A hazai irodalomban ritka (külföldön nagy sikereket arató) riportregény kényes és nehéz műfaj, fikciós, „költött” elemei miatt a legnagyobb csalafintaságok melegágya lehet, hiszen nem tudható, hogy valójában ki és milyen mértékben fikcionál, esetünkben a riporter vagy a riportalany, vagy mindkettő. Vagy netán egyik sem; akkor viszont elsikkad a regény, az irodalmias modor és stílus ugyanis még nem tesz valamit regénnyé.

Borbély László egyéni írói hanggal rendelkezik, s akik olvassuk és ismerjük a műveit, tudjuk, hogy ez egészen a kezdetektől, a szépírói indulása óta így van. Nem kellett látványosan keresnie hangját, szinte egyből rátalált. Ennek egyik főbb jellemzője a dísztelenség, ami nem eszköztelenséget jelent, hanem letisztultságot; kiforrott irodalmi stílust mutat, mégis olyan, mintha nem a posztmodernek kortársa lenne.

"A homokszemeket ellepik a hullámok, játszanak velük, akár az emberekkel az élet." – Muth Ágota Gizella recenziója.

„Ilyen Acsai egész költészete. Úgy is mondhatnám, otthonos. Csak mintha valaki felkapcsolt volna egy varázslámpát, varázsnapot vagy -holdat, amitől észrevesszük, amit amúgy nem. Észrevesszük a láthatatlant a részletekben, apró kis történésekben, tárgyainkban, melyek egy érintéstől átlényegülnek.” – Acsai Roland Szellemkócsagok című könyvéről Rónai-Balázs Zoltán írt.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára jelent meg Sándor Iván A forradalom visszanéz című kötete, amit a budapesti Írók Boltjában mutattak be.

Monográfia jelent meg Lénárd Sándorról, a különlegesen sokoldalú, modern humanistáról. A pályáját orvosként kezdő tudóst épp a magyar irodalomtól és a hazájától való távolság tette nagy íróvá – állapítja meg Lénárt-Cheng Helga és Vajdovics Zsuzsa, a Lénárd-kutató szerzőpáros. – Laik Eszter recenziója.

Temesi Ferenc 65. születésnapján mesélt arról, miért nem lett toronyőr vagy jós, Kobzos Kiss Tamás pedig táncházas, beates időkbe repített vissza hangszerével. Az íróval Vasy Géza beszélgetett a Kossuth Klubban.