – összegezte a szigetlétre rendelt, „határtalanul nagy” nemzet sorsát. 

Hallgatunk dalokat Bartók oszmán gyűjtéséből és Beatlest is

Vasy Géza Németh László egy hatvanas évekbeli esszéje nyomán tette fel a kérdést az írónak: mit csinálna, ha hirtelen megfiatalodhatna? „Nem fiatalodnék meg –felelte mosolyogva Temesi –, elküldeném az ördögöt, és ellenállnék a kísértésnek”.  Mégsem nyilatkozott idegenkedve az elektronika koráról, szerinte még valami érdekes is születhet abból, ha valakinek folyamatosan bizonyítania kell a létezését a virtuális térben. Marshall McLuhan egyébként már a hetvenes években megjósolta műveiben a „globális falu” sajátosságait – emlékeztetett Temesi. Inkább az iskola van bajban – véli az író –, már rég nem egyedüli letéteményese a tudásnak, de erről mintha nem venne tudomást.

 

A borító Deák Csillag festményének felhasználásával készült

S ha már a jóslás szóba jött, hát azt is megtudhattuk a Miért nem lettem jós? című novellából, miért óvatos az elbeszélő a jövendőmondókkal. Kobzos Kiss Tamás azt mesélte az est elején: Temesi egyszer úgy nyilatkozott, azért irigyli a zenészeket, mert sok viccet tudnak. A zenész azzal lőtt vissza: ő pedig azért az írókat, mert meg is tudják írni. A Miért nem lettem…? történeteire ez különösen igaz: Temesi sziporkázó humorral cikázik az önéletrajzi, stilizált önéletrajzi, vagy mesebeli epizódok között, s közben nem is hatvanöt, de úgy öt-hatszázhatvanöt év bölcsessége csillog a történetek mélyén.

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.