A halál még csak belovagol Perzsiába

Tulajdonképpen egy jól megszervezett, színvonalas irodalmi showműsort látunk a Gödör Klubban: Bárdos Deák Ágnes felkonferál, Simon Márton kérdez, Babiczky Tibor válaszol, a beszélgetést pedig Horváth Kristóf, alias Színész Bob felolvasása, valamint Dés András dob- és Lamm Dávid gitárjátéka szakítja meg, teszi teljessé. A bemutatandó könyv, a Magas tenger szerzője elmeséli, hogy hívták őt már irodalmi rendezvényre azért, hogy beszéljen a skandináv krimiről, amely témával foglalkozott ugyan, de mégsem a legfőbb területe. Az előadás után azonban elkönyvelték szakértőnek…

Most saját bűnügyi regényének bemutatóján vesz részt, már ha egyáltalán besorolható a könyv ebbe a kategóriába. Magát a zsánert mindenesetre kedveli, meg is említi Georges Simenon és Lawrence Block nevét a külföldi, Csabai Lászlóét a hazai krimi-írók közül. Utóbbi szintén kortárs, és nem véletlen, hogy nem hallunk korábbi, úgymond klasszikus példákat. Bár a magyarok szeretik a detektívtörténeteket, itthon sokáig nem működhetett a műfaj. Babiczky szerint ezért az előző rendszer diktatúrája a felelős, a társadalomkritikát ugyanis a sorok közé kellett (volna) rejteni, az egymást elvtársnak szólító szereplőkkel dolgozó írók közül azonban ez keveseknek sikerült, már ha megpróbálták egyáltalán.

A Magas tenger kapcsolódik valamelyest a jelenhez, de mielőtt ebbe az irányba kanyarodna a beszélgetés, a címadást is megtárgyalják a felek. Az biztos, hogy nem tipikus krimi-cím (Babiczky szerint ezen a téren a Block tollából származó Ha a szent kocsma is bezár a műfaj legjobbja), de ő nem is törekedett erre. Annak azért utánanézett, hogy mások használták-e már ezt a jelzős szerkezetet, és Jókainál talált rá példát. Nála azonban a dagály szinonimájaként fordult elő a szóösszetétel, míg jelen esetben másról van szó.

Hogy mennyire játszódik a történet a mában? A könyv jól megkapja a magáét egy internetes hozzászólásban: a valóságban a magyar rendőrség egyáltalán nem így nyomoz. A szerző azonban csak mosolyog a felvetésen, mondván, ez szépirodalom, nem kötelező ragaszkodnia a rögvalósághoz. Napjaink politikai és bűnügyi híreire azonban reagál, és ennek kapcsán Simon felteszi a kérdést, hogy az internetes közösségi háló és az elektrotechnika egyéb friss vívmányai miért nem jelennek meg a regényben. Babiczky elmondja, hogy ezek mellőzése tudatos, a nyomozó személyében egy olyan elesett és magányos figurát képzelt el ugyanis főszereplőnek, aki még virtuális közösségekhez sem tartozik.

Ugyanakkor zavarba ejtően művelt: előfordul, hogy egy bűntényről Aquinói Szent Tamás jut eszébe. Simonnak viszont Hajnóczy lehetetlen és szétesett szereplői ugranak be a detektívről. Babiczky nem gondolt erre a párhuzamra, de nem is ellenkezik, amikor szóba jön. A különbség annyi, hogy az ő nyomozója még nem esett szét, vagy legalábbis nem teljesen. Ahogy fogalmaz, esetében „a halál még csak belovagol Perzsiába”, de egyelőre nem lovagol ki onnan.

Leginkább a név nélkül említett politikusoknak a hazai közéletből átvett nyilatkozatai, illetve a valóságban is megtörtént bűnügyi esetek helyezik a jelenbe a történetet. A szerző nem akart, de nem is tudott volna kitalálni ezeknél abszurdabbakat, szerinte az élet és a bulvársajtó tálcán kínálja az ilyesmit, naponta jön szembe velünk a gonoszság és az ostobaság.

Simon egyetért ezzel, de visszakanyarodik a kiindulóponthoz: a regényt mégiscsak kriminek tekinthetjük, ez pedig szórakoztató műfaj, lefekvés előtt, pihenésképpen olvassák az emberek. Babiczky a felvetésre azt feleli, amit általában szépírók szoktak: nem gondolt a célközönségre írás közben. Nem feltétlenül kriminek szánta tehát a regényt, a cél a főhős lelki fejlődésének ábrázolása volt. Ez a főhős pedig nyomozó helyett lehetett volna akár asztalos is, csak akkor nehezebb lett volna izgalmas és valósághű történetet kitalálni.

Bár hétköznap este van, a Gödörben nem áll meg az élet a könyvbemutató után sem. Újra a háziasszonyt, Bárdos Deák Ágnest látjuk a színpadon. Bardo nevű zenekarával, Bujdosó Jánossal, Dudás Zsomborral, Horváth Bálinttal és Rózsa Istvánnal az oldalán adja elő többek között Kemény István és Víg Mihály szerzeményeit, na meg egy régi Kontroll Csoport-számot, aztán az Alterego Duó (Gerlóczy Zsigmond és Müller Péter Sziámi) játszik Seres Rezső-dalokat. Mire a koncerteknek vége, a dedikálásra szánt könyvek egytől egyig gazdára találnak.

Szöveg és fotók: Szarka Károly