Forgótűz – Filip Tamás versei
FILIP TAMÁS
FORGÓTŰZ
versek
És ami kimaradt belőle
Bűbájosok, vajákosok,
őrült bolyongás a délibábban,
pedig az utcákat táncra
kövezték, farsangra, karneválra.
A húsdarálót ki forgatja?
És hogy nem unja el,
hogy mindig csak
fekete pép jön ki belőle?
Egy grotta mélyén szeretnék
olvasni fóliánsokat gyertyafénynél,
míg odafönt megtörténik,
aminek meg kell történnie.
A vers
Elrendelem, hogy a szüzek őrizzék
tovább egyetlen kincsüket, nem volna
méltó, hogy most hymen-sebekkel
gyötörjék a pestisdoktorokat, van
dolguk épp elég, csőrös álarcban
járják, szomorú keselyűk,
a várost, ahol, mint ismeretes,
túszokat ejtett a járvány, és nincs, aki
váltságdíjat fizessen értük,
s ha némelyik véletlen kiszabadul,
önkívületben bolyong, meztelen,
megállás nélkül vádolja önmagát
a téren, hol gyógyfüvek füstje
fésüli a halottak haját.
Városunk körül viszont,
nézzétek, napsütötte sáv, hol minden
ing fehéren ragyog, kötél se kell, hogy
fölakaszd rá a sajátodat,
ott minden megtörténhet: kiköt
az elsüllyedt hajó, megfutamodik az
üres várat ostromló sereg,
kínzó emlékeidtől megszabadulsz,
mikor a párhuzamos igazságok
egymást metszik a végtelenben.
Ide, oda
Elhomályosított fejű rendőr
tömegnek hitt három kisiskolást.
Jött az erősítés, együtt leteperték a srácokat,
a hírekben látni fogjuk, hogy
mennyire bátrak voltak.
Amúgy jóllakott délután van és
éhező reggel, még lehet választani
a Háború és béke meg
a Négysoros között.
De nemsokára holdkóros tetőkön
fütyörészik a szél, és
távíró kopog egy sötét hivatalban.
Földre hajított bukósisak gurul a járdán,
ajtót nyitok a fej nélküli motorosnak.
Mutatja, üljek mögé, irány a nyitható híd.
Tűzre-vízre vigyázzatok! – fülembe cseng az őr szava.
De azt nem tudom, ki ismételgeti megállás nélkül, hogy
„Ide a frontra indulók,
oda a frontra érzékenyek.”
Annyi biztos, a hidat felnyitották,
zsebemben behívó és hasogat a fejem.
Forgótűz
Egyszer fatörzsként
bukdácsol, folyton elforog,
még érinteni sem tudom.
Fuldoklónak álcázom magam,
hátha megkönyörül, de végül még
a tekintetem is lecsúszik róla.
Máskor meg futótűzként
terjed szét egyszerre száz irányba,
csak tudnám, mi fölzabálnivalót
találnak maguknak a lángok
ebben a sivatagban?
Folyton alakot vált, nem
tudok róla semmit, s hiába
akarom megkérdezni, a számon
ragtapaszból egy iksz,
a vállam barátságosan megveregetik,
biztatnak, kulcsoljam imára a kezem,
s ha megteszem, azonnal összekötözik.
Szikrák váltófutása
Nézlek, káprázatokban
veszel körül, pedig
testben vagy itt.
Mintha a Napból érkeztél volna
forrón és fényesen:
szikrák születnek belőlünk,
ahogy pörögsz kő-testemen.
Mintha két szobor
egymást vésné-csiszolná;
meghalnak, ha abbahagyják.
S ha nem hagyják abba,
végül semmivé lesznek.
