Debüt – Gondos Mária Magdolna (Tücsök)
Gondos Mária Magdolna (Tücsök) versei
A romániai forradalom évében, 1989-ben született Csíkszeredában. A Márton Áron Gimnáziumban érettségizett, jelenleg a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar szakos mesterhallgatója. Írásai a Korunk, Látó, Székelyföld, Helikon, NyIrK, Tiszatáj online, Bárka online, Nappali Menedékhely folyóiratokban jelentek meg.
SOK TEJJEL, KÉT CUKORRAL
Inkább a mínusz fokoknak adtam
öt egymásról gyújtott cigarettányi időm,
a folyó fölé meredtem,
de ugrani se bátorságom, se kedvem.
Elégtételnek elég, hogy hallgathattam,
ha egy ismerős fennhangon rámköszönt.
Részeg voltam, és szörnyen szomorú,
ezzel kimagyarázom magam,
ha legközelebb szememre hányja.
Utána dekoratívan hallgatok.
Nyelek, nyelek, hallgatok.
Mert tegnap még mi voltunk
a csendkirályné és a csendkirály,
de ez a reggel a legrosszabb nap után,
az év legrosszabb szakában,
ez a reggel nem tűr se csöndet, se játszmát,
valahogy mégis mindig összejön
a kevély ágyban maradás,
bamba közöny, fecsegés
fűvel-fával,
fondorlatos önsajnálkozás.
Ez a reggel a kávé feketén.
Méltó sors, ha derogált lemenni tejért.
GYUFALOPÁS
Hogyan kérj tüzet, amikor minden kérés
a szegénységre emlékeztet,
közönségessé, sőt megalkuvóvá tesz?
Pörög a méltóság egy kábult,
hajlékony tömegben, ahonnan
sorra válnak ki arcok az enyészetnek.
Egy laza kézmozdulattal
valaki percekre biztosíthatná
nyugalmadat.
Mikor egy tüzet kaptál, láthatóvá
vált a kilégzésed. Szó így
még sosem jött ki a szádon.
Volt gyufád, de kértél s kaptál.
Aztán meghalt tüdőrákban, te meg
befeküdtél mellé a kriptába.
Másnap reggel magadhoz térsz
kábán, betántorogsz a közértbe,
az eladó csaj csinos. Inkább rágyújtanál.
DOLLY
éjszakánként a megcsalásra készülök,
megálmodok mindenkit,
akivel találkoztam,
akik váltakozva időről időre
mozdulatlanságba tagoltak.
valami éppoly mértékben tetszett bennük,
mint amennyire riasztott,
s rühelltem valami mást.
egyszer lesz majd elviselhetőbb,
amikor megérkezik
a tökéletes imposztor.
tudni fog mindent,
ismerni fog mindenkit,
akit én, beszélgetni fog veletek ,
és cigarettával kínál,
megnevettet, amint alkalma adódik,
és lépten-nyomon versekkel traktál.
addig én majd elleszek valahol,
mondjuk zsíros kenyeret eszem
szép vöröshagyma-karikákkal,
mezítláb járok egy városban,
ahol senki sem ismer,
de mindenkinek van új cipője.
KORSZERŰTLEN NŐ
„S(A)”
Jacques Lacan
az abesszin ragyogást összefogta,
kócolt tincsek lógtak a külvilágba.
láttam, nem áltatja magát renddel,
s nem mondta, mert most nem mondhatta,
hogy az alsóbb képességeket, a testet
inkább leküzdeni kell.
csak a söre után nyúlt, és arról
beszélt, ahogy egyszer
valakivel a csendjén osztozott.
aztán versekről, halálraítéltek
költötték, mormolták a lágerekben.
nem mondom, most nem mondhatom,
hogy mindazt, amit csak tudott,
akaratlanul is felelősen viselte.
TIZEDIKEN
Anyám sosem mondta, hogy amit szépnek láttam,
a maszatolt fekete szemfesték,
zuhany alatt éppúgy elkenődik,
a könnyekhez nincsen feltétlen köze.
Nem mondta, hogy az már képmutatás,
ha ketten vagyunk.
A magányról nincs hiteles beszámoló.
A dühroham és alvásparalízis közt
nincs különbség.
A napok maradéktalanul
felcserélhetők a hónapokkal.
Nem mondta, hogy a városi galamb
viselkedését kellene tanulmányozni,
amelyik az imént a vállamra szart,
ahelyett, hogy az erkélyen bagózva próbálok
felfogni valamit abból, ahogy a szél alulstilizál.
