A balladás mesemondó

Ha valaki úgy vélte volna, hogy Pósa Lajosnak a művelődéstörténet múzeumában van a helye, a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett ünnepségen meggyőződhetett az ellenkezőjéről – a díszterem zsúfolásig megtelt az ország minden részéből és a Felvidékről érkezett érdeklődőkkel. A nyitóvers,  A radnóti harangláb után Csipka Rozália, a Pósa Lajos Emlékbizottság elnöke beszélt az épp száz éve elhunyt költőről. Pósa szerencsés kor szülötte volt, a kiegyezés ifjú és mindenre fogékony korban érte. A boldog békeidők Jókai díszpolgársága, a telefonhírmondó, a milleniumi ünnepségsorozat és az első kisdedóvók kora. Sajnos nem feledkezhetünk meg a szegénységről, a munkanélküliségről és a kivándorlásról sem, melyek már előszelei voltak a pusztító világháborúnak. Ez a háború söpörte el annak az esélyét is, hogy Pósa kora nagy, politikus költője lehessen, hiszen a halála utáni események elmosták lírája üzenetét.

Csipka Rozália

A sajtó is felelős Pósa méltatlan elfeledéséért – emelte ki Csipka Rozália –, csak egy 1923-as cikk, Havas Istváné hívta fel a figyelmet, hogy Pósa kötetei, melyek nem zavarták fel idehaza a „poshadt vizeket” a politikában, a pedagógiában, az irodalomban, többre lennének méltók. Pósa képességeit egy finom érzékű, éles szemű szegedi üzletember, Wolfner József fedezte fel, aki kiadója lett az 1899-ben elindított, Az Én Újságom című gyermeklapnak, melyet Pósa haláláig szerkesztett. Ez volt a legelső, gyerekeknek készülő irodalmi folyóirat Magyarországon, és a költő tevékenységének legmaradandóbb alkotása.

Ádám Sándor előadásában, megkapóan szép palóc nyelvjárásban hallgathattuk meg Az én kedves szülőföldem című verset, majd Praznovszky Mihály, az emlékév védnöke szólt az ünnepségsorozat célkitűzéseiről. Idén van kit ünnepelnünk – emlékeztetett az irodalmár –, többek között Madách-, Kemény Zsigmond-, Szigligety Ede- és Határ Győző-évforduló is lesz, és legalább olyan fontos, hogy – nem melléjük emelve rangban, de – kijelöljük Pósa Lajos helyét az irodalomban. Nem véletlen, hogy ezt a feladatot a felvidéki magyarok kezdték el, hiszen ők megmaradásukat, anyanyelvüket, közös kultúránkat is védik ezáltal. Praznovszky Mihály áttekintette az eseménysorozat alkalmából kiadott emlékfüzetben felsorolt helyszíneket, melyek mind csatlakoztak az eseményekhez, és kiemelt néhányat ezek közül. (Olyan gazdag a résztvevő hazai és határon túli városok sora, hogy lehetetlen volt valamennyit felolvasni.) A szülőhely, Radnót, az iskolaéveket adó Rimaszombat, mely Tompa, Mikszáth, Petőfi városa is, a 19. században felemelkedő Szeged, amelynek virágzó közegéből Pósa költőként indult, Pest, a dualizmus korának hihetetlenül gazdag világával…  

Ádám Sándor verseket mondott

Praznovszky külön kitért Az Én Újságom több évtizedes pedagógiai hatására. Állandó szerzője volt a lapnak Móricz, Krúdy, Mikszáth, Gárdonyi, Bródy, Endrődi Sándor, Thury Zoltán, és a sor még bőven folytatható. „Olyan bolond kort élünk, hogy ritka az olyan ember, aki a lelkét hozzá tudja idomítani a gyermekek gondolkozásához és nem ritka az olyan gyerek, aki úgy gondolkozik, mint egy öregember. A modern nevelés elrontotta gyermekeinket” – idézte az irodalomtörténész Mikszáth Kálmán Pósa és a gyermekek című cikkét, melyben az író fejet hajt a költőbarát műve előtt. A most induló emlékév a maga mértéktartásával szolgáljon arra – mondta Praznovszky Mihály –, hogy túlzások nélkül, de Pósa értékeit elismerve felelevenítsük az emlékét, adjunk olvasnivalót felnőttek és gyerekek kezébe egyaránt. Pósát „nem engedjük kidobni”, „tudjuk, min lépett túl az idő, és mi marad meg a művéből” – fogalmazott Praznovszky. Az emlékév védnöke búcsúzóul arra intett, ne engedjük a politikát Pósa Lajos emlékének a közelébe – költő volt, és ez elég.

