Ugrás a tartalomra

 

Amikor egy város legyőz

A Jerusalaim – A képzelet városa című kötet megírására valójában egykori tanítványai beszélték rá Géczi Jánost – mesélte az egyetemi tanár-író a bemutatón –, akik ismerték tenger-esszéit, a Róma-esszét, és Jeruzsálemet is feltétlenül megírandónak tartották. Géczi Vári Györggyel, Turi Tímeával, Csányi Vilmossal és feleségével vágott neki az útnak, s bár kultúrtörténészként bőven voltak ismeretei a város múltjáról, jelenéről, mégis valami egészen más fogadta. Lényegében e más mellbevágó élményéből született a kötet.

E meghasonlottság létező jelenség, Jeruzsálem-szindrómának hívják – tudtuk meg az író-festőművész Uri Asaftól, aki így helyesbített, amikor Radics Viktória második otthonának nevezte a várost: az első otthona. A turistákban megérkezésük előtt számos előkép él Jeruzsálemről, majd szembesülnek a valósággal, aminek összeomlás az eredménye. Ezért is olyan találó a cím, hívta fel a figyelmet az író: hiszen Géczi ezt a képzeletben megkomponált helyszínt fogalmazta bele, és nem kevésbé fontos, hogy a város héber nevén szerepel.

 

Sorsszerű, hogy Radics Viktória egy mediterrán útján olvasta először a kéziratot, ami óriási hatással volt rá. „Szerintem a jelen magyar esszékönyvek legjobbika” – vallotta meg a műfordító-kritikus. Mint elmondta, az ő fejében is rengeteg közhely élt a szent városról, ezzel szemben Géczi könyve egy teljességgel profán mű: a racionális, nem vallásos elme közelítései Jeruzsálemhez. Bár fontos szöveg számár a Biblia, mégsem az egyetlen. Géczi szó szerint szemtanúként bolyong: azt írja le, amit lát – és amit szagol, hiszen az állandó bűz is meghatározó élménye. A kötetben nincs megoldás, mit csináljunk Jeruzsálemmel – fogalmazott Radics, aki egyetlen nagyesszéként tekint a műre, noha az több fejezetből áll össze mozaikszerűen. És mintha ez sem lenne véletlen: a szerző alapélménye a szent városhoz egy rózsamozaik megpillantása volt tíz évvel ezelőtt – osztotta meg a közönséggel.

Uri Asaf a bibliai megközelítés lehetőségeit képviselte a beszélgetés során, és rövid összefoglalóval is szolgált az Örök Város történetéről. Az első említése a Bibliában az a történet, amikor Ábrahám megérkezik a kapujába, és Melkisédek király kenyérrel és sóval fogadja. Uri Asaf idézett a két legnevezetesebb, Jeruzsálemet sirató-ünneplő zsoltárból, a 126-osból és 137-esből. „Amikor az Úr visszahozta Cion foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók” – énekli a zsoltáros a babiloni fogságból való visszatérés emlékére. Hasonló érzelmek áradnak a „Babilon folyóinál ültünk, sírtunk, midőn Cionra emlékeztünk” kezdetű 137-es zsoltárban. 

Radics Viktória hangsúlyozta: Géczi könyvének nem szent pontjai, hanem szempontjai vannak, nem hívő ember könyve. „Egy mondaton azért mégiscsak felkaptam a fejem” – hívta fel a figyelmet a kritikus. „A világ értelme természetesen az ember értelme”– írja Géczi, ám ez hasonlóan kategorikus kijelentés, mintha vallásos krédót fogalmaznánk meg, figyelmeztetett Radics.