Praznovszky Mihály

A beszédet követő műsor meglepetés volt azoknak, akik nem tudták, hogy Pósa versei Bartók Bélát is megihlették; később visszavonta ugyan e műveit, de nem a Pósa-szövegek miatt, hanem saját zenéjét bírálva. A verseket Lázár Balázs adta elő, Tallián Mariann a szövegekre komponált Bartók-művekkel kísérte hegedűn, majd tőle is meghallgathattunk két költeményt.

Lázár Balázs és Tallián Mariann

Csipka Rozália, a Siker Kiadó vezetője az emlékév alkalmából megjelent két kötetre hívta fel a figyelmet. Az Albumlapok Pósa Lajosnak adományokból születhetett meg, az Apró történetek című kötetet pedig a kiadó maga finanszírozta. A könyvekről és a költő-gyermekíró jelentőségéről Kun Miklós Jenő szerkesztő beszélt részletesebben. Móra, aki Az Én Újságom társszerkesztője is volt, nem véletlenül nevezte Pósát „a magyar gyermekirodalom fehér szakállú és aranykoronás királyának”. A pártállami időszakban szinte teljesen elfelejtették, majd 1989-ben Csokonai Attila és Pósa Zoltán tett kísérletet Az Én Újságom újraindítására, ám ez már lehetetlennek bizonyult. A lap a maga idejében új kultúrát teremtett, ezért is feladata a centenáriumi évnek a Pósával kapcsolatos félreértések eloszlatása, a felháborító lebecsülés ellensúlyozása. Benedek Elek mellett Pósa Lajosnak köszönhető az európai színvonalú magyar gyermekirodalom megszületése; és ennek a gyermekirodalomnak a mai napig nem írták meg a történetét – emlékeztetett Kun Miklós Jenő.

Kun Miklós Jenő

Pósa Lajos Mikszáth biztatására, az 1880-as évek közepén fordult a gyerekirodalom felé, ám sokan elfelejtik, hogy addig felnőtteknek szóló költészetet művelt. Az Apró történetek című kötet ezeket a verseket tartalmazza – a költő népies, balladai hangvételű művekben dolgozta fel a társadalmi ellentéteket, a sokszor tragédiába fulladó reménytelenséget. Pósa az Arany Jánost követő balladaköltészet kiemelkedő alkotója – hívta fel a figyelmet Kun Miklós Jenő. Erről meg is bizonyosodhattunk, mert Lázár Balázs előadásában meghallgathattunk egy olyan Pósa-balladát, mely még sehol nem hangzott el vagy jelent meg nyomtatásban. A Buzogány Sebestyén a népballadák drámai tömörségével beszél el egy tragikus féltékenységi történetet. Pósa egyébként dalköltő is volt, kifejezetten éneklésre szánt szövegek születtek a keze alatt. Kun Miklós Jenő megvallotta: őt magát is ez terelte Pósa Lajos életművének kutatása felé, a költő egyik dala fogta meg egykor, és keltette fel az érdeklődését.

Épp száz éve hunyt el

A szerkesztő bemutatta a költő emlékét felidéző antológia, az Albumlapok… népes szerzőgárdájának néhány tagját. Többek között Pósa Judit emlékezése; Praznovszky Mihály Örök barát a felvidékről – Mikszáth Kálmán című tanulmánya, a korabeli sajtóból Kardos Albert nekrológját felkutató Bakó Endre irodalomtörténész írása vagy Bősze Ádám Pósa Lajos költészete a zenében című esszéje található a kötetben. Az írásokból kirajzolódik a Pósa-asztal néven elhíresült, nívós asztaltársaság története vagy a Feszty Árpád tanyáján rendszeresen összegyűlő baráti kör jelentősége. Ennek kapcsán Az Én Újságom illusztrátorairól is szót ejtett a szerkesztő: Csók Istvántól Mühlbeck Károlyon át Tornai Jánosig a legjelesebb képzőművészeket tudhatta alkotói között a lap.

Az esten két kortárs, fiatal képzőművészt is megismerhettünk: az Apró történeteket illsuztráló Gintner Csillát, valamint Gábor Emesét, a Táltoskönyvek Kiadó alapítóját. A műhely Pósa Lajos-sorozatot jelentet meg tíz éve, a gazdagon illusztrált gyermekverskötetek a költő hatalmas életművéből közölnek tematikus válogatásokat. Gábor Emese az est legifjabb közreműködőjének segítségével megmutatta az eddig megjelent képeskönyveket, melyekből meghallgathattunk néhány verset.

Verseket is mondott

Az emlékév további eseményeiről és helyszíneiről Pósa Judit és Csipka Rozália szóltak részletesebben. A kivetítőn pedig bejelentkezett a Strasbourgi Magyarok Kulturális Egyesületének a képviselője – a szervezet részt vesz az ünnepségsorozatban –, valamint a Los Angeles-i Magyar Cserkészszövetség is elküldte üdvözlőlevelét.

Szöveg és fotók: Laik Eszter