Géczi válaszképp elmondta, hosszú ideje készült erre a könyvre, melynek sok forrása volt. Egyfelől a harmadik század óta született útikönyvek, melyeket a kereszténység saját identifikációjához használt. Másfelől saját természettudományos képzettsége, amely a világ és az ember közös horizontjának a megtalálására sarkallja. Harmadrészt Kínában szerzett élményei, azok közül is egy meghökkentő felismerés. A hosszabb összezártság során a kínai kollégák elviselhetetlen kölniszagának eredetére is fény derült – ők így nyomták el az európai ember számukra elviselhetetlen szagát. „Ekkor tapasztaltam meg a világérzékelés egyediségét – mondta Géczi –, ami Jeruzsálemben még erőteljesebben jelentkezett. Vissza kellett bontanom magam a növényekig, a kövekig, a sáskákig, és újra felépíteni.” 

Miközben a polihisztor szemével vizsgált élményekből egy misztikus folyamat fázisai rajzolódnak ki – kalauzolt tovább a könyvben Radics Viktória –, erősen akadozik a szubjektum önismereti folyamata, majd eljut a „bűnös vagyok” végkövetkeztetéséig. A szerző úgy reagált: minden helyzetben keresi azt a legegyszerűbb tudósi megoldást, ami által definiálni tudja a környezetét és önmagát. Jeruzsálemben azonban nem található meg az ehhez szükséges központ, mag, csak körbe-körbe lehet járni, így lehet megközelíteni.

Uri Asaf szerint Géczi János is valószínűleg a Szentek Szentjét képzelte el valamiféle centrumként, de az odaérkezők csak az űrrel szembesülnek, hiszen ami ezen a szent helyen volt, azt a babiloniak elrabolták, onnantól kezdve a Második Szentély már üres, a centrum maga a Törvény. A szerzőnek ezzel együtt önkéntelenül is bibliai minden asszociációja, hangsúlyozta Asaf, igaz ez például arra a szép jelenetre, amikor „sóbálvánnyá dermed”, ahogy a verdeső lepkék körbeveszik, és szinte maguk közé fogadják. 

Radics Viktória egy másik ellentmondásra is emlékeztetett: mindazok után, hogy az esszéíró feltárja, milyen zsúfolt, szutykos, büdös, borzongató helyen jár, végül arra a következtetésre jut: Jerusalaim tökéletes város. Géczi János az olvasatok sokféleségét emelte ki: még az ott szerzett élmények is sok-sok aspektusból élhetők meg. Jó példa erre Turi Tímea A keleti kényelem című verse (Géczi fel is olvasta a költő új verseskötetéből), melynek címe azonos az egyik esszé címével, és pontosan ugyanazt a hátborzongató élményt dolgozza fel versben, mint az esszé prózában. Géczi aztán mosolyogva hozzátette: „Nem utazom többet írókkal, mert elírják előlem az élményeket.”

A versben, prózában is rögzített nyomasztó pillanatokra reflektálva Radics elmondta: „Én pont ellenkezőleg utazom, elragadtatásból elragadtatásba esem.” Géczi eltöprengett, hogyan lehetne megfogalmazni azt a meghasonlottságot, amikor a kultúránkból adódó normasérüléseket nem tudjuk feldolgozni, és apátiába esünk. „Amikor egy város legyőz téged, ott heversz, és megadtad magad a sorsodnak” – összegezte a tapasztalatot a szerző. Pedig neki nagy szerencséje volt – tette hozzá –, négy másik ember révén is átélhette az élményeket. 

Ezek közül is egy meghatározó pillanatot emelt ki búcsúzóul Radics Viktória: amikor egy imaházban az imádkozókat nézve a szerző eljut egy merőben új testfelfogásig. Váltották egymást a felolvasók, mesélte Géczi, és egyikőjük a monoton, hangos olvasás közben folyton emelgette a Tórát tartó asztalkát, úgy hajlongott vele előre és hátra – szinte eggyé vált a mozdulat az imával. Már nem lehetett eldönteni, emberi, vagy valami hatalmasabb erő mozgatja-e. Ebben a jelenetben az emberi test kétségkívül eggyé vált a szöveggel, maga az imádkozó is jellé alakult.

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.